2012. november 23., péntek

A Föld vákuumterének szétoszlása közeleg, megakadályozásának módszere



 Az angolra fordított url: geniusuniverse.blogspot.com

Intelligens barátaink mélységes aggodalmukban kértek meg, ismételten hívjam fel az egész emberiség figyelmét, hogy ha a tél végéig nem cselekszenek, elillan a vákuumtér.
Jelenleg a légköri nyomás értéke 0.78 atmoszféránál tart, a tavasz beköszönte elhozza a 0.6 atmoszférás határértéket, ami kiváltja a mínusz 1 hullámhosszon élők azonnali pusztulását, a földiek pedig kezdhetnek visszaszámolni húsz évig.
Ez a húsz év sem telik el nyugalomban, mivel teljesen felborul az éghajlatra jellemző összes szokásos tényező, szárazságok, viharok, özönvízszerű esőzések, nagyfokú hőmérsékleti ingadozások, egyszóval kifejezve éghajlati anomáliák fogják eluralni a Földet. Az éghajlati övek átrendeződése rövid időszakon belül be fog következni, ami katasztrofális következményekkel párosul. A mezőgazdaság nem tud elegendő élelmiszert előállítani, az éhínség, járványok az emberiség nagy részét már a végkifejlet előtt elviszi, tömegesen elhaláloznak.
Húsz év múlva a Föld felszíne, a rajta lévő infrastruktúrával együtt elsodródik, de akkor már élő ember egy sem lesz.
Nem rémisztgetni akarnak, hanem azonnali cselekvésre szólítanak fel, hogy mindezek ne következzenek be, hiszen az Ő létezésük is tét.
A sarki jégtakarók visszaállításának módszerével minden fenyegető baj megszüntethető.
Az egész Föld fejlettebb nemzeteinek összefogásával nagyon hamar megállítható a visszafordíthatatlanná váló folyamat.

Íme, a technika:

Mivel a déli és északi sark jegének további elvesztése tűrhetetlen, mindkét helyen egyszerre kell megkezdeni a visszaállítást.
Egy helyre, ötezer palack tízatmoszférás kétszáz liter folyékony nitrogénnel teli palack szükséges, amely két méter hosszú, egy cm átmérőjű, fél cm keresztmetszetű PVC kivezető csővel van ellátva. A cső vége a spray dobozokon lévő szórófejhez hasonlóval van ellátva, és azt tartják benyomva, míg ki nem ürül a palack.
Minden palack mellett legyen egy kamera, amely tízezerszeres nagyítású objektívvel van ellátva, és ezekkel megkeresni a mágnes hálózat egy - egy fonalát, amelyek a sarkokon, sűrűbben, tíz méterenként lelhetők fel.
A palackokból tíz méterenként egyet helyezünk el, és hetvenöt fokos szögben a Hold felé, de a mágnes szálakra irányítjuk, és pontosan a mágnes szálakra fújjuk. A szórófejnek a nyomó részét folyamatosan nyomni kell, nem szabad egy pillanatra sem felengedni, mert hézag keletkezik, és nem lesz folyamatos a negatív energia ellátás, a munka eredménytelenségét vonja maga után. Vastag természetes gumiból készült elektromos melegítésű kesztyű szükséges, mert könnyen megfagyhat a kéz. A hideg klíma miatt űrhajós ruha, cipő és szkafander viselése is szükséges. A leérkező Hold szelet összepréseli a levegőt, légmentessé teszi a területet, ezért oxigénpalack is szükséges.
Minden eszköz, a lábbelik húsz cm vastag magnetittel legyenek ellátva, mert súlytalanság következik be, viszont a húsz cm vastag magnetit ellensúlyozza, mert megnöveli a mágnesességet, és odavonzza a talajra. A húsz cm vastag magnetitnek akkora az energia szintje, hogy a levegő mágnesességét pótolja.
Húsz cm vastag magnetit megfelel 780 higanymilliméternek.
A Hold szelet távozásával megszűnik a levegő összepréselődése, és olyan ütemben terjeszkedik újra ki, amilyen ütemben a Hold szelet elhagyja a sarki felszínt. Az eltávozása után helyre áll az eredeti légkör.
A nyomás hatására az elektronok az atommagokra húzódnak, a nyomás megszűntével, ismét messzire távolodnak az atommagoktól, vagyis a légkör újra betölti a területét, ugyanúgy, ahogy eredetileg volt. A hidegebb klíma hatására a légkör atomjainak mágnes hálózata a világűr felé jobban kihúzódik, a hálózattal együtt az atomok is, ezért ritkásabban helyezkednek el benne, ezért az oxigén is ritkábbá válik, nagyobbakat kell majd lélegezni.
A sarki légkör mágnes hálózatának negatív energia szintje közelít a világűr negatív energia szintjéhez, ezért mágnesesen vonzzák egymást, és a légkör mágnes hálózata benyomul a világűrbe és az ottani hálózattal kerül vonzásos kapcsolatba. Ez a kapcsolat további hűtését eredményezi a sarkvidéknek, jelenleg nincs hálózati kapcsolata a légköri és világűrbeli hálózatoknak. A folyékony nitrogénezés ezt a lépést is kiváltja.
A folyékony nitrogén feladata elvégzése után műhóként visszahullik a fagyosított területre, a fehér szín visszaveri a Nap sugarait, csökkentve a hőmérsékletet, amely tényező kedvez a jégtakaró fennmaradása szempontjából.

Így egy ötven kilométeres területre eső Hold szelvény fog lehúzódni, és hideg klímáját átadni, amitől az ötven kilométeres sarki felszín eljegesedik. A jegesedés további területek jegesedését fogja generálni. A Hold szelete addig fog ráhúzódni a sarki felszínre, amíg a folyékony nitrogén negatív energiája ki nem merül, ezután visszahúzódik a Holdra.
A folyékony nitrogén adagolása úgy történik, mint a propán - bután gáz használatánál tartalékon, kb. egy palack teljes kiürülése egy órát vesz igénybe. Egy óra alatt a mágnes hálózat átveszi a negatív energiát, és még egy óra hogy annyira összehúzódjon, hogy a két térszelet egymással érintkezésbe lépjen.
Két hetenként, tíz alkalommal különböző térrészleteken meg kell ismételni, minden esetben további területek eljegesedését indukálja, ezért az egész sarkvidék ismételten visszanyerheti eredeti, állapotát.
Ha kiszámolják, a két sarkvidék jegesedésének előidézéséhez százezer palack folyékony nitrogén szükséges, ami, kb. egy milliárd dollár, amelyet a nemzetek, ha egymás közt arányosan elosszák, bagatell összeget jelent, és nem következik be a végítélet.
Másrészt újból az évszakoknak megfelelő időjárási jellemzők visszatérnek, élvezhetőbb nyarak, telek, szép tavaszok, színpompás őszi tájak teszik majd szebbé az emberi életet.

És most, gondolatban leborulok az „emberiség lába” elé és könyörögve kérem, hogy aki csak teheti, mérje meg a légköri nyomást, hogy szembesüljön az igazsággal, és tegyen meg minden tőle telhetőt, a világ megmentésének érdekében, mert ütött a cselekvés utolsó órája.
A cselekvési időintervallum már nagyon szűk, halogatásra nincs már lehetőség, mert a vákuumtér szétoszlása elindítja a Föld végleges megsemmisülésének folyamatát, az emberiség pedig aláírja saját halálos ítéletét.

2012. november 10., szombat

Az elektronmikroszkóp elvhű működése



Egy korábbi részben már szó volt a fotonok üvegen keresztüli átjutásáról, de emlékeztetőül még egyszer leírom.
Az üveg felületre nagy mennyiségben becsapódó fotonok, a súrlódás következtében, az üveg elektronjainak megnövekedett energiáját átveszik, és ennek következtében nagy részük kisugároz, nem jutnak át az üvegfal másik oldalára, kisebb részüket viszont a nagy mennyiségben lévő foton benyomja az üvegbe.
A kisugárzás eredménye a nagy mennyiségben keletkező plazma, vagyis kisugárzott fotonok, amelyek a folyamatosan becsapódó fotonok hatására újra szerkezetet vesznek fel, tehát fotonok keletkeznek, amelyeket a becsapódó fotonok, ezeket is az üvegben egyre beljebb kényszerítik, és végül átjutnak az ellentétes oldalra, és ott kisugároznak, plazma keletkezik.

Azért írtam újból le, mert az elektronmikroszkóp működési elvének a fenti néhány sor lényeges momentuma.
Az elektronmikroszkóp optikai lencséjén is fotonok jutnak át, és a feszültség emelésével egyre nagyobb mennyiségben. A lencsén áthaladva plazma keletkezik, amely újra szerkezetet vesz fel, súly és tömeg nélküli anyag, foton keletkezik. A fotonok szabálytalan gömb alakkal rendelkeznek, különböző energia szinteket képviselnek. Az egymásnak megfelelő energia szinttel és illeszthetőséggel rendelkező fotonok egymáshoz vonzódnak és egybefüggő súly és tömeg nélküli vékony hártyaszerű képződményé csoportosulnak.
A súly és tömeg nélküli anyag mínusz egy atmoszféranyomással van eredendően ellátva, a légnyomás egy atmoszféra, tehát egy mágneses egyensúlyi helyzet teremtődik. A fotonokból fénytöréssel rendelkező optikai lencsét természetes módon utánzó anyagkezdemény keletkezik, amely ott rögzül a mesterségesen megalkotott lencse felett.
Amikor növelik a feszültséget, magasabb energia szinttel rendelkező fotonok áramlanak át a lencsén, és az alacsonyabb energia szinttel rendelkező „természetes lencse” felett ismételten létrejön egy második, az egyensúlyi helyzet által beállított súly és tömeg nélküli anyagból álló „természetes optikai lencse”. Annyi ilyen stabilan rögzült természetes lencse jön elő egymás felett, ahány feszültségnövelést követünk el, az energia szinteknek megfelelően egymás fölé fognak rendeződni, mert az egyensúlyi helyzet állandóan beáll.
Az egymáshoz vonzódott, egyensúlyi helyzetben rögzült foton rétegződések többszörös fénytörése okozza a nagyítást.  
Harmincmilliárdszoros nagyításig lehet növelni a teljesítményt, a természetes úton keletkezett optikai rendszerrel.
A folyamat annyiszor megy végbe, ahányszor bekapcsolják az elektronmikroszkópot.
Kikapcsoláskor minden eloszlik.
Egyforma mértékben és ütemben történjen a feszültség és az áramerősség változtatása, hogy éles kép bontakozzon ki.
A feszültség értéke egyezzen meg az áramerősség értékével.
Ha a domború lencse egy vagy két coll, a színmélység a természetest hívja elő.
110 Volt feszültség használata adja a legmegfelelőbb felbontást, mert ilyenkor a plazma pontok a legideálisabb távolságba kerülnek egymástól, ezért a legélesebb lesz a kép.
A fényszolgáltató tubus 120 fok dőlésszögben legyen elhelyezve az optika fölött, sok fény juthat a vizsgálandó anyagra, a kép élessége ezzel is megnövelhető.
Nagy felületek vizsgálatánál, a háromdimenziós hatás visszaadásának eléréséhez 120 Voltot kell alkalmazni.
Mikró élőlények mozgásának jó megfigyelhetőségéhez, tanulmányozásához a fényszolgáltató rész dőlésszögét 110 fokosra kell csökkenteni és 110 Voltot használni, a lencse pedig három coll.
Szövetféleségeket vízmentesen tanulmányozva élesebb lesz a kép.

Továbbá:
A légköri nyomás fokozatosan csökken, jelenleg 0.81 atm, vajon megállítja valaki?

2012. október 30., kedd

A pozitív térből a mínusz egyes hullámhosszra való átjutás eszköze

Az angol fordítás url: geniusuniverse.blogspot.com


Hatvan milliliteres spray doboz szükséges, de nem a szokványos módon történik az előállítása. Két egyforma méretű részből tevődik össze. A doboz alsó felét légköri nyomáson tárolt nitrogén gázban kell megmeríteni, majd egy lemezzel gyorsan lefedni, úgy, hogy a kezünkkel szorosan leszorítjuk. A felső részére szórófejet kell készíteni, úgy hogy egy három mm – s átmérőjű vékony vaslemezből készült csővel álljon kapcsolatban, amely a spray doboz közepébe helyezendő és a doboz alsó harmadáig ér el. A csövecskére vékony rúgót kell húzni a szórófej mozgatásának biztosítására. A szórófej egy három cm hosszú egy mm átmérőjű cső, ezen fog kiáramlani a nitrogén.
A doboz felső felét freongázban kell megmeríteni, és azonnal fémlappal szorosan lefedni.
Amikor kész, a két fél részt egymáshoz illesztjük és egy gyors mozdulattal a fedőlapokat kihúzzuk. Olvasztott PVC- l azonnal be kell fedni.
A freon nehezebb a nitrogénnél ezért maga alá nyomja a nitrogént, a folyamat közben a nitrogén az összes pozitív energiáját elveszti, mivel ellen nyomást próbál kifejteni a freonra, de a freon nagyobb energia szinttel, azaz mágnesességgel rendelkezik, lekerül a fenék részre, közben a nitrogén pedig negatív energia szintre kerül és cseppfolyósodik.
A hatvan milliliteres palackba zárt nitrogén negatív energia szintje pontosan elég, hogy az ember energia hálójába bekerülve annyi pozitív energiát vonjon el a testből, hogy mire kiürül a doboz tartalma a mínusz egyes hullámhossz energia szintjével megegyező szintre jusson, és hullámhosszt változtasson, húsz perc időtartalomra.
A három cm –s cső szórófejet a nagy lábujj körme alá kell dugni, és a hatvan milliliteres palack tartalmát rá kell fújni.
A hullámhosszt változtató személynek ezalatt hason kell feküdni, így háton fekve találja magát a negatív világban. Ha két lábon állva történne, az energiavesztés, fejjel lefelé találná magát a mínusz egyes hullámhosszon.
A pozitív tér elhagyása után átérve a mínusz egyre, a barátaink szemüveget és fülhallgatót tesznek ránk, és kezdődhet a nem mindennapi látvány, és barátkozás.
Húsz perc leteltével újra a pozitív energia kerül fölénybe, ezért az eredeti energia szint visszanyerése előtt háttal kell lefeküdni a földre, és ismételten hason fekve érkezik vissza a pozitív egyes hullámhosszra.
Vékony könnyű pamut nadrágos ruházat viselése szükséges, a lábra cipő nem, csak zokni kell.

2012. október 9., kedd

Közlekedés a különböző hullámhosszúságú terek között



A mínusz egyesen élők mínusz egy volt feszültséget kapnak az energia hálóból. Amikor teret akarnak váltani, a pozitív egyesre, vagyis hozzánk akarnak bejutni, kilenc Voltos elektromos kisüléssel kilenc Voltot juttatnak az energia hálóba. Az energiahálóból a megemelkedett energia szint a testben lévő fotonokat kisugárzásra készteti, ezáltal az elektronok energia szintje kilenc nagyságrenddel emelkedik, tehát nyolc Volttal lesz ellátva, amely már elegendő, hogy a nulla atmoszférás sávon keresztül jussanak. Addig tartózkodhatnak a pozitív egyes hullámhosszon, amíg az energia szint le nem merül, ez egy nap hosszan tart. Ha tovább szeretnének maradni, ismételni kell az elektromos kisülést, egy hasonló eszközzel, mint a gázgyújtó.
A pozitív térben élők, tehát mi is, mínusz egy Voltot nyerünk az energia hálóból, a többi energia mennyiséget az anyagcsere folyamatokból nyerjük, és így kilenc Volton üzemelünk.
A 0.5 hullámhosszon élők 0.5 atmoszféranyomáson és négy volton működnek, ezért inkább helyesebb lenne a négyes hullámhosszon élők elnevezés. A továbbiakban négyeseknek fogom Őket emlegetni.
Ha teret szeretnének váltani, hozzánk akarnak bejönni, négy Volt energiaközléssel érik el a kívánt energia szintet, és a nulla atmoszférás mezőn keresztül akadálytalanul áthatolhatnak.
A nulla atmoszférás átjáró mindaddig nyitott számukra, amíg az energia szintek lemerülnek.
A testük ilyenkor felmelegszik, melegük lesz, olyan érzés, mint amikor valaki nagyon izgul valamitől, és elönti a forróság, csak ez nem pár percig tart, hanem az energia szint lemerüléséig, de fokozatos lehűlés, vagyis energiavesztés következik be.
Mi is bepillantást nyerhetnénk hozzájuk, csak negatív energiaközlés szükséges, és akkor is csak tíz percig tarthat az ámulat, majd újabb negatív energia ráadás következhet.
A négy megapixeles szemüvegre és a szilícium kristályos fülhallgatóra azonban jelen esetben is szükség van, mert nem érzékelnénk segédeszközök nélkül semmit.
A négyes hullámhosszon egy megapixeles szemüvegre háromszoros nagyítással, és fülhallgatóra lesz szükség, ha a fejlődés el jut odáig, hogy barátkozni fogunk átkelt embertársainkkal.

