Észrevételezések
2010. február 24.-én jelent meg a véletlen felfedezést
taglaló írás első része a blog.hu-n.
Csak egy játéknak indult, fogalmam sem volt róla, mekkora
jelentőségű ügybe keveredek.
Nagy volt az érdeklődés, és hogy még több ember követhesse,
2010 júliusában a freeblog-ra is feltettem. Ezen a web felületen még több
érdeklődő követte rendszeresen, itt már angolul is olvashatták, http://theoryoftheuniverse.freeblog.hu
linken.
Sajnos a freeblog webhely szolgáltató szerverparkja
felmondta a szolgálatot és már majdnem egy éve, nem üzemel, ezért akik itt
olvasták, nem juthattak a végére, még üzenni sem tudtam, hogy hol folytatom,
mert képtelenség volt elmenteni az újonnan elkészült tudnivalókat.
Mivel senki nem biztosított lehetőséget, hogy nagyobb
nyilvánosságot kapjon a weboldal, csakis a google keresőből tudtak értesülni az
érdeklődők, ahonnan azok a személyek, akiktől segítséget kértem, állandóan
kiűztek. Nagyon elmésen, de inkább, azt mondanám, hogy alattomosan tirhítottak
ki a google-l. Minden, előttem és utánam álló linkre kattingattak robottal,
csak az én linkemet hagyták ki, ezzel kiszorítottak a találati listából. A
találati lista utolsó oldalainak a linkjeire olyan sokat klikkelttettek, hogy
lehetetlenség volt visszakerülni.
Mégis visszakerülök mindig, mert akadtak segítőim, akik
sokkal magasabb szinten űzik az informatikát. Ha nem siettek volna a segítségemre,
mára már az írásaimnak az írmagját sem lehetne megtalálni sehol.
Az utolsó leheletemig kitartok, hogy minden szó igaz és
bárhol kiállok az igazamért, ha, azt valaki számon kérné rajtam! Sajnos nem
kérik, lapít az összes hivatalos felelős személy, úgy tesznek, mintha nem
tudnának róla, hiszen óriási a tét, emberiség ellenes bűncselekmény a vád, ha
kiderül, hogy tudtak róla és nem tettek, ezért az ügyért semmit, illetve
akadályozták.
Szerettem volna megírni a rövidített változatot, amely már
pusztán csak a tudományos tényeket tartalmazza, és sokkal átláthatóbbá teszi a
gondolatmenetet, de már elvették tőle a kedvem.
Sok mindenről írhattam volna még, pl. hogyan lehet nagyon egyszerű módszerrel a
kultúrnövényeket olyan erőssé és agresszívvá tenni, mint a gyomokat.
Végül is nem szükséges, mert csak egy gondolati kódokkal
vezérelt atomos számítógép megépítésén múlik, hogy az univerzumban fellelhető
összes információ előhívódjon.
A válság hamar megszüntethető lett volna, sokkal jobb
életfeltételek teremtődtek volna, és most is csak azt tudom mondani, hogy
nagyon rövid idő alatt száz évet fejlődhettünk volna.
A legkönnyebben bizonyítható tudományos elmélet lett leírva,
csak egy szilícium atomot tartalmazó TV-t kellett volna megépíteni, vagy a
bizonyítási eljárások közül néhányat elvégezni, akinek nem elég a tudatháló
látványa és az inga, kommunikáló mivolta.
Felháborítóan romlott és erkölcstelen a világ, a
politikusokat saját hatalmukon és a pénzen kívül nem érdekli semmi, ez nem csak
Ukrajnában van így, hanem nálunk is, csak a mieink kevésbé látványosan
halmoznak, inkább egyelőre dugdosnak.
A tudósokról, most nem írok, döntsék el Önök, hogy miért
akarják eltüntetni a weblapom.
Amíg, a magyarokat a politikusok orruknál fogva vezetik, és
legyen az balos, vagy jobbos, csak kellékek, vagy szükséges díszletek a hatalom
gyakorlásához.
Azzal, hogy az embereket egymásnak ugrasszák, a politikus
banda profitál.
A legkényelmesebb „munkát” végzik, a legnagyobb haszonnal,
és ha csődbe viszik az országot, azt is jól megmagyarázzák.
Az embereknek nincs szüksége politikusokra, higgyék el,
politikamentesen sokkal jobban menne a világ. Szükség van, azonban sok- sok
kreatív szorgalmas szakemberre, ügyes kezekre, becsületes jó emberekre, akik
kivezetik az országot ebből a siralmas helyzetből, mert a magyarok nagyobb
része abban van.
A katasztrófa sajnos be fog következni, bármiről is informál
a napi sajtó, elodázzák a huszonkettedik századra. Minden ember megkérdezheti
ingán keresztül is, hogy melyik verzió az igaz.
Ennyi „ordas farkas” között egyedül elérni, nem lehet nagy
eredményeket, csak a közös összefogás segíthet. Van az, úgy, hogy egy embernek
van igaza, de azt nem ismerik el.
Szörnyű érzés négy éven át ezzel a tudattal egyedül lenni,
csak azért, mert a hivatalos tudomány más álláspontot képvisel, egy önző fennhéjázó
álláspontot.
Egyre jobban úgy érzem, mintha betonacél falakkal vennének
körbe.
De az utolsó szavammal is azt kiáltom, hogy minden szó igaz
és az emberiség érdekeit szolgálom!
Synux
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése