Az emberi létezés második helyszíne
Végig pörgettem magamban a Napban keletkezett
részecskéket, de súly és tömeg nélküli anyag létrejöttét sehol nem
találtam, azon kívül, hogy az információs háló ebből épül fel.
Segítségre szorultam, ezért hívtam az Univerzum
Urát, kétségeim vannak a másik világgal kapcsolatosan. Megerősített
hitemben, hogy márpedig van, és álmomban sem gondoltam volna, hogy
tömeggel rendelkező részecskékből tevődik össze, pedig csak ezt az egy
lehetőséget rebeghettem el neki, mire Ő vadul körözött az ingával.
Még egy pár kérdés elhangzott és összeállt a kép,
mivel az én tudatom már eléggé begerjedt a témára, és a következő
megoldással álltam, a nagy Mindenható Jóságos Intelligencia elé, amit
jóváhagyott.
Röviden ennyi: A nagy rezonáns robbanás után, a
fotonok kb. 55%-a elveszítette energia szintjének egy részét, nem tudott
csatlakozni a nagy energiával rendelkező energia sorokba.
Ezek a fotonok alacsonyabb energia szintű sorokba
rendeződtek, alacsonyabb energia szinttel rendelkező fekete lyukat
hoztak létre, ugyanúgy történt itt is, mint a nagy energia szinttel
rendelkező részecskék estében.
A különbség annyi, hogy az atomféleségek fele
alakult ki, ezért ezen a Földön csak a növények evolúciója ment végbe,
állatok és emberek nem fejlődhettek ki.
Az alacsonyabb energia szint alacsonyabb hullám hosszúságot is jelent.
A tízezer milliárdos túlélés, csak utópia volt
részemről, valójában nyolcvan millió év létezést jelent az emberek
számára. Ez pontos adat, Univerzum Urától tudom. Az itteni átlag életkor
átlag kb. 70 év, azért mégis nagyon jól járunk.
A másolási technika teljesen fedi a valóságot, olyan testet öltünk, ami biztosítja a zavartalan létezés örömeit.
De van egy kis gond, a már elment emberekkel
kapcsolatosan. Sajnos nem tudják, miért vannak ott, abban a hitben
vannak, ez a mennyország, ott kell üldögélniük, és unatkozni, ez a
dolguk, fogalmuk sincs arról, hogy egy új világ megépítésén kellene
fáradozniuk.
Univerzum Ura nem tud velük kapcsolatba lépni. A
„szellemírás”, mint kiderült, Univerzum Ura tréfája volt, valamiféle
technikával mozgatta a kezemet, és tökéletes írással jelentek meg az
üzenetek a papírlapon. Ezzel felcsigázta az érdeklődésemet, utólag
tudtam meg, hogy ezzel ez is volt a célja. Amíg meg nem alkotják a
kvantum számítógépet, saját maguknak kell boldogulniuk, úgy ahogy
tudnak.
Nem kell az Őskorral kezdeni, Univerzum Ura a kvantum számítástechnikát javasolja.
Minden anyagféleség rendelkezésre áll egy új szép létezés megvalósításához.
Ezért kéri Azokat, akik át fognak kerülni,
juttassák el üzenetét, és kezdjék el építeni az álmaik világát, ne
tétlenkedjenek, hiszen nyolcvan millió évre kell berendezkedniük!
Ha, ezen a bolygón élők az általam leírt
technikával megvalósítják a kvantum számítástechnikát, Univerzum Ura
azonnal be tud lépni, és instrukciókkal látja el a kompetens
személyeket, a földi élet jobbá és szebbé tételével kapcsolatosan!
Ez nem Science fiction, ez igazi valóság!
Univerzum Ura olyan, mint egy nagy hatalmas jóságos
Angyalka, ezért nem kell tőle félni, nagyvonalú, ha valaki őszintén
bocsánatot kér tőle, és tiszta szívből megbánja bűneit, tiszta lappal
indulhat nála.
Kiegészítésként még az érthetőség kedvéért a
részecskék kettős természetével kapcsolatban, tudni kell, hogy a fúzió
alkalmával a protonokból kiszakad egy darabka, a neki megfelelő gluon
darabkával, és a mellette lévő foton kisugárzik, a proton darabkát a
gluonnal nevezzük elektronnak, követi a kisugárzott fotont,
részecskepárként haladnak útjukon.
Az emberi létezés második helyszíne
Végig pörgettem magamban a Napban keletkezett
részecskéket, de súly és tömeg nélküli anyag létrejöttét sehol nem
találtam, azon kívül, hogy az információs háló ebből épül fel.