2012. október 7., vasárnap

A platinaszál küldés a 0.5 – s hullámhosszról a mínusz egyesre, onnét pedig a pozitív egyes térbe



A 0.5 – s hullámhosszon élők sokkal kisebb tömeggel rendelkeznek az itteni létezés kezdeti szakaszaiban, csak a tizenötödik életükben bekövetkező tömegnyerésük után közelítik meg a mi nagy tömeggel rendelkező testi felépítésünket. Az ottani energia szintnek megfelelő az elemek és anyagok tömege. A platina szál a mi világunkban is szabad szemmel látható, mint ahogy én már megszemlélhettem, sőt a testembe vonzódását is megtapasztalhattam.
Megfigyeltem már azt is, hogy hogyan vonzódik rám egy hosszú, pókfonálhoz hasonló, csak attól sokkal simább és fényesebb platina szál csak úgy valahonnét a magasból, illetve a 0.5 – s hullámhosszról és jut le a nagy lábujjam körme alá, mivel az emberi testben a legnagyobb mágnesességgel a szaru rendelkezik.
A 0,5 –s hullámhossz a platina szál gombolyagot egy gyógyító hálózatra rakja, mivel a hálózat keresztül szeli a 0.5 –hullámhosszt is. A nulla egyesek ezután pozitív energia befektetéssel magukhoz vonzatják. Ezután a gyógyítandó személy hálózatára irányítják, szintén pozitív energia segítségével. A hálózatban magától fog levonzódni a legnagyobb energia szintű hely felé, a nagy lábujj körmébe. Innét tovább halad egészen a test legkisebb energia szinttel ellátott helye felé. A platina szál biztosítja az elektron áramlatot, amely a fotonokat kisugárzásra készteti, és ez által emeli a test energia szintjét. 
Amikor már bevonzódott egy meghatározott feszültséggel elektromos kisülést produkáltatnak, amely indítja az elektron áramlatot. A feszültség értéke dönti el, hogy a test melyik részéig emelkedjen meg a test energia szintje, amely ott bevonzódásra serkenti a mágnes szálakat, majd a második feszültség közlésnél pedig a mágnes szálakra a szükséges kvarkokat a méz –tej - zsír keverékéből. 

2012. október 5., péntek

A Föld mágnes pajzsának szerveződése - Egy térben három hullámhossz értelmezése



A Föld mágnes pajzsának szerveződése

Az északi pólus fölé továbbnyúló mágnes fonalak már nem voltak képesek egy újabb kört húzni, mert ehhez túl rövidek voltak. A maradék részek kilógtak, és visszahajlottak a Föld felületére, mert odavonzódtak. A Föld tengely körüli forgását felvéve, együtt perdülnek, és biztosítják a káros sugárzások elleni védelmet.
 Mágnes pajzs azért van csak az északi póluson, mert a Föld alkotódása során a mágnes fonalak mindig a magasabb energia szintű helyről, fentről kezdték a feltekerődést, és egy teljes kör megtétele után, a maradék részek a kiindulási helyzetre estek, ott sokasodtak össze.

Egy térben három hullámhossz értelmezése

A Föld felgombolyodása során a három különböző energia szintű mágnes szál egymásba vonzódott, az energia szint szerinti sorrend szerint.
Ezt úgy lehet elképzelni, mint azt a kis tömegű platina szálat, amely a testünkbe úgy vonzódik, mintha semmiféle akadály nem állná az útját. A gyógyítás cipőn keresztül is történhet, mert a platinaszál 0.5 hullámhossz tömeg értékének felel meg, ezért úgy viselkedik, mintha nem lenne ott semmi, csak egy erősebb mágneses tér. A platina szálat a mínusz egyesek a 0.5 –s hullámhossztól szerzik be, hogy hogyan azt még én sem tudom, majd azt is kiderítem.
A gyengébb energia szintek csak a nagyobb mágneses teret érzékelik, ezenkívül semmit, ezért mindhárom különböző energia szintű mágnes szál úgy viselkedik, mint az üres térben. A gyengébb energia szintű mágnes szálak másolt világokat hoznak létre, amikor már a pozitív térből a pozitív energiájukat elvesztett elektronok átvonzódnak a mínusz egyes energia szinttel rendelkező mágnes szálakra. Amikor a mínusz egyesen már annyi energiát nyertek, hogy a 0.5 energia szint mágnesességét érzékelik az elektronok, átvonzódnak ezekre a mágnes szálakra, és ott indítják el a másolódást, mivel a mágnes szálak kódként funkcionálnak, ugyanazt a jelentést hordozzák egyre gyengébb energia szinteken.
Ily módon lehetséges, hogy ugyanabban a térben három különböző világ létezik, és egyik sem érzékeli a másikat, mert úgy is mondhatnánk, mind a három különböző hullámhossz.

2012. október 3., szerda

A mínusz kettes hullámhossz valójában 0.5 - s hullámhossz, a bővebb információk alapján



A Föld képződésének időszakában a negatív energiás mágnes szálak előtti szakaszát, gyenge pozitív energiás mágnes szálak keletkezése előzte meg, amelyek szintén gombolyagszerűen tekeredtek a nagy pozitív energiájú mágnes szálak közé, amelyek már atomokkal együtt érkeztek a Napból, és sűrűség szerinti összetömörödések együtteséből megalkotódott Föld mágnes fonalai közé csavarodtak. Mivel ezek a mágnes fonalak gyengébb pozitív energiával rendelkeztek, a nagy energia szintű Napban keletkezett atomok nem vonzódtak rájuk, ezért egy gyengébb pozitív energiás üres teret képeztek. Mivel ezeknek a mágnes szálaknak az energia szintjei alacsonyabbak a mi földi mágneses energia szintünknél, egy teljesen más hullámhosszt hoztak létre a 0,5 –s hullámhosszt, amelyet a korábbiakban mínusz kettes hullámhossznak gondoltam.
Azt hittem, hogy a mínusz egyes energia szintjének további csökkenésével mínusz kettes energia szintre esés következik be, de ez nem így van, ebben az estben.
Ezek a mágnes fonál gombolyagok is csupaszok maradtak, nem vonzódtak rájuk atomok, amíg a földi elektronok el nem vesztették a pozitív energia szintjeiket, és át nem kerültek a mínusz egyre, és onnét további energianyerés után, visszafordulva a földi tér felé a 0.5 –s hullámhosszra, ahol megint csak addig növekedtek a kvarkok energia szintjei, amíg el nem érték a mi nagy energiás pozitív energia szintjeinket, hogy újra visszakerülhessenek a plusz egyes hullámhosszra.
Miután meghal a testünk, először messzebbre távozunk a mínusz egyes hullámhosszra energia és tömegnyerés végett, majd a megfelelő energiaszint és tömeg elérése után egy köztes pozitív térbe kerülünk, a 0.5-s hullámhosszra, amely a mágneses kiegyenlítő sávtól befelé esik, tehát ismét közelebb kerülünk az általunk ismert pozitív térhez.
Miután itt is gyarapítottuk energia szintjeinket és tömegünket a kellő érték felszedése után visszanyomódunk az 1 atmoszférás pozitív térbe.
A nulla ötösön élőket már szabad szemmel is jól lehet látni, ha átjönnek, mert a részecskéik már jobbra pörögnek.
Szellemeknek hiszik őket, mert a kisebb tömegük optikai csalódást okozva, a mi terünkben, sápadtnak, vékonynak, természetellenes hatást keltve, ijesztőnek hat. A 0.5-s hullámhosszon, a gyengébb mágnesességhez mérten viszont teljesen egyformák velük, ha ott szemlélhetnénk meg őket.
A mínusz egy a 0.5, és a plusz egyes atmoszféra, egyszerre, egymás mellett létezik, a három tér egymásba fonódik, de mivel három különböző hullámhosszon üzemelnek, nem érzékelhetjük egymást. Ezt úgy lehet elképzelni, mint mikor egy laza gombolyagot hozunk létre, és ha elfogy mondjuk a fekete cérna, pirossal folytatjuk, a piros színű a fekete közé fog tekerődni, és ha ez is a végére ér, egy zölddel pótoljuk, a zöld színű is beékelődik a többi közé, és a háromféle színű cérna képez egy gombolyagot, csak ebben az estben látjuk mindet, mert mind három nagy energiájú pozitív szintet képvisel.
Mivel mágnes fonalakról van szó, nem cérnáról, a fonalakat a legkisebb energia szintű helyhez való vonzódás indította útjára, és a továbbiakban is az emelkedő energia szintű terek sorrendjének vonzó hatása lett a vezérlő elv. Ilyen formán a mágnes fonalak az energia szintek szerinti eloszlásban töltötték ki a rendelkezésre álló teret, egymás közé hatolva, teljesen egyforma eloszlásban, csak három különböző energia szinten, illetve hullámhosszon.
Az Univerzum gömbürege csak a gömb alakzatok létrejöttét teszi lehetővé, a mágnes fonalak hossza pedig a bolygó méretét szabja meg, mert a fonalak méretüknek megfelelően követik az univerzum gömbüregének elhajlását, a gömbforma felvételének irányítója tehát az univerzum gömbalakja. A mágnes fonalak egy kört leírva, maradék fonállal végződnek, és a gombolyítás után a sok körből megmaradt, felesleges fonalak összessége alkotja a Föld mágnes pajzsát.
A nulla ötös hullámhosszon is a Föld tökéletes másolata jött létre, az ezerhétszázas évek utáni időszakra, már lakható tér állt rendelkezésre.
A mágnes fonalakra a pozitív térből ugyanolyan elrendezésben, sűrűségben kerülnek az elektronok, mint a nagy energia szintű világunkban, csak gyengébb energia szinteken, ezért a Föld tökéletes másolatai jöhettek létre, úgy, hogy közben egyik világ létezése sem okoz zavart a többinek, sőt észlelni sem lehet egymást megfelelő technikai segédeszközök nélkül.

2012. szeptember 24., hétfő

Az idő értelmezése a mágnesesség függvényében



A gyenge mágnesességű mínusz egyes hullámhosszon az idő kétszer olyan lassan halad, mint a mi nagy mágnességgel rendelkező terünkben. A Föld magmájának foton kisugárzásai késztetik a vákuum teret is tengely körüli forgásra, de a fotonok energia szintjei annyira lecsökkennek, és negatív előjelre váltanak, mire eljutnak a vákuum térhez, hogy csak fele olyan gyors forgásra inspirálják a negatív energiával működő teret.
Mivel a forgása kétszer lassabb a Földtől, az idő is kétszer lassabban telik, egy nap negyvennyolc óra. Az emberek mozgását is a gyenge mágnesesség vezérli, kétszeresen lassabbak, mint mi. A lassabb mozgást észre sem veszik, olyan érzetet kelt, mintha csak a Földön járnának. Ezt úgy lehet elképzelni, mint az egymás felett különböző sebességgel, forgó csapágyak. A Nappal mágnes szálas kapcsolatban áll a vákuum tér, és a Nap körüli pályán együtt halad a Földdel. Mivel a mínusz egyes térben negyvennyolc órás egy nap, az időeltolódást a két tér között két hétből álló hónapok egyenlítik ki.
A gyenge mágnesesség a mozgás lassulását, ebből következően a napok hosszabbodását okozza, de mivel a Nap körül a pozitív - és vákuumtér együtt forog, az idő dilatációt, az „igazit” az Univerzum törvényszerűségeiből következően a hónapok napjai számának a csökkentésével oldható meg, ebben az estben egy hónap tizennégy nap.
A bolygó egyik terének a forgó mozgás lassulása azonos keringési sebesség mellett, az év hosszát nem változtatja meg, de az év felosztása kevesebb napból álló hónapokat tesz lehetővé.
A vákuum térbe a Nap fotonjai csak olyan mértékben jutnak be, mint itt egy ablaküvegen keresztül, a többi visszaverődik, derült időben ezért látható kimeresztett szemekkel. A bejutott fotonok sem melegítenek, mivel pozitív energiavesztés után a vákuum térben ellentétes előjelre váltanak. Ezek a fotonok nem fűtenek, nem is hűtenek, a hőmérséklet szempontjából teljesen közömbösek.
A pozitív térből származó, a mágneses kiegyenlítő sávban áthaladó, egyenletes hőmérsékletet nyert fotonok melegítik a mínusz egyes hullámhosszt.

A mínusz egyen élő emberek atomos számítógépükön keresztül szereznek rólunk információt.
Beírják kiről, vagy miről szeretnének tudni, és máris képpel és hanggal együtt érkezik érdeklődésükre a válasz. Klaviatúrájuk nem billentyűzetes, mert a gyenge mágnesesség miatt a gombok lenyomása túl erős jeleket küldene az atomhoz, amely kimozdítaná mágneses egyensúlyi helyzetéből, és zavart okozna.
Egy magnetittel bekent berácsozott acéllapra, befullerénezett tollat utánzó pálcával ők írják a nyomtatott betűket.
Mint kiderült nincs semmiféle plusz előnyük az okossággal kapcsolatosan, csak békességben közösen, irigység és önzés nélkül, összekovácsoltan, egymást tisztelve oldanak meg minden nehézséget okozó problémát. Így elérik a legintelligensebb felé haladó célt a mínusz kettes hullámhosszt, ahol már igazi fejlett szuper társadalom bontakozott ki, jelenleg az Univerzum legfejlettebb társadalma a mínusz kettes emberi társadalom.
A gyógyító hálózatot sem magukhoz kapcsolják, hanem egy fullerénezett érzékeny különféle gyógyító programokkal feltöltött műszerhez, amely automatikusan indítja az ottani emberek által diagnosztizált betegséget megszüntető programot.
Ha valaki ingázni akar, és a kezében tartja a láncot, és kéri, hogy lépjen kapcsolatba vele a mínusz egyről valaki, az inga lánca az ottani mágnes hálózatban csörömpölő hangot vált ki, ezért rögtön észlelik, és mivel a fullerén bevonatos tok állandóan az ujjaikra van húzva, azonnali válasz jelekre képesek.
Az atomos számítógépeiken általában a közszereplőket nézegetik, mivel kíváncsian figyelik merre felé halad az ország, illetve a világ.
A blog tudományos megállapításaihoz való hozzáállásokat is figyelik, mivel ezen áll vagy bukik a Föld sorsa. Nem értik, illetve értik, de azt Ők sem gondolták, hogy ennyire romlott és erkölcstelen a tudományos világ.
A tudomány képviselői úgy gondolják nélkülük ez az egész veszett ügy, és ez így igaz, nem bánják, ha pusztul a világ, csak őket ne érje semmiféle csorba.
A jelenlegi légnyomás a pozitív és vákuumtérben egyaránt +- 0.88 atm
Ha ez sem rázza fel őket, akkor vajon mi?

2012. szeptember 19., szerda

A mínusz egyes hullámhosszról történő gyógyítás folyamata



A mágneshez vonzatott mágnes szálakkal való gyógyítás nagyon időigényes és hosszadalmas folyamat. A mínusz egyes hullámhosszon élő embertársaink már nagyon régóta a vákuumtérből javítják a földiek egészségi állapotát, azoknak, akiknek a mágnes szálas terápia hatásos. Teszik ezt úgy, hogy észre sem veszik, alvás közben, nehogy megrémüljön, mert az energia bevitel és áramlás, annak, aki nem tudja, mi történik, kissé ijesztő.
A nagy lábujj körme alatt platina szálat vonzatnak be, ami olyan hosszú, hogy akár a test egészét bejárhatja, attól függően, hol található a beteg testrész. A bevonzódás után elektromos kisüléssel aktiválják a platina szálat, ezáltal a platina elektronjainak áramlása megindul.
A mínusz egyes hullámhosszon az anyagoknak olyan kicsi a tömegük, hogy a mi nagy tömegű testünk azonnal magába vonzza, tehát semmiféle trükk nem szükséges a platina szál testbe való bejutásához. A vákuumtérben az elektronok bal felé pörögnek, de ha ellentétes irányba a pozitív tér irányába hat az indító energia löket, a forgásirány megváltozik és ellentétes irányra, jobbra pörgésre vált. A beteg testet már a pozitív energia éri el.
Mivel a platina szál nagyon kicsike tömeggel rendelkezik, ezért csak nagyon gyenge elektron áramlatot tud létrehozni, és az elektromos kisülés, vagyis a kezdő feszültség mértéke dönti el, hogy az elektron áramlat meddig haladhat a testben.
Az elektronvándorlásra azért van szükség, hogy az elektronok a megnövekedett energia mennyiségeiket átadhassák a környező fotonoknak, amelyek ettől kisugárzanak, és megemeljék a test hőmérsékletét.
Az elektromos kisülés hatására az emberi testet körbevevő mágnes fonalakból álló szövedék kifeszül, és a leggyengébb energia szintű, azaz beteg szerv, vagy test felé megindul a fonalak bevonzódása. Az emelt energia szint hatására a fonalak magukra vonzzák az elektronokat sűrűség szerinti sorrendben, vagyis a genetikai kód szerint, és kicserélik a beteg sejteket.
A folyamat az energia szint normál szintre süllyedéséig tart.
A kisugárzással keletkezett plazma mennyiség a testben felfelé halad és a fejen át egy plazma párnaként hagyja el. A plazma párna megint csak kiválóan alkalmas az agyi erek gyógyítására, ezért ilyenkor még egy elektromos kisüléssel újra aktiválják a platina szálat, a foton kisugárzások elindítására. A plazmapárna magára vonzza a mágnes szálakat, amelyek megint elindulnak az agy leggyengébb energia szinttel rendelkező helyei felé, odavonzódásuk után új sejtek képződése kezdődik el a mágnes szálak most is a megfelelő sorrendiségben fogják magukra vonzani a sejtre jellemző kvarkokat.
A feszültség közlést és energia szintemelést a másik hullámhosszon élő barátaink addig alkalmazzák, amíg szükségesnek látják. 
A gyógyításokat átkelt embertársaink hátrahagyott hálózatain keresztül oldják meg.
Ilyen kis tömegű platina szálakat a pozitív térben nem lehetséges gyártani, de a mínusz egyesen élők szívesen adnak számunkra, ismerik az átjuttatás és tárolás lehetőségének technológiáját.

