A 0.5 – s hullámhosszon élők sokkal kisebb tömeggel
rendelkeznek az itteni létezés kezdeti szakaszaiban, csak a tizenötödik
életükben bekövetkező tömegnyerésük után közelítik meg a mi nagy tömeggel
rendelkező testi felépítésünket. Az ottani energia szintnek megfelelő az elemek
és anyagok tömege. A platina szál a mi világunkban is szabad szemmel látható,
mint ahogy én már megszemlélhettem, sőt a testembe vonzódását is
megtapasztalhattam.
Megfigyeltem már azt is, hogy
hogyan vonzódik rám egy hosszú, pókfonálhoz hasonló, csak attól sokkal simább
és fényesebb platina szál csak úgy valahonnét a magasból, illetve a 0.5 – s
hullámhosszról és jut le a nagy lábujjam körme alá, mivel az emberi testben a
legnagyobb mágnesességgel a szaru rendelkezik.
A 0,5 –s hullámhossz a platina szál gombolyagot egy gyógyító
hálózatra rakja, mivel a hálózat keresztül szeli a 0.5 –hullámhosszt is. A
nulla egyesek ezután pozitív energia befektetéssel magukhoz vonzatják. Ezután a
gyógyítandó személy hálózatára irányítják, szintén pozitív energia
segítségével. A hálózatban magától fog levonzódni a legnagyobb energia szintű
hely felé, a nagy lábujj körmébe. Innét tovább halad egészen a test legkisebb
energia szinttel ellátott helye felé. A platina szál biztosítja az elektron
áramlatot, amely a fotonokat kisugárzásra készteti, és ez által emeli a test
energia szintjét.
Amikor már bevonzódott egy meghatározott feszültséggel
elektromos kisülést produkáltatnak, amely indítja az elektron áramlatot. A
feszültség értéke dönti el, hogy a test melyik részéig emelkedjen meg a test
energia szintje, amely ott bevonzódásra serkenti a mágnes szálakat, majd a
második feszültség közlésnél pedig a mágnes szálakra a szükséges kvarkokat a
méz –tej - zsír keverékéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése