2014. február 28., péntek

Észrevételezések III.



Ma hajnalban a google találati listájának, rendszerint az első vagy második oldalán szereplő, http://www.univerzumkeletkezes.eoldal.hu linkem eltűnt a google keresőből. Az univerzum keletkezése gyűjtő cím alatt futott. Remélem, hamarosan visszakerül, mert nagyon fontos, hogy sokan megtudják, mi folyik ebben a világban.
Én pontosan tudom, hogy kik állnak a háttérben, egyelőre még, nem külföldiek, mind magyar honfitársaink, akik felelősek azért, hogy idejében nem derült fény az emberiséget érintő legfontosabb ügyre.
Hagyták, hogy bekövetkezzen a katasztrófa, és nem tettek semmit, hogy az emberek életminőségét drasztikusan javítsák.
A miniszterünk pontosan tudta, hogy milyen hatalmas mértékű fellendülés következne be, ha minden megvalósulna, de saját hatalom féltése miatt eltitkolta, mert akkor az ő személye elsilányult volna, nem játszhatta volna a karizmatikus, minden problémát megoldó, tehetséges, rafinált politikus szerepét. Orbán Viktor nagyon nagy tudatbetegséggel rendelkezik, narcisztikus, a pszichopaták közé sorolható. A gondolati elektron mintái a hatalom és önzés körül forognak állandóan, annyira hogy már egymásra tapadtak, csak a lézeres gyógymód segíthetne rajta. Ez nem menti fel a felelősség alól, mert minden embernek kötelező önmagát kontrollálni, ha mindenki ilyen lenne, akkor diszharmonikus állapotok uralkodnának az élet minden területén.
Az Orbánt kiszolgáló magyar tudomány, vezető, fizikus rétege, szintén bűnös, még jobban, mint Orbán, mert ők pontosan tudták, hogy hatalmas, felbecsülhetetlen értéket képvisel ez a tudományos írás.
Most, csak a magyar bűnszövetkezettel foglalkozom, de ugyanilyen aljas indokok vezérelték a világ többi tudományos és az emberiség mentésére életre hívott szervezeteket, amelyeket az adófizetők tartanak el.
Mivel ezt az elméletet cáfolni nem lehet, csak bizonyítani, ezért, tűzzel-vassal akarták kiirtani, és ha nincsenek szakember barátaim, már Önök nem is értesülnének semmiről.
Úgy gondolták, hogy likvidálják az írásaimat, a katasztrófa majd hirtelen jön, és akkor senki nem fog tudomást szerezni arról, hogy megmenthették volna az emberiséget.
De akkor kiderült volna, a sok új tudományos tény, akkor kötelező lett volna alkalmazni, és minden ember nagyon jó helyzetbe kerül, akkor nincs többé szükség, kavarásból élő politikusokra és szervezetekre, tudósokra, mert minden magától átrendeződött volna.
Sok ezermilliárdokat spórolhattak az adófizetők, ha ezek a pozíciók megszűntek volna.
Vádolom őket, mivel mai napig olyasmiket kutatnak, amelyekre már nincs szükség, milliárdokat pazarolnak el, és a betegeket hagyják meghalni. Hány rákos beteg is halt meg azóta, hogy tudomásukra hoztam az általam feltárt legújabb gyógymódokat?
Azt gondolták, hogy majd úgy is a szegényebbek pusztulnak el, ők megússzák, és folytatják ugyanezt az életképtelen társadalmi rendszert, közben szép apránként ellopják a weboldal tudományos tartalmát. Mindig csak annyit csepegtetnek be, amivel hírnevet és pénzt szerezhetnek.
Egy biztos, hogy ez a katasztrófa senkit nem fog megkímélni, a pénzükkel és hírnevükkel nem fognak semmire menni, a betegség és az éhezés hozzájuk is be fog kopogtatni, az összeharácsolt pénzükkel legfeljebb a falakt díszíthetik, ha maradnak falak.
Hogy milyen minisztert választanak, az, az ország népét minősíti, csak tessék, rajta, válasszák meg azt a minisztert, aki lerágott csontokat dob a nép közé, és elrejti előlük a fenséges, mennyei, falatokat. Nem számít neki, hogy pusztulásba kergeti az őt éljenzőket, és védteleneket, nála mindenki egy kategória, Orbán Viktor kis inasa. Csak tessék megválasztani! Hajrá Magyarország hajrá magyarok!
Egy olyan világot élünk, ahol a demokráciára hivatkozó Putyin, köztörvényes rablókat vesz védelmébe, akik ki lopták a nép utolsó fillérjét is, és kebelbarátságra ölelte a magyarok hasonszőrű nagy vezérét.
Ez a társadalmi rendszer már régen megbukott, csak a rendszer haszonélvezői kapálóznak még, sajnálatos módon annyira barbár módon ragaszkodnak a kiváltságaikhoz, hogy inkább hagyják pusztulni a világot. Inkább meghalnak, de akkor sem hagyják, hogy mindenkinek jó legyen.
Az Univerzum gondoskodik róla, még ha nem direkt is az a célja, hogy a lealjasult társadalom megújuljon, a fejlődés ne álljon le, hanem haladjon előre, és a katasztrófa elmossa a régi életképtelen társadalmat, hogy felválthassa, egy előremutató, nagyszerűen működő társadalmi forma. Ez a társadalom már békés lesz, közösségi, tudatosult emberekkel, egyre jobban fog közelíteni a fejlett társadalmak felé. Igaz, hogy még húsz évnek el kell telnie, hogy meginduljon a fejlődés. Tíz évet vesz igénybe, hogy a jegesedés valamilyen szinten visszaálljon.
Intelligens barátaim nem fognak elpusztulni, bármennyire szerették volna az itteni hatalmasok, mivel náluk a víz deutérium változatban kerül át, mivel a részecskéiknek a pörgés iránya, ellentétes az itteni részecskéknek. Az ottani 23fokos hőmérsékleten fokozatosan megnövekszik az energia szintje, és megfordul a pörgés iránya, és víz keletkezik. A felesleges vizet tározókba gyűjtik, így nem lesz árvíz. Ott is vannak tengerek és folyók, csak ezért könnyebb féken tartani ezeket. Nem fognak túl szaporodni, mivel innét akkor is kevesen kerülnek át oda, ha tömegesen vesztik el életüket az itteniek. Az emberiség nagyon kis hányada jut át, a többieknek újra kell születni.
Annyi élelmiszer jut nekik is és a 0.5-hullámhossznak is amennyire szükségük lesz, mert tartalékolnak, és szintetikusan is tudnak előállítani. Az igaz, hogy összébb kell húzniuk magukat, de túlélik.
Azért nem avatkoztak be, mert nekik is nagyon megterhelő az előkészület, és végül is egyik világ a másik világ dolgaiba nem avatkozik be, legfeljebb segítőszándékkal figyelmeztetnek.
Az univerzumban minden fejlett társadalomnál ez alapszabály!
A mi pozitív hullámhosszon lévő földünk társadalma, sajnos még a barbárság fejlettségi szintjén áll!

Ezen írás után legalább kipróbálhatom, hogy mennyire vagyok elpusztíthatatlan, ha mégsem, akkor legalább szívességet tesznek, hogy elhagyhassam ezt a kegyetlen, gonosz világot!

2014. február 26., szerda

Észrevételezések II.



Tegnap, a Hír 24 online oldalán, megjelent a Popolar science –ből átvett cikk, amely a sarkkör tengereinek valós megmaradt jégállományát szemléltette. A Start lap friss hírek rovatai között még egy óránál is kevesebb ideig volt olvasható, aztán eltűnt. Érdekes módon semmilyen más újság nem vette át a hírt, holott az apró-cseprő, celebekről és jellegtelen hülyeségekről szóló hírek két napig is szerepelnek. A Popular science közölte a valós adatokat, a többi újságban megjelentek valótlan állítások, elbagatelizálják a közeledő óriási veszélyt.
Arról semelyik nem szól, hogy nem csak a tengerszint emelkedése fog bekövetkezni hamarosan, a folyók áradásait figyelmen kívül hagyják, pedig ha a tengerszint emelkedik, akkor vajon hová folynak a folyók? Felduzzadnak, és soha nem látott mértékű árvizek következnek be mindenhol. Ezt, azért írom le, mert úgy gondolják sokan, hogy csak a tengerpartok melletti területek lesznek veszélyben, de, ez korántsem így van. A tengerek, sokkal beljebb fognak terjeszkedni a tengerparti részektől.
Óriási a veszély, de úgy látszik a magyarok még ezt sem tudhatják, pedig, ezt a cikket nem én írtam, hanem a hivatalos tudomány becsületes képviselői.
Megadom a linkeket, itt olvashatják  
A cikk címe: Elönti a világot a sarki víz
Popular science link:


A http://www.theoryoftheuniverse.eoldal.hu linken szereplő weboldalam tegnap még a Theory of the universe cím alatt a találati lista második helyén szerepelt, mára eltűnt a találati listából. Ez rendszeresen így megy, de az informatikus barátaim úgyis visszarakják.

2014. február 24., hétfő

A negyedik évfordulóra



Észrevételezések

2010. február 24.-én jelent meg a véletlen felfedezést taglaló írás első része a blog.hu-n.
Csak egy játéknak indult, fogalmam sem volt róla, mekkora jelentőségű ügybe keveredek.
Nagy volt az érdeklődés, és hogy még több ember követhesse, 2010 júliusában a freeblog-ra is feltettem. Ezen a web felületen még több érdeklődő követte rendszeresen, itt már angolul is olvashatták, http://theoryoftheuniverse.freeblog.hu linken.
Sajnos a freeblog webhely szolgáltató szerverparkja felmondta a szolgálatot és már majdnem egy éve, nem üzemel, ezért akik itt olvasták, nem juthattak a végére, még üzenni sem tudtam, hogy hol folytatom, mert képtelenség volt elmenteni az újonnan elkészült tudnivalókat.
Mivel senki nem biztosított lehetőséget, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon a weboldal, csakis a google keresőből tudtak értesülni az érdeklődők, ahonnan azok a személyek, akiktől segítséget kértem, állandóan kiűztek. Nagyon elmésen, de inkább, azt mondanám, hogy alattomosan tirhítottak ki a google-l. Minden, előttem és utánam álló linkre kattingattak robottal, csak az én linkemet hagyták ki, ezzel kiszorítottak a találati listából. A találati lista utolsó oldalainak a linkjeire olyan sokat klikkelttettek, hogy lehetetlenség volt visszakerülni.
Mégis visszakerülök mindig, mert akadtak segítőim, akik sokkal magasabb szinten űzik az informatikát. Ha nem siettek volna a segítségemre, mára már az írásaimnak az írmagját sem lehetne megtalálni sehol.
Az utolsó leheletemig kitartok, hogy minden szó igaz és bárhol kiállok az igazamért, ha, azt valaki számon kérné rajtam! Sajnos nem kérik, lapít az összes hivatalos felelős személy, úgy tesznek, mintha nem tudnának róla, hiszen óriási a tét, emberiség ellenes bűncselekmény a vád, ha kiderül, hogy tudtak róla és nem tettek, ezért az ügyért semmit, illetve akadályozták.
Szerettem volna megírni a rövidített változatot, amely már pusztán csak a tudományos tényeket tartalmazza, és sokkal átláthatóbbá teszi a gondolatmenetet, de már elvették tőle a kedvem.
Sok mindenről írhattam volna még,  pl. hogyan lehet nagyon egyszerű módszerrel a kultúrnövényeket olyan erőssé és agresszívvá tenni, mint a gyomokat.
Végül is nem szükséges, mert csak egy gondolati kódokkal vezérelt atomos számítógép megépítésén múlik, hogy az univerzumban fellelhető összes információ előhívódjon.
A válság hamar megszüntethető lett volna, sokkal jobb életfeltételek teremtődtek volna, és most is csak azt tudom mondani, hogy nagyon rövid idő alatt száz évet fejlődhettünk volna.
A legkönnyebben bizonyítható tudományos elmélet lett leírva, csak egy szilícium atomot tartalmazó TV-t kellett volna megépíteni, vagy a bizonyítási eljárások közül néhányat elvégezni, akinek nem elég a tudatháló látványa és az inga, kommunikáló mivolta.
Felháborítóan romlott és erkölcstelen a világ, a politikusokat saját hatalmukon és a pénzen kívül nem érdekli semmi, ez nem csak Ukrajnában van így, hanem nálunk is, csak a mieink kevésbé látványosan halmoznak, inkább egyelőre dugdosnak.
A tudósokról, most nem írok, döntsék el Önök, hogy miért akarják eltüntetni a weblapom.
Amíg, a magyarokat a politikusok orruknál fogva vezetik, és legyen az balos, vagy jobbos, csak kellékek, vagy szükséges díszletek a hatalom gyakorlásához.
Azzal, hogy az embereket egymásnak ugrasszák, a politikus banda profitál.
A legkényelmesebb „munkát” végzik, a legnagyobb haszonnal, és ha csődbe viszik az országot, azt is jól megmagyarázzák.
Az embereknek nincs szüksége politikusokra, higgyék el, politikamentesen sokkal jobban menne a világ. Szükség van, azonban sok- sok kreatív szorgalmas szakemberre, ügyes kezekre, becsületes jó emberekre, akik kivezetik az országot ebből a siralmas helyzetből, mert a magyarok nagyobb része abban van.
A katasztrófa sajnos be fog következni, bármiről is informál a napi sajtó, elodázzák a huszonkettedik századra. Minden ember megkérdezheti ingán keresztül is, hogy melyik verzió az igaz.
Ennyi „ordas farkas” között egyedül elérni, nem lehet nagy eredményeket, csak a közös összefogás segíthet. Van az, úgy, hogy egy embernek van igaza, de azt nem ismerik el.
Szörnyű érzés négy éven át ezzel a tudattal egyedül lenni, csak azért, mert a hivatalos tudomány más álláspontot képvisel, egy önző fennhéjázó álláspontot.
Egyre jobban úgy érzem, mintha betonacél falakkal vennének körbe.
De az utolsó szavammal is azt kiáltom, hogy minden szó igaz és az emberiség érdekeit szolgálom!

Synux