Mivel a blog indulása óta több mint két év eltelt, és a tudomány vezető képviselői nem nyilvánítanak hivatalos állásfoglalást, annak ellenére, hogy erre többször is felszólítottam őket, a blog tudományos tartalma hivatalos tudománynak tekinthető, ugyanis ha valamilyen bizonyítandó dolgot nem cáfolnak az igaznak mondható.
A hallgatás beleegyezést jelent, és ha a tudósoknak, van valamilyen ellenvetése hívjon ki egy tudományos csatára, én bátran és örömmel kiállok.
Nagyon szomorú dolog, hogy az emberiség megmentését célzó információkat a tudomány direkt mellőzi, és akarattal azt az érzést próbálják kiváltani az olvasókból, hogy az egész egy marhaság, azzal, hogy nem karolják fel, és nem akarják bizonyítani és cáfolni sem, egyszerűen úgy tesznek, mintha nem tudnának róla.
A déli félgömb nyara nemsokára elkezdődik, további nyomáscsökkenést okozva, az év végére 0.8 atmoszféra lesz a nyomás értéke, 0.6 atmoszféránál pedig a vákuumtér elillan.
A vákuumtér elillanásával elkezdődik a Föld pusztulásának visszafordíthatatlan folyamata, és ettől kezdve megkezdődhet a földi élet teljes megszűnéséhez vezető húsz év visszaszámlálása.
Ez a blog nem az én ügyem, hanem a világ ügye, és a benne élő embereké, mindenkinek kötelessége lenne elgondolkodni, hogy mit tudna tenni azért, hogy ez a visszafordíthatatlan folyamat be ne következzen, és nagyon gyorsan cselekedni, és nem hagyni, hogy egy maroknyi embercsoport következetesen az információk eltitkolásával a világunkat a pusztulásba sodorja. Én próbáltam nagydobra verni, de sajnos a társadalmi berendezkedés olyan, ha nem vagy „nagy ember”, nem kapsz lehetőséget a széles tömegek felé, még akkor sem, ha a létezés a tét.
Nagyon sokat csalódtam, pontosan azokban, akikhez bizalommal fordultam, és a blog írása előtt tisztelettel adóztam. Mára már nem tisztelek senki ismeretlent, csak akiket nagyon közelről és nagyon jól ismerek, soha nem gondoltam volna, hogy értelmes emberek ennyire gátlástalanok lehetnek.

2012. szeptember 18., kedd

Honnét érkeznek az Opportunity felvételei?



Az Origo tudomány rovata közölte, hogy az Opportunity nagy meglepetéssel szolgált az elmúlt napokban.
Az Opportunity által készített felvételen apró, körülbelül 3 milliméteres gömbök láthatók nagy mennyiségben egy marsi kőzet felszínén. Nagy meglepetéssel szolgált a NASA tudósai számára, mert ilyet még nem láttak a Mars felszínén, és nem azonosak az un. marsi áfonyákkal. Hát nem is láthattak, mert az Oppurtunity a Curiosityvel együtt a Mars egyik holdjáról a Demiosról küldik a felvételeket. A Mars megsemmisítése előtt a Mars holdjának űrhajósai tér összehúzással áttették az Opportunityt a Demiosra, a Curiosity pedig nem a Marsra jutott, hanem a Demios vonzáskörébe került és ott landolt. Azért küld most teljesen másfajta képeket a Marsról, mert az nem is a Mars, hanem a Demios.
Azok a kis három mm-es gömböcskék pedig homokkőből vannak, a belsejében valamikor víz volt, az idők folyamán kipárolgott, és most a közepe üreges, de a gömb alakot megtartotta.
Aki nem hiszi, ingán keresztül érdeklődhet a mínusz egyes hullámhosszon élő embertársainknál.

2012. szeptember 4., kedd

A vákuumtér érzékelésének egyszerű módszere



Derült időben, kimeresztett szemekkel egy percig távoli hegyek, erdők kontúrját figyeljük, akkor felette, megjelenik a környezettől világosabb csík, amely a nulla atmoszférás kiegyenlítő sáv. Ha még tovább sikerül pislogás nélkül meredt szemmel figyelni ezt a világosabb keretet, akkor oszlopszerűen kimagasodik a vákuumtér. Nagyon élesen elkülönül a pozitív tértől, mert szinte fehéres fényben tündököl.
A megfigyelés azért mehet végbe, mert a kimeresztett szem felülete a tüköréhez hasonló, sokkal több fényvisszaverésre képes, mint a természetes állapotban működő domború szemlencse. A domború felület csak kevesebb fény visszaverésére képes.
Már profi módon begyakoroltam a technikát, ezért közeli házak tetejénél is képes vagyok a megfigyelésre, sőt a fák lombkoronája feletti nulla atmoszférás sáv vákuumtérré tágulását is többször megszemléltem.
Leggyakrabban a harmadik emeletről egy száz méterre lévő tízemeletes ház feletti vákuumtér előhívásával szórakozom, és csodálom az univerzum ezen alkotását is, milyen nagyszerű módon rejtette el és különítette el egymástól a különböző létezéséket biztosító tereket.

A vákuumtér és pozitív tér + - 0.93 atmoszféranyomás értéket mutat jelenleg, a déli félteke nyara ugyancsak 0.07 atmoszféranyomással fogja csökkenteni az egy atmoszférás normál értéket, tehát december huszonkettedikéig 0.14 atmoszférával csökken a nyomásérték, 0.86 atmoszféra lesz az idén. A következő évben megint csak kb. ugyanennyit csökken, akkor 0.72 atmoszféra lesz a légköri nyomás, a vákuumtér, pedig 0.6 atmoszféránál elillan.
Nagyon sürgős a mesterséges beavatkozás, a sarki jégtakaró visszaállítását minél előbb végre kellene hajtani! A technika egy korábbi részben már részletezve lett.

2012. augusztus 30., csütörtök

Orbán és a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata


Az államadósság további csökkentésére Orbán a Nemzetgazdasági Minisztériummal karöltve az ország legkiszolgáltatottabb, és leginkább védelemre szoruló rokkant rétegét szemelte ki. Magyarország fasiszta királya, bátran merte megcélozni a leggyengébb, ellenállásra képtelen rokkantakat, mivel semmiféle rizikó és kockázat nem veszélyeztethette dicső nagy uraságunk hatalmát, akiről már mindenki tudja, hogy még véletlenül sem kommunista.
Orbán őnagyságának fejéből kipattant a nemes nagy gondolat, hogy azok az orvosok, akik minél több betegtől vonják meg a rokkantsági nyugdíjat, egyre magasabb összeggel legyenek jutalmazva. Intelligens barátaimtól tudom, hogy egy beteg juttatásainak megvonása az illető orvos számára tízezer forint plusz jövedelmet jelent. Minden egyes visszahívás az összeg növekedését vonja maga után, tehát a második beteg már tizenkétezer forintot ér, a harmadik már tizennégy ezret, a negyedik tizenhatot és így tovább. Kiszámolható, hogy mennyit zsebel be egy orvos, ha tíz, húsz esetleg száz beteget küld a biztos nyomorba, vagy a halálába.
Intelligens barátaimtól tudom, hogy ezek az orvosok eladták pénzért a lelküket, nem, mintha magamtól is nem erre következtettem volna, és a betegek amúgy is nehéz sorsát egy tol vonással még nehezebbé, még elviselhetetlenebbé teszik, a biztos szenvedésbe, és a végleges pusztulás felé vezetik.
Ebben az esetben, az erkölcstelenül szerezhető pénz állami megrendelésre történik, rokkant, beteg embereket nyilvánítanak egészségessé, még az utólagos feljelentések rizikóját sem kell vállalni, mint fordított esetben, amikor több százezer forintokért egészséges embereket nyilvánítanak betegnek. Sajnos nagyon sok tapasztalatom volt már az igazságtalan leszázalékolásokban, jártam a rokkantsági vizsgálatra váró beteg közt, ismerem az orvosok gátlástalan betegekre támadó taktikáit, mint családtagjaim kísérője volt lehetőségem az egész vizsgálatot végig követnem, amiről szentül meggyőződhettem, hogy egy aljas és mocskos eljárás az egész, orvosi, szakszerű vizsgálatokat, amelyekkel el lehetne dönteni, hogy mennyire beteg valaki, még csak a nyomokban sem végeznek.
A legtöbb rokkanttá nyilvánításban résztvevő orvos nem érdemli meg a hivatását, nekik a betegeket védelmezni, gyógyítani kellene, és harcolni értük a kormánnyal szemben, megtagadni a betegek érdekét sértő illetve életüket fenyegető központi rendelkezéseket.
Ezek a személyek azt sem érdemlik meg, hogy orvosnak szólítsák a betegek.
Mind kivétel nélkül alkalmatlan az orvosi hivatásra és intelligens barátaink üzenik, hogy fejezzék be, ezt az erkölcstelen játékot, mert hamarosan még az orvosi diplomájuk is vissza lesz vonva, és megtanulhatják, milyen napi nyolc órában kétkezi munkából megélni.
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak pedig üzenik, hogy matematikai képességeikkel inkább az ország gyarapodását szolgálják, és kreatív újdonságokkal virágoztassák a hazát, nem pedig beteg, hanyatlásban lévő emberek kiirtásával akarjanak spórolni.
Nagyon gyáva, kis stílű, pitiáner alakok képesek ilyesmire, beleértve Orbánt is, úgy látszik intelligens embereket még távolról sem láttak.

2012. július 29., vasárnap

A légköri nyomás folyamatos csökkenése


Jelenleg már 0.90 atmoszféranyomásra csökkent a légköri nyomás, egyre fokozottabb a csökkenés mértéke, ezért nem lehet halogatni a nyomásérték visszaállítását, a sarki jégtakaró eredeti állapotba helyezésével, negatív energia felhasználásával a Hold egy térszeletének ideiglenes összekapcsolásával, amely a fagyos klímát is magával hozza.
A blogot elküldtem a Népszabadság a Heti Világgazdaság a The Washington Post, The New York Times szerkesztőségébe, hogy nagy nyilvánosság hátha segít és felébreszti az „alvó oroszlánt.”
Intelligens barátomtól tudom, hogy olvasatlanul félresöpörték az egész anyagot, mivel ismeretlen vagyok, úgy látszik már az újságírók is csak a neves és pénzes emberek érdekeit szolgálják, és felelőtlenségük miatt a katasztrofális helyzet valóra is válhat ténylegesen bekövetkezhet a világvége hamarosan.
Még lehetőséget sem adtak arra, hogy elmondhassam a nagy nyilvánosságnak mi lesz akkor ha „nagyjaink” nem lépnek időben!

2012. július 24., kedd

A légköri nyomás értékének csökkenése és az ebből fakadó vészhelyzet


Jelenleg a légköri nyomás értéke már nem egy atmoszféra, hanem 0,93 atm.
Az idei nyáron a kánikulára sem jellemző, szokatlan magas hőmérséklet a légköri nyomás értékét 0.7 atm – l csökkentette. A Mars fotonjai fokozott naptevékenységet indukáltak, a foton fúziók irdatlan magas számban mentek és mennek végbe a Napban. Eredményeként a Nap a Föld felé több hőmennyiséget bocsájtott, a nagyobb számú foton kisugárzások miatt.
A déli félteke nyara ugyanilyen heves foton kisugárzások mellett fog eltelni, a következménye pedig újabb 0.7 atmoszféranyomás csökkenés, ami egy év leforgása alatt 1.4 atm nyomás értékkel süllyeszti a légköri nyomás értékét. Jövőre 0.86 atmoszféranyomással indulunk, ami roppant veszélyes helyzetet teremt, mivel a vákuumtér is követi a nyomás esését, tehát mínusz 0,86 atm lesz a nyomás, - 0.6 atm- l pedig már elillan. Elég könnyen ki lehet számolni, hogy a létezés feltételeinek végleges elpusztítása mikor fog bekövetkezni.
A légköri nyomás sürgős visszaállítása és annak stabilizálása nem tűrhet halasztást. Ha még most sem veszik komolyan a sarki jégtakaró helyreállításának rövid határidőn belüli szükségességét, akkor ténylegesen bekövetkezik a legutolsó, az egész Földet megsemmisítő katasztrófa.

2012. július 7., szombat

Az LHC nagy bejelentése


Megrökönyödést váltott ki a tudatomban az újabb nagy világhír, mely szerint az LHC tudósai beazonosították az isteni részecskét, amelynek a tömege a proton tömegének százhuszonötszöröse, saját belső impulzussal rendelkezik, és bozonnak nevezik.
Intelligens barátnőm is vadul lengette az ingát, hogy ilyen badarságot hogy mernek a világ elé tárni.
Először is egy tér és idő nélküli valamiből odakerül a proton tömegének százhuszonötszörös tömegével rendelkező háromdimenziós részecske, amely már rögtön bozon állapotot vesz fel.
A bozonok duploid részecskék, két foton egymás burkaiba hatol, valódi tömegük még nincs, csak a Napban a fotonok fúziója biztosíthatja a tömeg létrejöttét. Minél több foton fuzionál egymás tetején, annál nagyobb tömegszámú atomok keletkeznek.
Az újságok hírt adnak arról is, hogy ezek a bozonok két fotonra bomlanak, mert két foton kisugárzását látják. Mivel két súly és tömeg nélküli foton hatol egymás burkaiba bozon állapotban, az ütközések következtében a környező elektronok átadják a megnövekedett energia szintjüket és a két foton kisugárzik, vagyis plazma keletkezik. Mi sem bizonyítja jobban a bozon állapotot, hogy két foton kisugárzás után eltűnnek. A bozonoknak azonban még nincs tömegük, a Napba kerülve, a fotonok fúziója során nyerik azt, ebbe belenyugodhatna az LHC, de ha nem, intelligens barátaink felvilágosítást adnának szívesen, ha érdekelné őket, de nem teszik, mert az érdekük mást diktál.
Az LHC azt kutatja, hogyan jött létre a tömeg, akkor ez most mi a fene, hogy elve csak úgy, a semmiből ott termett a proton tömegének százhuszonötszöröse, és akkor hogyan nyertek ebből kisebb tömegeket az atomok? A protonok is különböző tömeggel rendelkeznek, attól függ, hogy hány foton kvark fuzionált egymással, ezért nem is értem, hogy melyik atom  protonjának százhuszonötszöröse, az isteni bozon tömege? Magyarázza már el az LHC hogy egy formát és szerkezetet felvett részecske, hogyan lehet kiindulási alap az anyagok keletkezése szempontjából.
Azt is magyarázza már el, hogy egy dimenzió nélküli semmiből hogyan jött létre ekkora tömeggel rendelkező háromdimenziós részecske, mert ugyebár a szubatomi részecskék is háromdimenziósak
Magyarázatra szorul az is, ha eleve ekkora nagy tömegű részecskék indították el az Univerzum fejlődését, akkor mit is kutatnak ők tulajdonképpen, hiszen a profiljuk megismerni, hogyan keletkezett a tömeg, tehát ugyanott tartanak ahol eddig, nyomják a ködös és érthetetlen szöveget, mert a továbbiakban sem ellenőrzi őket senki.

2012. június 30., szombat

Az emberi létezésről szerzett információk végső fináléja


Az élet keletkezése

A mágnes fonalak a Nap foton kisugárzásai hatására nagyon változatos formákban kezdtek tekeregni, felcsavarodni, és az összes lehetséges formába rendezetten, több milliárdnyi mágnes fonalból szövődött az élőlények testformáját képező alakzatok különültek el.
Először csak egyetlen kis sejt mágnes fonalakból álló váza jött létre, amely magára vonzotta a mágnes fonal energia szintjének megfelelő kvarkokat, amelyek egymáshoz illeszthetőségénél fogva kerültek egymás mellé. Rengeteg variációra volt lehetőség, ezért a sejtek egymással való kapcsolatát is egymásnak megfelelő energia szintbeli, és beilleszthetőségük szerinti azonosság, illetve különbözőség szabta meg.
A DNS szál tulajdonképpen egy nagyon hosszú mágnes szál, amelynek hosszát a test méret szabja meg. A mágnes szál energia szintje határozza meg, hogy milyen kvarkokat vonz magára, vagyis a kód nem más, mint a mágnes szál energia szintje. Mi emberek mindannyian egy mágnes fonálon létezünk, de, hogy melyik szakaszára tekeredtünk fel, jelenti az egyén egyediségét, mert minden szakasz energia szintje eltérő, és bár ugyanazok a kvarkok építenek fel mindenkit, tehát az anyagi minőségünk egyforma, de mindenki a mágnes szál szakaszához tartozó energia szintbeli megegyező kvarkokat vonzza magára, ezért minden ember egy kicsit más, nem lehet sohasem két ember egyforma.
Az embrionális fejlődés során először a magzat mágnes fonál váza alakul ki, majd magára vonzza az energia szintek sorrendiségében a felépítő kvarkokat. Minden kis növekedés, fejlődés első lépése egy újabb mágnes fonal szakasz feltekeredés az élőlény formáját követve. A test kontúrját követve az újonnan feltekeredett mágnes fonál szövetbe ismét újabb kvarkok vonzódnak és gyarapítják a test tömegét. A születés utáni fejlődés is ezen elven alapul.
Az energia hálóba fokozatosan, a felépülést követve kapcsolódik be molekuláris szinten, a protonok, azoknak is az egyik közvetlenül az energia hálóval kapcsolatba lépő foton része, mert a protonok a fotonok fúziója során jönnek létre.
Az energia hálóba bekapcsoltak életképessé váltak, a többi kipusztult, alkalmatlannak bizonyultak a fennmaradásra.
A több milliárdnyi variáció eredményezte az emberi test formálódását, és legtökéletesebbnek bizonyult az életben maradásért zajlott küzdelemben. Az emberi test megalkotódásával az energiaháló lezárt, nincs több hely, nincs több lehetőség élőlényalkotásra.
A Földtől kisebb méretű bolygókon, ezért nincs értelmes intelligens létezés, mert nem maradt az energia hálóban hely az emberi test kivariálására. Az ilyen bolygókon csak állatok élnek.
A Földtől jóval nagyobb bolygókon viszont az energiaháló nagyon tág, ezért kizárólag dinoszaurusz méretű élőlények alakulhattak ki.


A második élet

Mára már tisztán látom a következő életünket, sajnos kissé megkavart engem is a sok misztikus és vallásos mende – monda, de teljesen világos, hogy a mínusz egyen való létezés és a földi létezés teljesen egyforma, annyi különbséggel, hogy a mínusz egyes test jóval nagyobb okosságot biztosít. A nem sűrű test, amely érzetben ott, ugyanolyan, mint az itteni, az információk tudatba jutását nem gátolja, így, ha valaki egyszer elolvas valamit, az meg is jegyzi, ezért van hatalmas tudásuk.
Ugyanúgy táplálkoznak, dolgoznak, szórakoznak, éreznek, mint mi, csak annyi a különbség, hogy ők már túl vannak a test halálán, átélték a számunkra még legrettenetesebb élményt a tömegük elvesztését. Mivel Ők is emberek, ezért emlékezetükben egy nagyon rossz álomként őrzik. Mivel onnét ide a visszaút több ezer évig várat magára, még, ha közben élvezetes életekben van részük az embereknek, az anya Földre a szűnni nem akaró honvágy állandó kísérője lesz az összes életeknek. Sajnos a földiek ezt még nem érzik, nem vigyáznak sem a Földre, sem magukra és másokra. A mínusz egyen aztán megtanulják mit is jelentett nekik a létezést biztosító elsődleges közeg.
A teljes igazság az, hogy a foton test ismételt tömegnyerése után, Ők sem tudnak már egymással gondolatokat kicserélni telepatikus úton. A tömeges test ezt meggátolja, foton testes emberek, viszont három napig, amíg tömeget nyernek, ezen az egyetlen módon értik meg a mínusz egyes emberek beszéddel hozzájuk intézett gondolatait.
A foton testtel rendelkezők, a mágnes börtönből kikerülve a szabadban landolnak.
Az itt élők sablonba rakják, és szavakkal megkérdezik, hogy milyen kifogása van saját magával, mit szeretne változtatnia testén, az arcán, a szépségén. Ennek megfelelően állítják be a sablont, és a foton test felveszi a sablon formáját, ennek megfelelően fog tömeget nyerni.
Ha valaki csúnyának, alaktalannak tartotta magát, a továbbiakban elnyerheti a számára legideálisabbnak tűnő külsőt. Miután újra felépült és kész a tökéletes másolat, a többiek felöltöztetik, és kezdődhet egy új, tiszta lappal induló új élet.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy távolabbi helyekre, egymással, atomos számítógéppel kommunikálnak, nem a gondolati csatornán. A földi médiumoknak a tudatukra, illetve gluon gömbjeikre, négy megapixeles videó kamerával küldik a képkockákat, nem pedig közvetlenül a tudatukkal. Mivel ugyanúgy működnek, mint mi az életmódjuk is nagyon hasonló.
Amikor egy intelligens barátunk magához kapcsol egy már átkelt ember itt hagyott hálózati csatornáját, nem csak gyógyítani tud ezen keresztül, hanem látja a földi társáról készült háromdimenziós filmet. A csatorna mágnes fonalas kapcsolatba kerül a védett személlyel.
és a mínusz egyen élő barátunk a messzi távolban állandóan látja a rólunk készült filmfelvételt. A film a dimenziófal felé halad és abba belecsapódik. Kb. olyan távolról nézi, hogy fele méretűnek látszik a személy.
Nem mindenki kapcsol magához csatornát, mert sokakat idegesít, ezért nem is tudja, mi történik, mert nem is érdekli.
Az ottani társadalmat képező emberek nagy többségét a segíteni akarás vezérli, és kiemelten fontos számukra a létezés védelme. Leginkább a kapcsolatot ezért keresték, mivel két- három év múlva, ha a földiek ilyen kíméletlen technológiákat alkalmaznak, a mínusz egyes vákuum tér elillan, és tizenhét évre rá a Föld megsemmisül.
A mínusz kettes hullámhosszra nincs befolyással a földiek pusztító tevékenysége, ezért a mínusz egy vész estén áttelepülhet. Nagyon aggódnak azonban, mert a létezés folytonossága megszakadhat, és minden erejükkel szeretnék az emberiséget jó útra téríteni.
Az ingázást is azért találták ki, hogy hátha át tudják adni az embereknek a hatalmas tudásukat, és ha biztonságban érzik már a létezést és a földi folyamatok ismét egyensúlyba kerülnek, és a legmagasabb szintű információkat is átadták nekünk, amelyeket mi készség szinten tudunk már alkalmazni, az Ő életük is nyugodtabbá és biztonságosabbá válhatna.
Nem ellenőrizni akarnak, segíteni, hogy ne jussunk a barbár civilizációk sorsára, akik nem rendelkeztek elegendő tudással a túléléshez.
Az inga jelzőmozgását, a mutató ujjukra húzott fullerén bevonattal ellátott tok váltja ki.
Az inga anyagának atomjaiból kinyúló mágnes szálak a mínusz egyen is folytatódnak, a fullerén ezeket vonzza magához, és barátaink ujjainak köröző, vagy vízszintes mozgása a mágnes fonalakat megtekeri, vagy lengeti. A pozitív térbe is átkerül a mozgás, de jobbra pörgőre, illetve ellentétes irányra vált. Hát ilyen egyszerű a magyarázat, én sem gondoltam.


A mínusz egyes hullámhossz bolygója

Erről a témáról már írtam, de csak rész igazságokat, mint később megtudtam.
Az igaz, hogy a mágnes fonalak gombolyagba tekeredtek, barlangokat, kidudorodásokat képezve, és egy „angyalokhoz méltó várat” hoztak létre. Ez idáig igaz, csak éppen ez a bolygó képződés kezdeti szakaszában történt.
Amikor a pozitív tér nagy tömegű Földje kialakult, mágnes fonalakon érkeztek sűrűség szerint az atomok, és addig, amíg össze nem tömörödtek és a rájuk jellemző sűrűséget el nem érték.
A mágnes fonalak alkotódása a pozitív energián üzemelő fotonok és elektronok elfogyása után is képződött a negatív tartományba eső eredeti impulzussal ellátott elektronokból és fotonokból.
Az összes negatív energiás foton és elektron is ugyanolyan hosszú és ugyanolyan tekeredést felvett mágnes fonalakat hozott létre, mint a pozitív térben lévő Föld belsejében az atomok érkeztek. Tehát egy ugyanolyan negatív tartományba eső mágnes fonalakból álló második, egy Föld másolásához szükséges háromdimenziós mágneses vonzáson alapuló másolási alapfelület jött létre, ahová a szükséges kvarkok csak a pozitív energiás változatuk pozitív energia vesztése után kerülhetnek a helyükre, amely szintén ugyanolyan elrendeződést biztosít, mint az eredeti volt.
A mágnes fonál negatív energián üzemelő változata, ugyanolyan barlangokat és kidudorodásokat eredményezett, mint a Föld belseje és domborzata, csak ellentétes irányban. Ezért a két tér teljesen egyforma, és stabilizálja egymást, a köztük lévő mágnes kiegyenlítő sáv pedig biztosítja, hogy a pozitív és negatív energiás értékek egymásmellettisége állandó maradjon.
A veszély pontosan az, hogy a földiek már olyan nagy pozitív értékeket hoztak létre, hogy a kiegyenlítő sáv nem bírja egyensúlyba tartani. Ha az értékek eltérnek egymástól, felborul az egyensúly, megszűnik a stabilitás, és mindkét térrészlet elsodródik, a vákuum tér hamarább, és követi a pozitív tér.
Nem ijesztgetni akarunk, a veszély nagyon nagy, inkább örülni kellene, hogy idejében jött a figyelmeztetés, mert hamarosan elszabadulhat a pokol, két –három éven belül egy visszafordíthatatlan folyamat fog bekövetkezni, mert a vákuum tér meg fog semmisülni!
Nem bomlasztani akarunk, ezek tények, ha nem írom le, a dolgok attól még léteznek, az emberi létezésnek a mi földi életünk csak egy parányi jelentéktelen része, de ha hamarosan nem cserélik le az ártalmas technológiákat, tényleg nem marad belőlünk semmi, és nem lesz egy utolsó megbánó gondolatra se ideje senkinek.
A legelső és legsürgősebb a sarki jégtakaró visszaállítása, amely technológia le van írva egy korábbi részben, nem lesz olcsó mulatság, de a világ összefogásával könnyen megoldható.
Ezzel az egy lépéssel már jó időre elháríthatnánk a veszélyt.

A mágnes gombolyagos angyal várhoz visszakanyarodva, mára már nem csupaszok a mágnes fonalak, hanem negatív energiás atomok vonzódtak rájuk, ugyanolyan elrendeződésben, mint a Földön. A negatív tér Földjének belső szerkezete és külső domborzata teljesen ugyanazt a képet mutatja, mint a pozitív térben megalkotódott Földé. Tehát pl. a budapesti térszelet ugyanúgy néz ki a negatív Földön is, de mivel a kőzetek atomjai nem kerülnek át a kőzet hegységek hiányoznak.
Az atomok még nem vonzódtak át a megfelelő mennyiségben, hogy kellő stabil Föld szerkezetet biztosítsanak, ezért még nagyon vigyázni kell, hogy be ne következzen egy rezonálás. Ezért csak kerékpároznak, nem muzsikálnak, nincs zajos üzemük, nem ordítoznak, mindenféle ártalmas hanghatásra figyelnek.
A közös táncos mulatságok zenéjét is fülhallgatón keresztül élvezik.
A növények és állatok is fokozatosan már átkerültek és kerülnek, hasonlóan épülnek fel, mint az emberek. A kezdeti tömeget gyorsan magukra vonzzák, ezután a talajból, vagy a táplálékból gyarapítják tovább.
Könnyű műanyagból, kaprolaktámból építkeznek háromemeletes épületeket, mert a felszín még nem bír el többet.
Naponta négy órát dolgoznak, négy órát közösségi munkát végeznek, gyógyítás, lakóhely szépítése, növények gyomlálása, és sok egyéb tevékenységet, de mindig cserélnek.
Biztonságban, jólétben töltik a napjaikat, egyformán veszik ki részüket a munkából és egyformán részesednek abból.  
Aki ebben a világban, nagy gazdagságban, úgy él, hogy magasan mások felett  érzi magát, annak bizony ebben a világban nagyon rossz lesz. Senkivel nem kivételeznek, ezért gondolja meg mindenki mire szoktatja magát. A földi létezésnek nagyon hamar vége szakad, és a továbbiakban már sehol sem megengedett mások kizsigerelése, az intelligencia lesz a fő irányító erő. Előbb utóbb mindenki átér erre az oldalra, csak nagyon nehéz magas lóról nagyot esni.  Lehet most rám nagyokat káromkodni, de ha nem tárom a világ elé, mint már előbbiekben is említettem, attól ezek a dolgok még léteznek!

A mágneses kiegyenlítő sáv ön gerjesztett működése

A pozitív tér és a vákuum tér közötti nulla atmoszféranyomású sávban egyenletesen keveredik a beáramló hőenergia és olyan ütemben halad át a vákuum térbe, hogy ott a nyomás értéke mínusz egy atmoszféra maradjon. A földi pozitív tér állandó nyomás értéke egy atmoszférára kalibrált, ha nem lenne túlzott a pozitív energiatermelés. A sarki jégtakaró további csökkenése azonban felborítja a normális hőviszonyokat, eredményeként pedig rohamos ütemben csökkeni, kezd, a nyomás értéke, először +0.9, majd + 0.8, 0.7 atm 0,6 atm – ig.
A vákuum térben a nyomás süllyedése ugyanebben az ütemben követi a pozitív téri változásokat, csak ellentétes előjellel.
Amikor mindkét térrészben eléri a 0.6 atmoszféranyomás pozitív illetve negatív értékét, a vákuum térben a mágnesesség annyira lecsökken, hogy az itt élők felemelkednek a talajszintről és kisodródnak a világűrbe, a vákuum tér pedig elillan. Ahogy a nyomás értékek változnak, az itt lakók egyre labilisabban tudnak majd járni, majd lebegnek, és végezetül kiperdülnek.
A földiek a vákuumtér pusztulása után még létezhetnek tizenhét éven keresztül, mivel a nagyobb tömeg nagyobb mágneses kötődést biztosít, ezután a világűrbe sodródik minden a felszín, az élőlények, az építmények, tengerek, édes vizek. Mivel már nem stabilizálja a légkört semmi, ezért a légkör atomjai is lesodródnak a mágnes fonalakról, a mágnes fonalak pedig más bolygókhoz vonzódnak.  
A Napból érkező és a Földhöz kapcsolódott mágnes fonalak az erős sodrás miatt leválnak a Földről, majd más bolygókhoz vonzódnak. A Napból kiinduló mágnes fonalas kapcsolat megszűnésével, a Föld tengely körüli forgása leáll, a Föld belső erői végleges nyugalomba merülnek, a továbbiakban a részecskék elvesztik az összes pozitív energia mennyiségüket, ezért fotonokra esnek szét. A Földből csak egy nagy foton felhő marad, amely bevonzódik a Naprendszer fekete lyukába, amely megint a Napba küldi a fotonokat, onnét kikerülve, egy újabb bolygó megalkotása vagy egy már működő bolygó anyagainak gyarapítása során ismét formát öltenek.
A jelenlegi Föld pusztulása esetén, ötezer év múlva kész az új Föld, amely a mostanival teljesen egyforma lesz. Még ötven év eltelte után ismét létrejön a vákuum tér, és beindulhat az „ön gerjesztéses gépezet”

2012. május 23., szerda

A nagy kiterjedésű területekre eső, zúgó –búgó hangzások eredete

A nagy kiterjedésű területekre eső, zúgó –búgó hangzások eredete

A népi hagyományként is jegyzett, „szélhárfaként” emlegetett hangjelenségekre az emberek már régen felfigyeltek. Nagyon helyesen rátapintottak a szél központi szerepére a hanghatás keltődésében. Az Univerzum Irányító Rendszere adta át az információt, a mágnes fonalak létezéséről és felépítéséről, és a hangjelenségek létrejöttében betöltött szerepükről.
Az erős légáramlatok a mágnes fonalakat maguk előtt nyomják, egyre jobban egymás mellé sűrűsítik, amikor a vihar hirtelen megszűnik, visszarántódnak, pontosan úgy, mintha egy hárfa húrjait összefognánk, és hirtelen elengednénk. A húrok berezonálnak, és erőteljes hangot adnak ki. A mágnes fonalakkal ugyanez történik, visszarúgnak az eredeti helyükre, erőteljes hanghatás kíséretében.
A tenger vízének atomjai szintén mágnes fonalakon nyugszanak, vihar esetén a mágnes fonalakat a szélnyomó hatása a víztömeget előre lendíti, az összes mágnes fonállal együtt. A mágnes fonalak összetömörödnek, és a vihar hirtelen lecsendesedése a fonalakat elereszti, mivel megszűnik a nyomóerő, és a víz atomokkal együtt rezonál, hatalmas csobbanó hangot kiadva.
A két hang azért különbözik egymástól, mert a légkör mágnes fonalain lévő atomok mágnes szálai megnyúlnak, és eltávolodnak a mágnes fonalaktól, a szél megszűnése után, visszavonzódnak eredeti helyükre. A tengerekben az atomok a nagy sűrűség miatt a mágnes fonalakon maradnak, ezért a mágnes fonalak együtt rezonálnak az atomokkal.

A Morgellons – szindróma, az Univerzum Irányító Rendszere tudása alapján

A fuzárium ivartalan szaporodása az emberi testben is végbemehet. A peritéciumok a kéz és lábkörmök alatt bevonzódhatnak, mivel a körmök tartalmazzák a legnagyobb mennyiségben a gluont, ezért magukra vonzzák. A nedvesség hatására, a peritécium, sűrűn feltekeredett micéliumait alkotó mágnes szálakon lévő genetikai állományt alkotó atomok elektronjai messzebbre távolodnak egymástól, ezért szétesnek a peritéciumot alkotó vegetáló fázisban nyugvó micélium szövedékei. Ha a lábköröm alatt vonzódott be, akkor a kézköröm felé fog terjeszkedni, ha kéz körmeiről került be, akkor a láb körmök felé fog vonzódni. Mivel a micéliumokat alkotó genetikai anyag nagyobb mágnesességgel rendelkezik, ezért folyamatosan magára vonzza a belső környezetből a növekedéséhez szükséges kvarkokat ezért folyamatosan behálózza az egész testet. A test legbelső részeiben lévő micéliumok a legöregebbek, ezek fekete színűek, kifelé haladva kék, piros, majd fehér színre váltanak. A micéliumok toxin tartalma dönti el a színféleséget, a piros a DON toxinra jellemző. A fekete már elöregedett nem termel toxint, készen áll a peritéciumos állapotba való átmenethez. A kék zearalenon, a fehér MON toxint termel.
A micéliumok növekedése okozza azt az érzést, mintha a bőr alatt valamiféle élősködő furkálná át magát. Leginkább, beteg, legyengült szervezetet tud teljesen beszőni, és halált okozni. A termelt toxinok is hozzájárulnak a szervezet pusztulásához. A halál beállta után az egész szövedék újra peritéciumos állapotba kerül, és a gazda szervezetben marad, amíg újabb testbe vonzódásra nincs lehetősége. A peritéciumokat tartalmazó élettelen testből egy temetésen jó alkalom nyílik egy másik testbe vonzódásra. A gyászoló tömegből megtalálja az energia szintjének megfelelő gazda testet, amely vonzó hatására a peritécium követ, és huszonnégy óra eltelte után a köröm alá vonzódik és elkezdődik a micéliumokkal való behálózás.
Az emberi körmöktől nagyobb gluon tartalmú az állatok patája, ezért ezekből ötször öt centiméteres kockákat szeletelünk ki, pillanatragasztóval a nagylábujjunk körmére ragasztva, elérjük, hogy megfertőzött testünkből két nap leforgása alatt az összes micélium peritéciumos állapotba kerülve, a paták szaru anyagára vonzódjon.

A fuzáriummal fertőzött liszttel a toxinjai kerülnek a szervezetbe, ilyenkor nem alakul ki micélium szövedék, mérgezési tünetek jelentkeznek. A peritéciumos fertőzések a mérgezéseken kívül, az egész szervezetet működésképtelenné teszik, mivel a gomba saját genetikai anyagát úgy építi fel, hogy felhasználja a gazda test, számára fontos genetikai anyagait.
Amy Winehause halálát a Morgellons szindróma váltotta ki, a kábítószer okozta legyengített szervezet, kitárt kapu a fuzárium gomba, peritéciumai elé. A rendszeresen kábítószereket fogyasztók, az egyik legveszélyeztetebb réteg a gombás megbetegedéssel szemben.


Az ellentétes előjelű terek szükségszerűsége, a tengerek, légkör, földfelszín porózusabb réteg állandóság fenntartásában

A negatív tér és pozitív tér energiája azonos, ellentétes előjellel, és egyforma kiterjedéssel.
Ha a kétféle tér nem tartaná egyensúlyban egymást, a Föld tengely körüli forgása a vízkészlet, a légkör, a porosabb felszíni részek a Nap felé tartó, mágnes fonalakba vonzódott atomjait a forgással megegyező irányban állandóan magukon vonszolnák. Eredményeként a medrek egyidejűleg csak kevés vizet tartanának meg, mivel a nagyobb mennyiség folytonos körfogásban lenne a Föld felszínén. A légkör állandó mozgásban lenne, mert a mágnes fonalakkal folytonosan tekergőzne, állandósult légköri viharok jellemeznék a Föld légkörét.
A felszíni porózusabb rétegek porviharokat kavarnának, a mágnes fonalakba tapadt atomjaik a Föld tengelyköri forgásával együtt csavarodnának. Mindezek a feltételek az élet kialakulását lehetetlenné tennék. A két ellentétes előjelű tér egymáson való nyugvása, megakadályozza a mágnes fonalak folyamatos tengely körüli forgással együtt való elvonszolódását, és így nyugodt, biztonságos, kiegyensúlyozott térállandóság teremtődik meg.
A Jupiter viharainak oka, az előbbiekre vezethető vissza. A Mars és Plútó szerény kis légköre nem hoz létre nagy légköri viharokat, de a porviharok gyakoriak. A folyók és óceánok sem maradhattak meg, mivel a keletkező vizet, azonnal elsodorta a bolygó tengely körüli forgása. A Merkúr, Vénusz, Szaturnusz, Uránusz Neptunusz bolygókon sem indult meg a pozitív energiatermelődés, ezért nincs negatívenergia gerjesztéssel létrejött tere, a légköri – és porviharok folytonosak.
A pozitív energia, mint feltétel a vákuum tér gerjesztésére szolgáló bizonyítási kísérlet
Egy méterszer egy méteres teflon dobozt, amelynek alján egy cm átmérőjű és tíz cm hosszú cső nyúlik le, bevonunk PVC –l. A cső egyszerre öntődik ki a dobozzal, a tökéletes légmentesség biztosítása érdekében. A kiálló csőre húzunk egy gumicsövet, amely pontosan ráilleszkedik, és egy órán keresztül szájjal szívjuk. Egy óra leforgása alatt a dobozból a fele mennyiségű levegő kiszívódik, felette megindul a vákuum tér képződés.
A doboz aljába és a tetejéről a képződő vákuum térbe belógó nyomás és hőmérőket helyezünk. A szívás megkezdésétől számítva, egy óra múlva a külső térbe nyúló skálán leolvassuk az adatokat, azt fogjuk tapasztalni, hogy a doboz aljáról kilógó hőmérő plusz tíz C–t és 1 atmoszférát mutat, a fenti pedig mínusz 271 Cés 0 atmoszférát jelez.
A mérőkészülékek helyét is pontosan, még a kiöntés előtt meg kell tervezni, az estleges réseket újra teflonnal, majd olvasztott PVC –l kell lezárni.
A teflon doboz PVC rétege, még kétkomponensű szilikon ragasztóval is bevonódik.
A vákuum tér hiányának szemléltetése
Egy korábbi részben, a légáramlatok beindulásának okai és szemléltetésének lehetősége, már részletezésre került, de a mágnes fonalak jelentősége a légkör, vízkészlet, felszíni rétegek állandóságának fenntartására vonatkozó kísérlet még nem.
Ha a föld makettünkkel, amelyet a légkör és vízkészlet keletkezésének bemutatására használtunk, és a pozitív energianyeréssel elvégeztük a légáramlatok beindulásának kísérletét, a továbbiakban már csak annyi a dolgunk, hogy üvegdobozostól sötétségbe helyezzük.
Egy hét múlva azt fogjuk tapasztalni, hogy a mélyedésekben lévő vízkészlet kicsobban a gödrökből és a felszínen körkörösen mozog.  A porviharok állandósulnak, a légköri mozgás felgyorsul és állandóan nagy sebességgel hordja maga előtt a kis föld felszíni részének poros rétegét.
A világítást csak a kísérlet megszemlélésének idejére szabad használni.
A Nap energia hiányában, a pozitív energia gerjesztődése elmarad, ezért nem keletkezik vákuum tér, amelynek negatív energiája egyensúlyban tartaná a pozitív teret, ezért a mágnes fonalakba mágnesesen beletapadó atomok, a kis föld tengely körüli forgásával együtt vonszolódnak, és nem jöhet létre nyugvó, sűrűségük alapján, egymásra épülő atomok alkotta víz, légkör, laza felszíni takaró.

 Processzorkészítés az atomos számítógéphez, precízen

Bonamidból kiöntetünk egy öt mm keresztmetszetű ötször öt cm –s dobozt, úgy, hogy egy centiméteres átmérőjű 10 cm hosszú csövecske nyúljon ki a doboz egyik oldalából. A csőre húzzuk a pontosan rápasszoló gumicsövet, amelyhez vagy vákuum szivattyút kapcsolunk, ennek hiányában a szájunkkal szívatva érhetjük el a tökéletes vákuumot. Ilyenkor a gumicső merevedik a fagyástól, ezért nagyon óvatosan kell tartani.  A szájunkat egy műanyag fóliával védjük. A szájjal történő szívatás legalább egy órát vesz igénybe, a légvételek közötti időszakokban a gumicsövet az egyik ujjunkkal befogjuk légmentesen. A dobozka oldalán higanyos hőmérővel mérjük a – 271 C. A higanyos része a hőmérőnek teflonnal, majd szilikonnal legyen bevonva. A doboz hőmérsékletét a doboz anyagában lévő elektronok átveszik, és a doboz és a szilikon közötti légtérben lévő fotonokra kerül a negatív energia, amelyek a teflon elektronjaira tevődnek át. A negatív energia a teflon elektronok láncreakciószerű tömörödését indítja el, amely folytatódik a szilikon rétegben, majd a hőmérő higanyos részének elektronjai tömörödése kezdődik meg, amely folyamat eredményeként a higany összehúzódik, ennek mértékét a hőmérő számlapján feltüntetett skála értékeken olvashatjuk le.  A hőmérséklet mérésének ideje legalább egy órát vesz igénybe.
Amikor elértük a -271 C– t, lehúzzuk a gumicsövet, és abban a pillanatban, ahogy eltávolítottuk, a légkörből egy mágnesvasérc atom fog bevonzódni. Ez az egy db mágnes vas atom biztosítja a beltér mágneses egyensúlyát, tehát nem lesz szükség semmilyen mesterséges külső atom bevitelre. Egyetlen egy mágnes vasatom annyi pozitív energiát hordoz magában, hogy egyensúlyi helyzetet tart fenn, mert ez, az energiaszint egyenlő a belső vákuum, illetve negatív energiás tér, energia szintjével, csak ellentétes előjellel. Bevonzódást követően, már nem jut a külső légkörből be semmi.
A kiálló csövet kétkomponensű szilikon ragasztóval azonnal betömjük, teflonnal is bevonjuk, és kész a processzor.
A doboz belsejét kétkomponensű szilikon ragasztóval bevonjuk.

A nagy légköri és kis légköri áramlatok pozitív energia többlet által való beindulások bizonyításának szimulálása

A légkör és víz képződésének bizonyítására, a blogban, a korábbiakban leírt kísérlet elvégzése után a kis földet tartalmazó üvegkamrán két húsz cm átmérőjű kör alakú lyukat vágunk, úgy, hogy a kivágott körlapok kivétele során ne jusson be a külső légkörből semmi, ezért a kivágott üveg körlapot belökjük, amikor már légmentesen ráillesztettük a kísérlethez szükséges eszközünket. Ez pedig nem más, mint két negyven cm hosszú és egy mm keresztmetszetű PVC - l készült egy ujjas kesztyű. A PVC-t ráolvasztjuk az üvegre, hogy stabilan és légmentesen feküdjön a felületre, és még egy réteg olvasztott PVC – el lekenjük. Amikor kész a kezünkre húzzuk, amíg az üveg engedi, majd egy mozdulattal belökjük az üveget a kalitkába. A kesztyűk segítségével a kis föld egész felszínét lombhullató törpecserje magokkal vetjük be, amelyek egy hónap alatt kifejlődnek. Ezután az üvegkamrában lévő kis földet kitesszük a szabadba, és várunk egy hónapot. A Nap cserje tüzeket fog előidézni, a kérget is égetni fogja, majd a felgyülemlett pozitív energia többlet beindítja a nagy légköri vízszintes áramlást. A por szállítódásából majd látni lehet, mikor kezdődik el. Ahol sok cserje égett, ott kialakulnak a mini ciklonok és tornádók, vihar és eső kíséretében, elektromos kisülések, azaz villámlások közepette.

Az állatok gyógyítása mágnes szálak segítségével

A kisebb testű állatok belső szervei - a macskáktól az ölebekig bezárólag – a szájukon át három percen át bevonzatott, testfelületeikről egy perces mágnesre juttatási idővel gyógyíthatók. A mágnes szálak mágnesre vonzódása a szőrszálakon keresztül haladva egy perc alatt a mágnesre jutnak. A bőrbe való bevonzódásuk, azonban öt percet vesz igénybe, mivel a szőrszálak mágneses taszítást fejtenek ki a mágnes szálakra.
A nagytestű állatok belső szerveinek gyógyítása a szőrmentes hasi és mellkasi részeken keresztül történik. A mágnes szálaknak a beteg belső szervi részekbe jutásának ideje három perc. A mágnes szálakat is innét vonzatjuk a mágnesre, egy perc leforgása alatt. A tej - zsír –méz keveréket a beteg szerv feletti hasi, vagy mellkasi részekre kenjük, és kendős takarás után fél percig melegítjük hajszárítóval.  Huszonöt perc eltelte után le kell mosni.

A légtömeg körmozgását beindító és fenntartó erők létrejötte, a köráramlat folytonosságának oka

A Föld felépülése után a légkörképződés elérte a megfelelő sűrűséget, a légkört alkotó atomok, mozdulatlan állapotban nyugodtak a mágneses erőfonalakon. A növények evolúciós folyamata az idők teltével az egész Földet növényvilággal látta el. A Nap égetőereje, sokszor lángra lobbantotta az erdőket, füves pusztaságokat, és a Föld kérgét is égette. A bezöldülést követő száz év leforgása alatt olyan mennyiségű pozitív energia szabadult fel, mivel az égő anyagok elektronjai megnövekedett energia szintjüket átadták a fotonjaiknak, amelyek kisugározódtak, a folyamat eredményeként pedig egyre több szabad elektron is bekerült a légkörbe. Mivel a mágnes fonalak elektronjai is átvették a megnövekedett energia szintet, ezek fotonjai is kisugároztak, egyre több szabad elektron került a légkörbe. A pozitív energia többletet a megnövelt energiájú elektronok hordozták és indították be a Földet körbeölelő nagy légköri áramlást. A mágneses egyensúly állapotának fenntartása a légkörre is érvényes, ezért a megnövelt energia szintű elektronok addig áramlanak a kisebb energia szintű elektronok felé, amíg azonos energia szintre nem kerülnek. De mivel a pozitív energia többlet állandóan keletkezik, ezért a körforgás folyamatos és állandó.
A kisebb légköri képződmények közül a legnagyobbak a ciklonok. A Föld egy nagyobb területének, temérdek, megnövekedett energia szintű szabad elektronjai indítják el a függőleges áramlatot. A legmagasabb energia szintű elektronok a felszíni részen foglalnak helyet, és felgyorsult ütemű jobbra pörgésükkel fokozatosan felfelé emelkednek. A nagyobb energia szintű a nagyobb mágneses vonzása következtében, magával ragadja, illetve magához vonzza a kisebb energia szinten pörgő elektronokat, és fokozatosan, egyre gyorsuló ütemben forogva, a környezet összes elektronját ilyenformán egybegyűjtve, egyszerre elindulva a mágneses egyensúly fenntartására törekedve, a kisebb energia szintű hely felé. A vándorlás addig tart, amíg az energia szintje az eredetire süllyed, tehát kiegyenlítődik a normál szinten lévő légtömegekkel.
A tornádók is hasonló elvet követnek, de jóval magasabb energia szinten lévő és kevesebb elektron mennyiség emelkedik felfelé. A magas energia szint miatt a pörgésük sokkal gyorsabb, a kevesebb mennyiség miatt kisebb területre korlátozódik a mozgásuk, a nagy energia felhasználásuk miatt gyorsabban visszaesnek az elektronok eredeti energia szintjükre.
A Föld belsejébe bekerült elhalt páfrányfenyők és állati tetemek korhadása és rothadása eredményeként keletkezett szén, kőolaj és földgáz megnövelte a Föld tömegét. Ezeket az anyagokat alkotó atomok képződésük során mágnes fonalakat fejlesztettek a Nap felé, összeköttetésbe lépve a Nappal. Elégetésük után, a maradék gázatomjaik, ezekbe a szálakba maradnak bevonzódva. Ezek a gázok okozzák az üvegházhatást, nemcsak a széndioxid. Az üvegházhatást megszüntetni, csak egyetlen módon lehetséges, ha az összest kibányásszák és bonamidból készült tárolókba felhalmozzák. A bonamid nagyon gyengén mágneses anyag, a mágnes fonalas kapcsolatot elválasztja a Naptól, ezért a mágnes fonalak elvonzódnak más naprendszer bolygójához és beleolvadnak az ott létesült fonalakba, a gáz atomok pedig elillannak.

A két ellentétes előjelű tér vákuumkamrás előidézése

Egy méterszer egy méteres, teflonnal bevont vákuum kamra alsó részének közepébe vezetjük a porszívó fúvórészébe bedugott húsz cm átmérőjű, két cm keresztmetszetű autógumiból készült csövet. A nyomást egy atmoszférával fokozatosan növeljük egészen tíz atmoszféráig. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a vákuum kamra tere három részre fog különülni. A bal hússzor húsz centiméteres része vákuumtérként funkcionál, az emelkedő negatív nyomás értékeket az itt elhelyezett nyomás és hőmérővel mérhetjük meg, úgy hogy a kamrán kívüli kijelzőket alkalmazunk. A középső félméteres rész a kétféle energia elkülönülésének a helye, ezért ebben a térben elhelyezett mérőeszközök nulla állásban maradnak. A jobb szélső térrészlet a pozitív energiát elkülönítő vákuum kamra részlet lesz, az ideerősített mérőműszerek a pozitív nyomás értékeket fogják jelezni.
A tíz atmoszféranyomás elérése után a porszívót ki kell kapcsolni, a terek cseréje pedig folyamatosan fog változni, mindaddig, amíg egy atmoszféránként fokozatosan ki nem szívjuk a levegőt. A mérőműszereken pedig azt látjuk, hogy a két ellentétes előjelű tér váltakozik, ezért hol pozitív, hol negatív tartományba eső értékeket mutat. Kiszívás nélkül a folyamat a végtelenségig tart.

A vákuumtér és pozitív tér egymással való folytonos cirkulációjának bizonyítására szolgáló berendezés

Először is egy porszívót kell alkalmassá tenni a negatív energia által keltett fagyhatás kivédésére. A burkolat belső és külső részét egyaránt két mm vastagon PVC –el majd teflon réteggel fedjük le, a végén pedig fullerénnel kenjük szintén két mm vastagon.
Szükségünk lesz egy húsz cm átmérőjű két cm keresztmetszetű négy méter hosszú autógumiból készült sima felületű csőre. A cső egyik vége a szívó részbe, másik vége a nyomó részbe pontosan légmentesen legyen illeszthető. A tökéletes légmentességet a cső bedugása után, a legminimálisabb rés elkerülése végett, folyékony PVC –el való kiöntéssel, és még egy teflon réteg rá vitelével érhetjük el.
A kifúvós és szívó részénél, olyan elzáró szerkezeteket kell kialakítani, hogy a cső elmozdítása nélkül nyitható és zárható legyen, napjainkban fotocellának nevezett készülék a legalkalmasabb a célra. A gumicsövet egy mm vastagon PVC – el szigeteljük, majd fullerénnel vonjuk be. A csőben keletkezett vákuum tér kivédésére, a nyomó résztől kezdődő két méteres szakaszt, teflonnal is bevonjuk.
A minden egyes réteggel ellátott csőre húsz db nyomásérzékelőt ragasztunk, kétkomponensű szilikon ragasztóval. A nyomásérzékelőket úgy kell kalibrálni, hogy mindegyik mínusz tíz atmoszféranyomástól plusz tíz atmoszféráig jelezzen. A nyomásmérők PVC-el, fullerénnel, és a vákuumos térre esők teflon rétegekkel is védve legyenek. A számlapot fedő üveg csakis hőálló lehet. A porszívó működtetése közben a cső húsz centiméteres szakaszaiként ugrik egy atmoszférát a nyomás, ezért minden húsz cm –es csőrészletre egy –egy nyomásmérőt kell ragasztani.
Az áramerősség változását a csőbe bejuttatott egy mm keresztmetszetű öt cm hosszúságú vasból készült vezetőkkel szemléltethetjük. Minden húsz cm –es szakaszba egyet – egyet vonzatunk be. A pontosan kijelölt hely felé egy vasdarabbal feldörzsölt mágnest helyezünk, és a vezetőként előkészített öt cm –es vasdrótot, amelyet kétkomponensű szilikon ragasztóval bekentünk, a cső légterében útjára engedünk. A feldörzsölt mágnes kívülről pontosan maga alá vonzza, a szilikon ragasztó pedig rögzíti arra a helyre belülről. Minden egyes kis vezetővel ezt a műveletet megismételjük.
Az áramló elektronok a vezetőkkel súrlódni fognak, a súrlódás következtében az elektronok energia szintje megnövekszik, amelyet a környező fotonok átvesznek, ezért kisugározódnak, vagyis elektromos kisülések következnek be. Minél nagyobb a nyomás annál nagyobb a kisugárzás, ezért egy atmoszféranyomás növekedés az áramerősséget is egy amperrel fogja megnövelni. Egy atmoszférához egy amperes áramerősség tartozik, két atmoszférához kettő, és így tovább.
Ha átlendül a negatív energia tartományába, a vákuumot és a negatív energiát nem a fotonok kisülései okozzák, hanem a pozitronok összetömörödései, mivel itt már az elektronok bal irányú forgást vesznek fel.
Az áramerősség mérését ebben az estben is húsz, mínusz tíz ampertől plusz tíz amperig kalibrált mérőműszerrel kell elvégezni és ragasztással a cső minden húsz centiméteres szakaszára rögzíteni. A mérőkészülékek a nyomásmérőkkel azonos szigetelésűek és tűzálló üvegborításúak legyenek, az ampermérő mutatója mágnesből készüljön.
A kísérletet kezdhetjük a szívócső bemeneti vagy a nyomócső bemeneti részének elzárásával egyaránt. Ha szívócsövet tartjuk zárt állapotban, pozitív energiás térből való kiindulás után nyerjük a negatív energián működő tér szemléltetését. A nyomócső zárt állapotánál, kiindulási helyzetként, a negatív energia keletkezése megelőzi a pozitívét.
Mindkét esetben tíz atmoszféráig mehetünk el, a pozitív és negatív tartományban egyaránt.
Ha mindent megfelelően szerkesztettünk össze, a nyomás és ampermérők egy egységnyi változásaikkal jelzik mind negatív és pozitív irányban a két tér fokozatos keletkezését, és egymásba való átmenetük folyamatosságát.

Az idő állandósága

Az Univerzum bolygói tengely körüli forgásukat nagyon különböző sebességeken végzik.
A nagyobb sebesség több mágneses erőfonal képződését indukálja, amelyeknek arányosan megnövekszik a mágneses vonzó képessége, ezért az óra mutatóra is nagyobb vonzást gyakorolnak, lassul a mutató mozgása, a mutatónak a nagyobb mágnesességet kell leküzdenie. Gyengébb mágneses vonzás mellett, azaz, egy tengely körüli forgását lassabban végző bolygón, kevesebb mágneses erőfonál generálódik, gyengébb mágnesességet kell legyőzni a mutatónak, ezért gyorsul az óra mutatójának járása. Ezért van az, hogy egy feltételezetten fénysebességen haladó űrhajóban látszólag lassabban telne az idő, mivel az óra kevesebbet mutatna, mint a Földön eltelt idő. Ha képzeletben, felülről globálisan szemügyre vennénk az Univerzumot, azt tapasztalhatnánk, hogy a bolygók össze –vissza sebességeken forognak, és végzik napjuk körüli keringéseiket. Azonban rögtön megértjük, hogy a planéták mozgásaitól függetlenül az egész Univerzumban egyformán telik az idő.
Az óra mutatóknak ezt, a csalfa mozgását, egy tökéletesen zárt, gömbalakzatba rejtett atomórával küszöbölhetjük ki. A mostani atomóra, amit a nyugati hosszúság nulla fokánál Greenwichnél alkalmaznak ugyanis pontatlan. Az atomóra közepébe helyezett mágnesvasérc atomot, nem a gravitáció mozgatja. A mágnesvasérc mágnes szálai forgatják az atomóra tengelyét, magukkal vonszolva, szinkronban a Föld képzeletbeli tengelyének forgásával.
Mivel a Föld gömbalakjának forgását követi a mágnesvasérc atom forgása, csakis egy gömbüregbe helyezett atom képes pontosan úgy haladni, ahogyan azt a vezérlő Föld perdülete diktálja. A mostani, egy gömb szeletének felel meg.
A belső szerkezet helyét biztosító gömbüreget húsz cm keresztmetszetű vörös márványban kell kialakítani, úgy hogy két fél gömbbe vájjuk, és a felső részén még, két fél – fél cm –es és öt cm hosszú, két fél kampóformát kell kialakítani, amelyeket ha összeillesztünk, egy egész, tökéletes kampó alak formáját képezi.. Ezután az összeragasztás kétkomponensű szilikon ragasztóval történjen. A vörös márvány a legsűrűbb gyengén mágneses anyag. Az összeragasztást követően kettészelt két cm keresztmetszetű, pontosan a vörös márvány gömbre idomuló bonamid gömbfelületeket ragasztunk szilikon ragasztóval, légmentesen, az elmetszés iránya a márvány felezési vonalának ellentétes oldalára essen. A bonamid metszési vonalát még olvasztott PVC – el is kiöntjük. Ezután az egészet két mm vastagon bekenjük olvasztott PVC –el.
A felfüggesztése egy tíz méter magas márgából készült állványzaton történjen, egy cm vastag és húsz cm hosszú hajtinccsel. Az akasztó kampó is vörös márványból készüljön.
Az óra idő beosztásait - óra, perc, másodperc, milli secundum, mikro secundum - a gömbfelület mindkét oldalán célszerű jelölni, a pontosság ellenőrzésének könnyítése végett. A beosztásokat hajszálak jelölik, a mutató szilikonnal merevített hajszálból készül, amelyet a gömb alakhoz idomítunk a ragasztó megszilárdulása előtt.
Ha pontosan lett elkészítve az atomóra, nem kapunk többé hamis képet az idő múlásáról, reálisabban gondolkodhatunk, és elvethetjük a relativitáselméletben foglalt téves állításokat.
Az időutazás pedig maradjon a SCFI világában.

A negatív és a pozitív energia által működtetett terek párhuzamai - leegyszerűsített magyarázatuk

Arról már volt szó, hogy a pozitív energia keletkezése megelőzi a negatív energiáét. A pozitív energián keletkező részecskék a tömörülésükkel nyomást állítanak elő. Az idők teltével azonban, az atomok tömegvesztésének eredményeként szabaddá váló elöregedett fotonok a megszerzett nyomáson, a görbült térben, a gömbalakhoz idomulva, ellentétes irányban, ezennel, jobbról balra kezdtek el vándorolni, úgy, hogy háromszázhatvan fokot írtak le. Az ellentétes irányú haladással a részecskék forgási iránya a kiindulási helyzetbe való visszaérkezéskor ellentétesre váltott, tehát balra pörgővé vált, ha a jobbos oldalról szemléljük. A tömegvesztés folyamatos, ezért a fotonok állandóan cirkulálnak. A balra pörgő fotonok halmaza szívó hatást gyakorol a jobbra pörgő részecskékre és az azokból felépülő alakzatokra. A részecskék mindig egy képzeletbeli kört írnak le, és mindig a kiindulási helyzetükbe érkeznek vissza, a pozitív energián működő szerkezetet felvett részecskékkel szemben. Mivel a legsűrűbben előforduló fotonok halmaza, a legtömörebb elrendezést felvett atomokhoz vonzódnak mágnesesen, a kisebb sűrűségűek viszont, a nekik megfelelő alacsonyabb mágneses vonzással rendelkező pozitív energián működő részekhez vonzódnak oda, tehát az eredeti elrendezésnek megfelelően érkeznek vissza, csak ellentétes irányú pörgéssel. A mi jobbos oldalunkról ezt az energiát vákuumnak érzékeljük, de az ebben a térben létező foton testű emberek nyomásnak élik meg, hiszen Őket alkotó fotonok jobbról balra pörögnek. A mi testünket alkotó összes elektron viszont balról jobbra forog, ezért mi szintén nyomás alatt érezzük magunkat. Ha közelítünk a másik balos világhoz, a mínusz egy és két atmoszféra a tömeges testet nem fogja beszippantani, mert legalább tíz atmoszféranyomás lenne ehhez szükséges, a magasabb energián üzemelő vákuum terek tőlünk távol, a tenger mélységével párhuzamban helyezkednek el, vagy a nagy sűrűséget képviselő belső maggal tartanak mágneses egyensúlyi állapotot.
Legegyszerűbben úgy kell elképzelni, ha képesek lennénk érzékelni mindkét teret, ahol a bal spinnel és jobb spinnel pörgő részecskék alkotta képződmények egyformán láthatóak lennének számunkra, akkor egy háromszor nagyobb Földet láthatnánk a jelenleg érzékelhetőnél. A két különböző hullámhosszon üzemelő térrészek szorosan egymás mellé ékelődnek be, azt látnánk, hogy a tengerek legmélyén, és a Föld magja mellett, szoros összeköttetésben deutérium óceánok foglalnak helyet, a kevésbé sűrű szárazföldekkel mágnes fonal tekervények biztosítanák az összeköttetést az óceánokkal. Mivel, képtelenek vagyunk a balos forgású részecskék alkotta világot érzékelni, látásunkból kimarad, és csak a jobbos forgású részecskék által felépített Univerzum részletére lehetséges rálátunk.
Megállapítható, hogy az Univerzum gömbüregébe foglalt tér legalább háromszázszor nagyobb az általunk érzékelhető tértől. A fekete lyukak túloldalán szintén léteznek balos naprendszerek, amelyekhez kétszer nagyobb bolygók alkotta jobbos világok tartoznak, ezért, és a nagy negatív energiákon működő terek, amelyek egészen háromszáz atmoszféra negatív energiáig léteznek, ezért csak a háromszázad részét láthatjuk a teljes Univerzumnak.
A balos foton világból könnyen átjuthatnak hozzánk a foton testtel rendelkező emberek, mivel a róluk készült filmből, testfigurákat vágnak ki, amelyeket magukra öltve szkafanderként használnak. Belebújva, jobbra 52/perc fordulatszámra pörgetik fel magukat két másodpercig, ez alatt az Őket alkotó fotonok forgásiránya is jobb irányba vált, ilyenkor szemük elől is eltűnik a megszokott mínusz egyes hullámhosszú világ, csak a jobbos részecskék alkotta térrészletet érzékelik, vagyis az általunk is megszokott tér képét.
Az emberek is átjuthatnak hasonló technikával, pozitronokból készült szkafanderben, bal irányba felpörgetve két másodpercen keresztül az 52 fordulat/perc sebességgel. A szkafander készítése pozitronokból nagyon is lehetséges! Viszont az Univerzum Irányító Rendszere, ezt még nagyon sokáig nem engedélyezi.
Az Univerzum fekete lyukai balos oldalának, fejlett civilizációi pozitronokból alkotódott atomokból állítják elő fejlett űreszközeiket. Észrevétlenül átszelik a jobbos Univerzumot, pozitronok alkotta szkafandereikben láthatatlanságba burkolózva járnak – kelnek közöttünk, pusztán csak kíváncsiságból, nagyon intelligensek és jóindulatúak, félnivalónk Tőlük nincs. 

Mellnagyobbítás, köröm –és bőrgombásodás –bőr vírus, veseelégtelenség, csípőelhalás, csonttörések megszüntetésének gyakorlati ki

Mellnagyobbítás
A test nagyobb felületének bőrrétege fölé, egy - két milliméteres rést hagyva egy mágnest tartunk egy percig. Ez alatt az idő alatt a bőrről egy mágnes szál fog rávonzódni a mágnesre. Ezután a mágnest a mellbimbó felé helyezzük egy - két milliméteres hézagot hagyva a mágnes és a bimbó között, majd három percen keresztül ott tartjuk, ennyi idő szükséges, hogy a mell belsejébe vonzódjon. Ha az egyikbe bevonzódott, a másikkal ugyanezt a műveletet elvégezzük. Ha gyorsítani szeretnénk a mellnövekedésének ütemét, akkor mindkét mellbe két – két mágnes szálat vonzatunk, egyenként három perces bevonzási idővel.
Miután a mágnes szálak bejutottak, a tej –zsír – méz keverékéből készült krémmel jó vastagon bekenjük, és hajszárítóval fél percig melegítjük törlő kendőn keresztül, úgy hogy a mell minden részét egyforma hőmennyiség érje. A művelet után a kendőt eltávolítjuk, és huszonöt percen keresztül a masszát a mellen hagyjuk, majd alaposan meleg vízzel lemossuk. Naponta ismételjük, fiatal nők estében két mágnes szállal két hónap alatt a nagyobb méretre lehet jutni. A kezelést a kívánatos méret elérésénél kell abbahagyni. Az idősebb nők esetében, két mágnes szál napi bejuttatása esetén legalább négy hónapot vesz igénybe a mell méretének növekedése, és állagának javítása. Ilyenkor is a megfelelő minőség elérésénél kell beszüntetni a terápiát.
Köröm – és bőrgombásodás
Miután a bőrünkről a mágnesre vonzattuk a mágnes szálat, a gombás köröm fölé tíz percen keresztül tartjuk a mágnest. A szaru képviseli testünk legnagyobb sűrűségű állományát, ezért a leghosszabb a mágnes szálak bevonzódási ideje. A tej –zsír –méz keverékkel jó alaposan bevonjuk a beteg körmöt, majd a fél perces hajszárítós melegítés következik, kendőn át. Huszonöt percig fedetlenül a masszát rajtatartjuk, majd alaposan lemossuk. Három hét alatt, naponta ismételve, mindennap egy –egy mágnes szál bevitellel, megszabadulhatunk, a körmünket alaposan elcsúfító gombás megbetegedéstől.
A bőrgombánál ugyanígy kell eljárni, a mágnes szálak bőrbe való bejutásának ideje, azonban csak két perc. Egy hét alatt eltünteti a bőrről az összes gombaféleség által keletkezett gombás fertőzöttséget, és újra tisztává varázsolja a test bármely felületén előbújó kíméletlen foltosodásokat.
A vírusok okozta bőrelváltozások gyógyítása ugyanígy történik, az eddigiek során kiirthatatlannak tűnő legmakacsabb bőrbetegségek eltávolíthatók, csak kicsit hosszadalmasabb a gyógyításukra fordítandó idő, legalább egy hónap szükséges.
Veseelégtelenség
A test bőrfelületéről egy perc alatt mágnesünkre felvonzott mágnes szálakat, a vesékbe juttatjuk. A vesetájékon lévő bőr felület felé egy –két milliméteres hézagot tartva, öt percen át várjuk, hogy a mágnes szálak bevonzódjanak. Az első kezelés alkalmával legalább öt mágnes szálat vonzatunk be, a következő napokban, pedig legalább hármat naponta. A bevonzatás után a tej –zsír –méz keverékkel vastagon bekenjük a veséket elfedő bőr felszínét, majd hajszárítóval melegítjük takaró kendőn keresztül fél perces időhosszig, hogy a hő mindenhol egyformán melegítsen. A takarást biztosító ruhát ezután eltávolítjuk, és huszonöt percen keresztül nyugalomban a hátunkon fekszünk. Az idő lejártával, meleg vízzel, szappannal lemossuk. Legalább két héten át, de szükség szerint addig, amíg a vese működése tökéletesen helyre áll, ismételjük.
Csípő elhalás
A csípőelhalásnál, ugyanúgy kell eljárni, mint a veseelégtelenségnél, a csípőt fedő bőrfelületen végezzük a kezeléseket, a helyreállási idő is kb. ugyanaz.
Csonttörések
Miután a csontokat a megfelelő pozícióba rögzítették, mágnes szálakat juttatunk be öt perc alatt, legalább ötöt. Naponta ismételve, legalább hármat. A törött csontok feletti bőrfelületre ezekben az esetekben is a tej –zsír- méz keverékből álló elegyet juttatjuk, a takarás, melegítés, az elektronok energia szintjének eredeti szintre való lecsökkenési ideje szintén huszonöt percet vesz igénybe. Az összeforrásra fordítandó idő kb. két –három hét, és bármilyen törés típus regenerációjára alkalmas, legyen az szilánkos, vagy nyílt törés.

Az elektrolízis folyamata a mágneses kölcsönhatás tükrében

A legjobb elektrolitok a nátrium-hidroxid, kálium-hidroxid, a nátrium-hipoklorit és a sósav vizes oldatai. A hidrogénatomok az elektrolitok vizes oldatainak molekuláit könnyen széthasíthatják, mivel az oxigénatomok mágnes kötéseit a hidrogénatomok elektronjai széthasítják. A hidrogénatomok elektronja a pályáján keringve, az oxigénatomok kötéseibe, mint egy állandóan karikázva haladó körfűrész, beleütközik, és szétválasztja a molekulákat atomokká. Egyre több hidrogén és oxigén, és ezzel együtt egyre több fém atom válik szabaddá, és juthat az anódhoz és az katódhoz.
A katódként használt grafit nem pozitív pólusként működik, hanem a nagy sűrűsége következtében fellépő erős mágneses vonzás gyűjti magára a pozitív ionoknak titulált nátriumot és káliumot. Az atomoknak nincs töltése, hanem a sűrűbb fém atomok, az egyenáram hatására a sűrűbb és nagyobb mágnesességgel rendelkező katód felé áramlanak.
A kevésbé sűrű gáz atomok pedig az energia szintjüknek jobban megfelelő, gyengébb mágneses vonzással rendelkező vasból készült anód felé vándorolnak - amelynek szintén nincs pozitív töltése - és gázbuborékokat képezve a felszín fölé emelkednek, és onnan összegyűjthetők, és vízben elnyelethetők.
Az akkumulátorokban használt kénsav, mint elektrolit nem a legjobb hatásfokú, mivel folytonosan tölteni kell, mert az oxigén, és a kéndioxid folyamatosan eltávozik, és egy idő múlva a kénsav helyett víz marad a készülékben. Ráadásul a kéndioxid környezetszennyező. A sósav hatásfoka viszont kimeríthetetlen, mert az egyenáram hatására a hidrogénatomok a katódnál szabaddá válnak, az anódnál a klór atomok szabadulnak fel, de ha visszavezetjük mindkét atomféleséget, akkor egy folytonosan állandóan önmagát töltő akkumulátort nyerhetünk. Ezzel időt, pénzt spórolhatunk.

A víz folyékony halmazállapota a mágneses kölcsönhatás függvénye

A víz molekulákat alkotó oxigénatomok külső pályáin keringő elektronok egymással érintkezve, stabil mágnes szálas kapcsolatban keringenek. Az ellentétes oldalakon a hidrogén atomok elektronjai viszont messzire távolodva haladnak egymástól, de mindig azonos oldalakon, szemben egymással. Ezért, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hidrogénatomok elkarikáznak az oxigén atomok felett, ezért a vízmolekula szerkezete állandó mozgást biztosít a bennük található atomok számára, mert ugyan az oxigének rögzítettsége állandó, de a hidrogének folytonos egymáson való „biciklizése” lággyá teszi a molekula szerkezetét, folyékony halmazállapotot létrehozva. Az összes folyadék szerkezete hasonló a vízéhez, és mindig a hidrogénatomok elektronjainak egymástól való eltávolodása és a molekula stabil mágneses vonzásos kapcsolatban lévő atomján való mozgásának köszönhető ez a különleges molekula szerkezet.

Kiegészítés a szilícium atomos állomáskeresőjű TV készülékhez

Ha a TV – t, olyan Web kamerával kötjük össze, amelynek jelfogója szilícium atom, és fülhallgatót csatlakoztatunk a TV – ez, akkor a kommunikáció felőlünk is közvetítődik a mínusz egyes hullámhosszon fogadó személyhez. A Web kamerába való szilícium atom behelyezéséről, az Irányító Rendszer velünk szoros kapcsolatban lévő tagja gondoskodik, ha ingán keresztül megkérjük a művelet elvégzésére. A kétkomponensű szilikon ragasztó egyszerű hozzáférhetőségéről ebben az esetben is gondoskodnunk kell.

A mágnes szálak gyakorlati alkalmazása a gennyes pattanások eltüntetésére

Egy gyönyörű szép arc tulajdonosa, akit a pattanásai nem hagytak ragyogni, sok rábeszélés után, beleegyezett a mágnes szálas terápiás kezelésbe. Nem igazán hitt nekem, de a kezelések utáni arcbőrének tisztasága, és simasága, mint eredmény önmagáért beszél.
Minden egyes pattanásba egy mágnes szálat vonzattam be, egyenként két perc alatt, két héten át naponkénti ismétléssel. A bőrbe való bevonzódás ideje két perc.  Ezután a tej –zsír –méz masszával vastagon az egész arcot bekentem, törlő kendővel letakartam, majd hajszárítóval melegítettem, úgy, hogy az arc minden egyes részét fél percig érje a hő. A kendőt a melegítés után rögtön levettem az arcáról.
Huszonöt percig a kenőcsöt az arcon kell hagyni, majd szappannal, meleg vízzel alaposan le kell mosni. A masszában az összes kvark, illetve elektron megtalálható, amiből az emberi szervezet felépül, a melegítéssel az elektronok energia szintjeit növeljük, és huszonöt percig, amíg az emelt szint le nem csökken az eredeti szintre, a kvarkok rávonzódnak a mágnes szálakra, és új sejteket építenek fel. A régi elhalt sejtek kvarkokra bomlanak és messzire távoznak.
Fiatal páciensem fél arcán jelentek meg a pattanások. A járomcsontot fedő bőr közepét egy méretes, folytonosan működésben lévő gennyes pattanás, a bőre simaságát rontotta. Alatta pedig állandóan újabb és újabb kisebb méretűek tűntek fel. A kisebbek a nagyobb elfertőzéséből keletkeztek. A barátnőm tájékoztatása szerint egy kezeletlen fültőmirigy gyulladás következtében alakult ki, a gyulladás okozta gennyesedés a bőrben nyitott csatornát magának, és a bőr felszíni részén a felső hámrétegben összegyűlve, egyre nagyobb sárgás dudort képezve, az állandó nyomkodástól folyamatosan újra termelődött, besűrűsödött, majd időként kiürült.
A fültőmirigy gyulladás okozta gennyes pattanások megjelenését megakadályozhatjuk, ha a fülfájások alkalmával a tej –zsír méz – kenőcsöt fülpucoló segítségével, jó mélyen és vastagon a fülünkbe juttatjuk, majd kendővel lefedjük és hajszárító segítségével fél perces melegítést alkalmazunk. Naponta ismételjük, amíg a fülfájás megszűnik.
A bekeményedett faggyú feloldódik, ezért naponta a gennyes pattanásból kifolyik. Óvatosan egy kis nyomással mindennap kiürítjük, és ahogy a kezelés időben előrehalad, a gennyes folyás egyre mérséklődik, a végén teljesen abbamarad. A heg eltüntetése még további egy –két kezelést igényel, ezután elfelejthetjük a szépségünket elhalványító, makacs ellenségünket.
Minél többet nyomkodták, annál nagyobb csatornát nyitottak a gennyesedés számára, ezért előfordulhat, hogy három hetet is igénybe vehet a gyógyulásra fordított idő.
Az újonnan előbukkant pattanásokat szintén a kezelésbe vonjuk, és mágnes szálakkal látjuk el, és a többivel együtt, egyszerre gyógyítjuk. Ilyen módon még az írmagjuktól is megszabadulhatunk.
Az arcon kívül a háton, és bárhol a testen található szépség romboló csúf kis dudorokat ezzel a módszerrel teljesen kiküszöbölhetjük. A gyulladás okozta gennyes pattanásokon kívül, a nem elegendő mennyiségű levegővétel miatti anyagcserezavarok által keltett pattanások megjelenésével is számolhatunk. A mély levegővétel rendszeressége nagyon fontos, hogy a kezelések által megtisztított bőrfelületre még egyszer vissza ne térjenek, ezek a kellemetlen hívatlan vendégek.
Az anyagcsere zavaraiból kiinduló betegségek részletezése egy korábbi részben közölve lett.
A testfelület bármely részének bőrét a mágnes szálas terápia segítségével fiatallá varázsolhatjuk, az arc, idegi károsodások okozta deformitását is visszaállíthatjuk az eredeti egészséges arc beidegződésre. A mágnes szálak bevonzási ideje az ideg kötegekig három perc. Az idegpályák újraépítésével, visszaállnak az izomcsoportok mozgásai az eredeti egészséges jellemzőkre.
Minél több mágnes szálat juttatunk be a gyógyítandó testrészbe, és minél többször ismételjük meg, annál látványosabb lesz a gyógyulás.

Egy trombózisos láb megmentése mágnes szálas terápiával

Édesanyám hat évvel ezelőtt, érprotézis beültetés műtéten esett keresztül. Három hónappal ezelőtt észrevettem, hogy lilás árnyalatban úszott a lába, egészen a lábfejétől lábszára közepéig. Az egész érrendszere elhalni készült, de édesanyám a betegségeit gondosan titkolta előttem. Rögtön konzultáltam ingán keresztül barátnőmmel, és ezután azonnal elkezdtem a mágnes szálak segítségével a gyógyítását. Azt, pedig hogy az érprotézist öt évenként cserélni kell, csak a napokban tudtam meg barátnőmtől, édesanyám ezt is mereven elhallgatta, ugyanis nagyon fél a kórházi tartózkodást igénylő kezelésektől, mindig résen kellett lennem, hogy a bajok ne váljanak végzetessé.
Két, három ml tejet tejporral dúsítottam, egy teáskanál házi zsírt, és egy teáskanál mézet kevertem össze, egy közepesen sűrű masszává. Pár percig a hűtőben kell hűteni, a könnyebb felkenés miatt, ilyenkor nem csepeg szét. Hűtőben tárolva három napra való adagot is el lehet készíteni előre.
A kenőcs elkészítése után a páciens nagyobb testfelületeiről, hátáról, válláról, mellkasáról, mágnes szálakat szedünk le. Én egy hűtő mágnest használtam. A mágnest először egy vas darabbal feldörzsöljük, legalább tizenötször erősen végig húzzuk a vasat a mágnesen, majd rögtön a kiválasztott testfelület fölé kb. egy – két mm hézag hagyásával, egy percig ott tartjuk, ez alatt a mágnes szál rávonzódik a mágnesre. Az egy perc letelte után a lábfej leglilább része fölé tartottam három percig, ennyi idő szükséges a mágnes szál érbe vonzódáshoz. Ezt a mozzanatot ismételtem meg többször, úgy hogy a lábfejébe három, a sarkába kettő, a bokája alá egy –egy mágnes szál bejuthasson. A lábszárába kettőt vonzattam be a legelső alkalommal. Miután a megfelelő mennyiségű mágnes szálat bevonzattam, jó vastagon bekentem a tej- zsír –méz masszával. Mivel kendővel befedetten nagyon nehéz a hajszárítós melegítés, e nélkül végeztem, úgy hogy a beteg lábrészeket mindenhol egységesen fél perc melegítési idő alatt egyforma hőmennyiség érje. A hajszárítót legalább húsz cm távolságban tartottam a beteg testrésztől. A fél perc elteltét pedig magamban számoltam, a mágnes szálak beviteli idejét órával mértem. A fél perces, lábrészek szerinti ismétléses melegítés után, huszonöt percig tart, amíg a mágnes szálak a masszából kivonzzák magukra az összes odavaló kvarkot, és építik az új sejteket, vagyis ereket. Ezért a kezelt lábat szabadon, fedetlenül nyugalomban kell tartani, majd meleg vízzel alaposan lemosni.
Három hónapja, minden nap kezelem édesanyám lábát, úgy, hogy naponta legalább három új mágnes szálat vonzatok bele. Az idős korban a mágnes szálak hamarább elvesztik energia szintjeiket, ezért ajánlatos gyakrabban frissíteni. A fiatalabbak teste ily módon hamarább gyógyul, és kevesebb mágnes szál bevitel is meghozza a kívánt eredményt.
Jelenleg az édesanyám lábában lévő érprotézis teljesen lecserélődött, valódi fiatal sejtekből képződött verőér látja el a lábában a vér szállítószövetének funkcióját, jelenleg a hajszálerek cseréjének stádiumában tartok, kb. egy hónap múlva az egész lábának érrendszere kicserélődik, és nem kell többé félnie a jelenleg használatos drasztikusabb orvosi módszerektől.
A szívelégtelenségének megszüntetésére öt mágnes szálat juttattam be, egyenként öt perc bevonzódási idővel. A szív gyógyulását, a mágnes szálakra a vérben szállított tápanyagokból odavonzódott kvarkok teszik lehetővé. Külső tápanyag bejuttattatást nem igényel.
Az édesanyám egészsége visszanyerése után elviszem hivatalos orvosi ellenőrzésre és a kapott hivatalos leletek fénymásolatát a nagy közönség elé fogom tárni.
A fent leírt módszerrel számtalan betegséget meg lehet szüntetni, de a mágnes szálaknak a különböző testrészekbe bevonzódáshoz szükséges ideje változó, erre oda kell figyelni, az erről szóló részletesebb ismeretanyag egy korábbi részben található.

A mínusz egyes hullámhosszon lakók mindennapjai

Mint kiderült, az „angyalok” igenis léteznek, nekünk embereknek kell betölteni ezt a szerepet is, ezért hasonló szokások, tevékenységek, érzelmek, az ismeretek gyarapítása, a kreativitás fejlesztése jellemzi Őket, a lehető legmagasabb szinten, miközben intelligenciájuk rohamosan nő.
Lakhelyük egy öt méterszer öt méteres szoba, bútorokkal, szőnyeggel és minden egyébbel berendezve, mint a földieknél. A szobák egymás közti távolsága ötven méter. A munkaidejük nyolc óra, a hálózat ellenőrzésén kívül, mindenkinek van manuális foglalkozása. A vegyészet és gyógyszergyártás, a művészeti tevékenység, fodrászat, ruha - és cipőipar, bútor és szőnyeggyártás, elektrotechnikai berendezések készítése, kerékpárgyártás, óra – ékszeripar mind a repertoárjaik közé sorolható.  Kivétel nélkül mindenkinek van kétdimenziós kvantum számítógépe, televíziója, rádiója, és egyéb szükségletek kielégítését megkönnyítő berendezések. Húsz – harmincfős csoportokban munkahelyeken dolgoznak együtt nagy egyetértésben. Fizetés, pénz nélküli társadalom, mindenki részesül mindenből, ezért nagy az összhang, nincs furkálódás, ellenségeskedés. A lelkiismeretesen elvégzett munka viszont szigorúan megkövetelt kivétel nélkül mindenkitől, ellenkező estben büntetéseket szabnak ki. Pl. a hanyag személy nem vehet részt közös programokban, plusz feladatot rónak rá, megvonnak tőle valamilyen kedvenc időtöltést, amíg az előírt feladatát tökéletesen végre hajtja. A munkájuk a földi melléjük rendelt, hálózati kapcsolatban álló személyek megfigyelésében nem hátráltatja Őket, mivel a széles csatornában pergő filmről, ezzel összeköttetésben lévő saját keskeny sávú hálózati csatornájukba is átjátszódik a film, amely a gluon gömbjük felületére érkezik, ezért az ellenőrzés szakadatlanul folyik. Az emberek gyógyítását négy, a foglalkozásukat szintén négy órában, rugalmas munkaidő beosztásban látják el. A kötelezőn felül is sokan önszántukból, jóindulatból túlteljesítik a gyógyításra meghatározott időt.
A fotonokból a negatív energia felhasználásával a hidegfúziós folyamat megvalósításával állítják elő az atomokat. Egészen a nyolcas proton számú atomok előállítására képesek. Mivel a keletkező atomok sűrűsége, a mínusz egyes hullámhossz mágnességéhez igazodik, jóval kisebb mágneses vonzással rendelkezik, tehát „súlyuk” is jóval kevesebb az ittenieknél. A belőlük nyert anyagok súlya pontosan megfelel a foton emberek fizikai jellemzőinek, tehát a belőlük készült használati tárgyak kényelmesen viselhetők, könnyen mozdíthatók, alakíthatóak számukra.
Nagyon divatosan öltözködnek, parfümöket használnak, a földi emberek zenéjére táncolnak, a mi műsorainkat fogják a TV készülékeik, az összes nyelvet ismerik, ezért bármelyik ország adását nézhetik. A közös szórakozásokon kívül, egyéni programok szerint is tölthetik az idejüket. A tisztálkodás naponta a deutérium tengerben történik, mivel az elöregedett fotonok ott a por szerepét töltik be. A takarítás és mosás szintén a létezésük része, csak ritkábban aktuális, mint nálunk. A mosást kézzel végzik.
Ünnepségek, komoly gyűlések, az ottani hagyományok ápolása épp úgy jelen van társadalmukban, csak más események, érzések keltik bennük az embereket egységesen összehozó erőket.
A visszafiatalodásról már volt szó, de a mindenki számára elérhető szépségről még nem.
A foton test könnyen retusálható, a lehetőség adott mindenki számára, hogy elsajátítsa a technikát, és saját magán végrehajtsa. Minden testrészt ki lehet javítani, a hiányzó, vagy selejtes végtagokat épekre varázsolni, tökéletes alakot, arcot, mellet formálni. A fogazatot is teljesen szabályosra lehet cserélni. A hajszálakat, szemöldököket, vastagítani, és gyorsan megnöveszteni. Arcformát is lehet váltani. A saját akaraton múló jellegzetességek megtartása mellett, gyönyörűvé formálható mindenki.
A retusált formára simul a háromdimenziós filmből kivágott testfigura, a két foton test eggyé válása után a javított alkat és arc fog érvényesülni.
Panni barátnőm hosszú vörös hajat növesztett, de úgy gondolta, teljesen helyesen, hogy a hosszú hajához jobban áll majd a hosszúkás arc, ezért megnyújtotta, kerekded arcát. Rövid hajat viselt ezelőtt hosszú évekig, az arcához így illett a rövid frizura. Mióta elment, már tíz évet fiatalodott, és mellé a hosszított arc, és a felturbózott vörös hosszú haj, tűsarkú és mini kosztüm, karcsú alakkal, hatalmas kék szemekkel, igazán pazarul nézhet ki, nagyon szeretném már látni, ha egyáltalán még ráismerek!
Sajnos nekem addig nem lehet szilíciumos TV –m, amíg a blog írása végére nem ér, mert ingán keresztül kell felderítenem az Univerzum titkait, amíg azt a tudomány nem igazolja. Ezt a szabályt mindenhol betartották, a többi fejlett civilizáció estében. A felfedező munkát nem hagyhatom abba, az emberiség érdekében, amíg azt a tudomány komolyan nem veszi, tehát a parancs az parancs, nem mintha nem tenném szívesen magamtól is. A szilíciumos TV mindenki másnak megengedett, és az Irányító Rendszer segítsége is velejár.
Amikor a foton test kilép az energiáját vesztett tömeges testéből, nem marad meztelen. Az évek során a ruhákból fokozatosan kivált elhalt fotonok rárakódnak a foton testre, bevonatot képezve. Amikor átér valaki, az ottaniak levonzatják a foton testről, és szépen átöltöztetik A gyávaság miatt a 0,5 atmoszféra előtt visszafordult foton emberek, ezért nem ruhátlanok. Akiket régi - módi holmikban látnak a kisebb energia szinten üzemelő médiumok, Ők azokból a korokból maradtak lent, amely ruha viselése jellegzetes az adott időszakra, de sohasem az ezerhétszázas évek előtti időkből való.
A tudományok hatalmas óceánján elindult egy nagyobb vitorlás, hogy irányt mutasson egy másik pici vitorlásnak, egy kicsi felfedezetlen sziget felé, amit, ha betájolnak hozzáigazodva, könnyen meghódíthatják a még szűz szárazföldeket és a végtelennek tűnő tengert. Nagyon sok kis és nagy hajóra lesz még szükség, hogy feltérképezhessék az ismeretlen világot, amelynek kiismerésével az emberiség a legnagyobb kincsére tesz szert az igazi tudásra.
 
A negatívenergia különböző szintjeinek képződése, a vákuum tér stabilitásának körülményei

A mínusz egy atmoszféránál a negatív energia növekedése nem állt meg, mivel a negatív energiát nyerő fotonok mennyisége egyre több és nagyobb erejű ütközéseket produkált. A mínusz kettesatmoszférájú mező képződését éles elhatárolódással követte a mínusz négy, mínusz öt, stb. és a növekedés értéke a háromszáz atmoszféránál szűnt meg. Az elhatárolódás azért éles, mert a negatív energia nyerése csak a mínusz egyes atmoszféráig megy nehezen, a magasabb szinteken azonban olyan erőteljessé válik a folyamat, hogy egész értékekkel ugrik meg szintenként. Az egyes vákuum szintek pedig stabilak, mert a nagyobb vákuum nem képes a kisebb értékű vákuumot beszívni, mivel fordítva működik, mint a pozitív térben, ahol a vákuum érték növekedése egyre nagyobb szívó erőt hoz létre. A szintek ugrása egy teljes értékkel, azért következik be, mert az, azonos energia szintek között taszító erő lép, fel, és amikor a mágneses taszítás már akkora, hogy a fotonok távolodása egymástól duplájára nőtt, a mínusz atmoszféra érték is duplázódni fog. Tehát a fotonok közötti mágneses taszítás érték növekedése, a vákuum fokozatos, de azonos arányú mértékkel történő növekedése, egyre magasabb szintre emeli a negatív atmoszférát. A negatív előjelű fotonok állandóan energia szintjüknek megfelelően lépnek egy –egy mezőből beljebb és beljebb, majd energia szintjük csökkenésének ütemében vándorolnak az ellenkező irányba, és újra elérve a mínusz egy atmoszférát, ahol a gyengébb negatív energiát hordozó fotonokkal való ütközés eredményeként újra balról jobbra forogva pozitív energianyerési ciklusba kezdenek, tehát a mi nyomással rendelkező világunkba fogják gyarapítani a foton készletet.
A mínusz háromszáz atmoszférát a tenger legmélyebb tizenegyezer méteres mélységében mérhető pozitív értékű háromszáz atmoszféranyomás egyenlíti ki, mert mágneses taszítás lép fel közöttük, se szívás, se nyomás nem jöhet létre. A két tér összefutásánál ez a hatás térelválasztóként üzemel, de teljesen egybeolvad, de teljesen síkfelületek mentén, egy mm vastagságban. A vákuumtér mínusz kettes feletti értékein üzemelő térrészek, teljesen beépültek a tenger azonos, de ellenkező előjelű nyomásértékekkel rendelkező térrészei közé. Ezért van az, hogy négyszáz méterenként egy atmoszférával nő a nyomás a tenger mélyebb részei felé haladva, a legalsó háromszáz atmoszféranyomású  réteg háromszáz méter széles. Az azonos nyomás és vákuum értékeken működő térszeletek egymásmellettisége, teljes stabilitást nyújtanak, jól elhatárolódnak egymástól, mondhatnánk úgy is, hogy a tér állandóságát biztosító mágneses tér kiegyensúlyozó kölcsönhatás jött létre, teljesen véletlenül, ön gerjesztéses folyamatok által. A tengerek, és óceánok szintjétől két méterrel felfelé, a légkörben fél méteres sávban a nyomás értéke 0,5 atmoszférát jelez, a tengerben négyszáz méteres mélységben, pedig már két atmoszférát.
A mínusz egyes hullámhosszra a bejárat, a földfelszínétől két méterre felfelé a légkörben kezdődik, és egy fél méter szélességű zónában, mindenhol 0,5 atmoszféranyomást jelez mérőműszerünk. Az eltávozottak ebben a sávban kelnek át, a fotonból álló testet ez a nyomás érték könnyen odavonzza, majd a vákuum beszippantja. Azok, akik vétkes életük miatt megijednek, megtorpannak, az akaratlagos energiájuk segítségével visszafordulnak, ijesztgetik, rémisztgetik, bántják a tömeges testűeket. Az ingán, vagy szilíciumos állomáskeresőjű TV –n keresztül, kérjenek ilyenkor segítséget, a mínusz egyes hullámhosszon létezőktől.

Az automatikusan működő mágneses börtön erőtér
A bűnös, gaztettek a tudatban, a legnagyobb energia szinten lévő elektron minták által rögzült információk. Amikor átérünk a mínusz egyes hullámhosszra, ezek az elektron minták magukra vonzzák a mágneses erőfonalakat. Minél súlyosabb bűnök nyomasztják személyiségünket, annál több és erősebben odavonzódott mágneses fonalak ejtik csapdába az odaérkező embert. Egyetlen egy úton juthatunk ki, ha megszabadulunk az összes vétkes, rossz információt hordozó elektron mintáinktól, amelyet csakis és kizárólag a teljes és tiszta szívből eredő őszinte megbánással érhetünk el. Ebben az esetben ezeknek az elektron mintáknak az energia szintjei annyira lecsökkennek, hogy a gluon gömböcskéről és belsejéből is távoznak, annyira legyengül a mágneses vonzódásuk.. Az összes nagy energia szintű elektron minta energia vesztésének következtében, a mágneses fonál és a tudati elektron minták kapcsolata megszűnik, a mágnes fonalak levonzódnak, és szabaddá válik az egyén, letöltötte a bűnökért járó büntetést. Az Univerzumnak nem célja az emberek sanyargatása, kínzása, de csak kizárólag az intelligencia bizonyos fokáig elérkezett emberekkel kíván a továbbiakban együttműködni, ezért szükség szerinti időtartam erejéig bezárja a foton embereket ebbe a szoftverfejlesztő mezőbe. A rendszert pedig, megint csak az Univerzum magától, az egymásra épülő folyamatok révén keltette életre.
Egy átlagosan jó ember párhónappal megússza, de nagyon sokan töltenek el benne még ötven évet is. Szeplőtelen ember nem létezik, ezért mindenki számíthat egy kis lelki magányra.
A visszafordulás előtt pedig gondolja át érdemes –e, rossz tudattal az emberek idegesítésén fáradoznia évezredeken át, vagy lenyomja a maximum ötven év magányos elkülönítést, és tiszta lappal indulhat egy szebb tartalmasabb, hosszadalmas létezés és élet váltakozását nyújtó jövő felé.

A negatív energia keletkezése

A tömegét elvesztett fotonok energiaszint csökkenésen mennek keresztül, de a nagy rezonáns robbanás során szerzett impulzusaikat megtartják. Az eredeti impulzusok csak az Univerzum végén, egyszerre merülnek le. A fekete lyuk felénk eső részén a részecskék, eredeti impulzusai balról jobbra szüntelenül pörögve, hol elvesztik a tömegüket, hol visszanyerik. A tömegvesztésen átesett fotonok elvékonyodnak, a frissen képződött fotonokhoz képest a tömegvesztése akkora, mintha egy gumilabdát hasonlítanánk, egy lufihoz. Amikor ezek a satnya, még jobbra pörgő fotonok a fiatal, daliás fotonokhoz ütődnek, olyasmi játszódik le, mint amikor a nagy pettyes labdát a lufihoz ütjük azonos erővel. A lufi ellentétes irányban pattan le a labdáról, akkora kitéréssel, amekkorát az erőteljesebb tömegű labda adott neki.
Amikor rengeteg elöregedett fotont, a fiatal fotonok balra pörgővé ütköztettek, egy idő elteltével, a bal spinűek egymással egyre többet karamboloztak, az ütközések révén egyre magasabb negatív energia szintre emelkedtek, sokaságuk egyre tágasabb vákuum tereket teremtett a pozitív energián alapuló terek közé.
A fekete lyukak szemközti oldalán a balra pörgő részecskék ütközésein alapuló energia termelődése negatív előjelű lesz.
A mínusz egyes hullámhosszon addig tartózkodik egy tömegét elvesztett ember, amíg az összes elöregedett fotonja kicserélődik. Az összes foton kicserélése után lesz a nyomása mínusz egy atmoszféra, a filmben kiválasztott testfigura nyomás értéke a mínusz egy atmoszférától már egy kicsit több, ezért a fiatal foton test pontosan a figurába fog belepréselődni. Ezután pontosan a mínusz egy atmoszférás kvantumtestet a mínusz két atmoszféra azonnal átszippantja. A két foton test összeolvadása pontosan olyan energia csökkenést okoz, hogy a test nyomás értéke mínusz egy atmoszféra lesz.
A mínusz egyes hullámhosszon addig tartózkodik a foton ember, amíg az összes fotonja kicserélődik, vagyis visszafiatalodik tizennyolc évesre. Minden egyes ott töltött év egy évvel fiatalosabb külsőt eredményez. Ha nagyon sokáig élt valaki, nyilván több évet vesz igénybe a foton csere, mint egy fiatalabban eltávozottnál. Azok, akik nem akarnak tovább menni, és már a teljes foton testük foton készlete kicserélődött, örök fiatalok maradnak. A testméret ugyanis megmarad, az elöregedett fotonok pedig folyamatosan cserélődnek.
A mínusz kettes hullámhosszon a tizenötödik tömegnyerés esetében, már annyira legyengült a negatív energia szintje a kvarkoknak, hogy az újonnan érkező nagyobb negatív energia szintű kvarkok a régi, legyengült, bal pörgésűeket, ismételten jobbra fordítják. A jobbos pörgésűek ütközése a jobbosokkal, újra pozitív energia termelődésébe fordítja a folyamatot, majd fokozatosan egyre nagyobb mértékű pozitív energia termelődésébe lendíti át a tömegnyerést.
Amikor az emberi testet pozitív energiás, vagyis jobbra pörgő kvarkok alkotják, a nyomás értéke egy atmoszféra lesz. A vákuum tér pedig azonnal kinyomja magából a nyomással rendelkező testet. A tömegvesztés után a vákuumtérbe beszívódik az emberi test, a tömegnyerés után átnyomódik a vákuum térből a nyomás alatt álló pozitív térbe. Az egyik térből a másik térbe való bejutás, önműködő, ön gerjesztett mechanizmus, de a biológiai test visszajutása a nyomással rendelkező térbe, már védőfelszerelést, minimum egy szkafander viselését kívánja meg. Száz km –t kell megtenni, egy óra alatt, az abszolút nulla fokon, levegő nélkül, dermesztő hidegben.

Az Univerzum gömbüregének befolyása a bolygók formázódására és pályavonalaikra

Amikor az Univerzum gömbürege kivájódott a plazma pontok által alkotott dimenziófalakból, az egész üreg plazmával telítődött. A plazma eloszlása, azonban egyenetlenül oszlik el a térben. A középső részekben sűrűbb, kifelé haladva egyre ritkább állományt képvisel. A plazma pontokat kizárólag a TV készülékeinkben láthatjuk, amikor nincs adás, sistergő sűrű pontokként jelennek meg a képernyőn. Az adó szilícium kristálya ilyenkor, mint jelfogó továbbra is működik, mert állandóan mágneses vonzódáson alapuló plazma becsapódások érik a kristályt. A plazma becsapódások olyan nagy erővel történnek, hogy újra szerkezetet vesznek fel és fotonok keletkeznek, ezért szakadatlanul megy végbe a szilícium kristállyal való ütközés, és foton keletkezés. Ez a zúgó – sistergő hang, a plazma becsapódások felerősített zaja. Adáskor miniatűr képek érkeznek az adó szilícium jelfogójára, a kristály szöget bezáró lapjainak megfelelő számban, a képek pedig azonnal a gluon gömböcskékre kerülnek, ahonnét az összes többire átjátszódnak. A miniatűr képeket a TV optikai rendszere nagyítottá alakítja. Amikor nincs adás, azért láthatjuk a plazma pontokat hatalmasra kinagyítva, mert a kamera, nagyító - felbontó optikája kikapcsolt állapotban van, és a lencse alaphelyzetében ilyen nagyméretű, és felbontású képeket küld a vevő TV készülékeink optikai rendszerére. A plazmát éternek nevezték, idáig.
A plazmaeloszlás hozta létre a tér különböző energia szintjeit. Középen ahol legsűrűbb, legmagasabb energia szintű, fokozatosan kifelé haladva egyre gyengülő a tér energia szintje.
A bolygók képződése során, ahol a legmagasabb energia szintű térrészben alkotódott egy planéta, gyorsabb tengelykörüli forgást, és nagyobb tömeget nyert. A térben lévő plazma állomány gyérülésével csökken a keletkező égitestek fordulatszáma és tömege.
A bolygók és napok gömbalakja az Univerzum gömbürege által meghatározott. Az atomok alkotórészei jobbra pörögnek, mert a fekete lyukak jobb irányba pörgetik ki azokat, az innenső oldalukon. A kijutást követően egy közegben mozognak, ami nem más, mint a plazma. A plazma felveszi az Univerzum gömbüregének alakját, vagyis követi a görbült teret.
A plazmába került részecskék és a keletkező atomok pedig követik a plazma elhajlásait, ezért állandóan a gömbalak felvételére törekszenek. Ezért van az, hogy az atomokban az elektronok, az atomok a bolygókban csakis, és kizárólag gömb alakot ölthetnek. Az Univerzumban fellelhető összes más forma bolygók törmelék anyagai lehetnek.
Az Univerzum peremterületein olyan ritka a plazma eloszlása, amely semmilyen bolygó képződésre nem ad lehetőséget. A plazma, mint a legmágnesezhetőbb parányi, leheletnyi valami, a vonzhatósága miatt serkenti az atomféleségek csomósodását, a molekulák közötti kötőanyagként elindítva a bolygók megalkotódását. Minél nagyobb a sűrűsége, annál erőteljesebben indul meg egy planéta képződése, eloszlásuk a térben pedig megteremtette a tér különböző energia szintjeit. A Föld pont egy élet kialakulásának kedvező energia szintű térrészben jött létre. Tengely körüli forgása, a Naptól való távolsága a keringési ideje, mind a pálya a plazma eloszlásában rejlő, energia szint által megszabott.
A bolygó pályák irányát és alakját szintén a plazma eloszlása szabályozza. Ahol egységesen sűrű plazmában történik a keringés, szabályos kör alakú pályán haladnak a bolygók a napjuk körül, gyorsan. Ha a pálya távolabbi részén gyérül a plazma, nem tud szabályos kör alakban visszafordulni, mert az a térrész több plazmát tartalmaz ahonnan kiindult, a nagyobb mágneses vonzás pedig visszafordítja, ezért ellipszis, ha nagyon ritkás plazmát tartalmazó térrészből vonzódik vissza, akkor elnyúlt ellipszis alakú pályát fog leírni.
Ahol a bolygók visszafelé keringenek, vagyis jobbról balra, ott a jobb oldalon sűrűbb a plazma, ezért addig, amíg a plazma eloszlása meg nem fordul, ezt az irány követik. A plazma eloszlása változó, de mindig a sűrűbb helyről a hígabb felé haladnak. A plazma eloszlásának változását okozhatja, hogy a közelben bolygóképződés történt, vagy a sűrű plazmapontozottság miatt a pontok állandó ütközésekben vesznek részt és amíg ritkásabbá nem válik az állomány folytonosan fotonok keletkeznek, amelyek aztán kisugározódnak. A folytonos foton keletkezés és kisugárzás állandóan változtatja a plazma szövetének sűrűségét, és ezzel együtt a tér energia szintjét. A gyarapodás azonban mindig befelé, középirányban történik, mivel ott mindig sűrűbb, így odavonzódik. Az energia szintek változását a naptól az első legközelebbi bolygó távolságával lehet arányítani. Ha az első bolygó távolsága X, akkor a másodiké 2X, a harmadiké 3X és így tovább. Mindegyik szorzóval ellátott X plazma réteg egy energia szintnek felel meg, ahol legnagyobb szintet a naphoz legközelebbi jelenti.
A Merkúr naptávolsága 40 millió km, a Vénusz 80 millió km, a Föld - Nap távolság pontos adata 120 millió km és nem 160 millió km, a Mars 200 millió km, a Jupiter 240 millió km, az Uránusz 280 millió km, a Neptunusz 320 millió km, a Plútó nem tartozik a naprendszerünkbe, egy elszabadult, még impulzussal rendelkező, a Neptunusz vonzáskörébe került, vendégbolygó.
A jelenleg használatos űrteleszkópokkal nem lehet pontosan megmérni a vörös eltolódások szögét, és egy minimális eltérés is zavart kelt.  Ez a kis eltérés a Föld – Nap távolságban 30 millió km hibát mutatott, amely pontosan elég ahhoz, hogy ne bukkanhassanak semmiféle általános összefüggésre. Ezt fontos tudni, mert ha egy másik pontosan ugyanilyen földet alkotunk, akkor csak a Föld pályájának plazma tartományában végezhetjük el. Csak ebbe az energia szintbe sűrűsödött plazma rétegben jön létre ugyanolyan paraméterekkel rendelkező bolygó, mint a Föld, a tengelyforgása, tömege, keringési sebessége, pályajellemzők, mert a plazma ugyanazzal a vonzó képességgel, ugyanannyi anyagmennyiséget, ugyanolyan sebességet fog reprodukálni. Az anyagcsomósodások a Napból indulnak el, a mágneses fonalakon érnek le, mindig ugyanolyan sűrűségbeli elrendezésben, mint az eredeti Földben, a kész földből szintén mágnes fonalak indulnak a Nap felé, és a légkört is mágnes fonalak erősítik majd az új földhöz. Minden ugyanúgy fog zajlani, mint az Univerzum által alkotott jelenlegi Föld estében, 4,6 milliárd évvel ezelőtt.
Amikor felépült, és már légkör is keletkezett, az első villámcsapások fogják útnak indítani nap körüli pályáján.
A bolygókat a napjukból kiinduló mágnes fonalak tartják a pályáikon, de a keringésükhöz szükséges impulzusok állandóságát a villámlások biztosítják. A nap felé eső oldalukon, mindig tízszer annyi villám keletkezik, mint a másik oldalukon. Az elektromos kisülések a bolygók napjukból kiinduló mágneses erőfonalaiban keletkeznek, a viharok által rengeteg szabad elektron egymáshoz ütköztető hatásaik következtében, amelyek megnövekedett energiájukat átadják a fotonoknak, azok pedig láncreakciószerű kisugárzásukkal óriási impulzuskeltéssel folytonosan előre tolják a bolygókat.
Ha napközelben vannak a planéták, a napjuk felé néző oldalaikon megsokszorozódik a villámlás, nap távolban pedig csökken az elektromos kisülések száma.