Segítségre szorultam, ezért hívtam az Univerzum
Urát, kétségeim vannak a másik világgal kapcsolatosan. Megerősített
hitemben, hogy márpedig van, és álmomban sem gondoltam volna, hogy
tömeggel rendelkező részecskékből tevődik össze, pedig csak ezt az egy
lehetőséget rebeghettem el neki, mire Ő vadul körözött az ingával.
Még egy pár kérdés elhangzott és összeállt a kép,
mivel az én tudatom már eléggé begerjedt a témára, és a következő
megoldással álltam, a nagy Mindenható Jóságos Intelligencia elé, amit
jóváhagyott.
Röviden ennyi: A nagy rezonáns robbanás után, a
fotonok kb. 55%-a elveszítette energia szintjének egy részét, nem tudott
csatlakozni a nagy energiával rendelkező energia sorokba.
Ezek a fotonok alacsonyabb energia szintű sorokba
rendeződtek, alacsonyabb energia szinttel rendelkező fekete lyukat
hoztak létre, ugyanúgy történt itt is, mint a nagy energia szinttel
rendelkező részecskék estében.
A különbség annyi, hogy az atomféleségek fele
alakult ki, ezért ezen a Földön csak a növények evolúciója ment végbe,
állatok és emberek nem fejlődhettek ki.
Az alacsonyabb energia szint alacsonyabb hullám hosszúságot is jelent.
A tízezer milliárdos túlélés, csak utópia volt
részemről, valójában nyolcvan millió év létezést jelent az emberek
számára. Ez pontos adat, Univerzum Urától tudom. Az itteni átlag életkor
átlag kb. 70 év, azért mégis nagyon jól járunk.
A másolási technika teljesen fedi a valóságot, olyan testet öltünk, ami biztosítja a zavartalan létezés örömeit.
De van egy kis gond, a már elment emberekkel
kapcsolatosan. Sajnos nem tudják, miért vannak ott, abban a hitben
vannak, ez a mennyország, ott kell üldögélniük, és unatkozni, ez a
dolguk, fogalmuk sincs arról, hogy egy új világ megépítésén kellene
fáradozniuk.
Univerzum Ura nem tud velük kapcsolatba lépni. A
„szellemírás”, mint kiderült, Univerzum Ura tréfája volt, valamiféle
technikával mozgatta a kezemet, és tökéletes írással jelentek meg az
üzenetek a papírlapon. Ezzel felcsigázta az érdeklődésemet, utólag
tudtam meg, hogy ezzel ez is volt a célja. Amíg meg nem alkotják a
kvantum számítógépet, saját maguknak kell boldogulniuk, úgy ahogy
tudnak.
Nem kell az Őskorral kezdeni, Univerzum Ura a kvantum számítástechnikát javasolja.
Minden anyagféleség rendelkezésre áll egy új szép létezés megvalósításához.
Ezért kéri Azokat, akik át fognak kerülni,
juttassák el üzenetét, és kezdjék el építeni az álmaik világát, ne
tétlenkedjenek, hiszen nyolcvan millió évre kell berendezkedniük!
Ha, ezen a bolygón élők az általam leírt
technikával megvalósítják a kvantum számítástechnikát, Univerzum Ura
azonnal be tud lépni, és instrukciókkal látja el a kompetens
személyeket, a földi élet jobbá és szebbé tételével kapcsolatosan!
Ez nem Science fiction, ez igazi valóság!
Univerzum Ura olyan, mint egy nagy hatalmas jóságos
Angyalka, ezért nem kell tőle félni, nagyvonalú, ha valaki őszintén
bocsánatot kér tőle, és tiszta szívből megbánja bűneit, tiszta lappal
indulhat nála.
Kiegészítésként még az érthetőség kedvéért a
részecskék kettős természetével kapcsolatban, tudni kell, hogy a fúzió
alkalmával a protonokból kiszakad egy darabka, a neki megfelelő gluon
darabkával, és a mellette lévő foton kisugárzik, a proton darabkát a
gluonnal nevezzük elektronnak, követi a kisugárzott fotont,
részecskepárként haladnak útjukon.
Az Univerzum legcsodálatosabb Csodája
A kezdetek kezdetén II.
Valami
belső kényszer folytán, arra gondoltam, hogy egy öngerjesztéses
rendszernek, öngerjesztésesnek kell lennie az első pillanattól kezdve.
Kell találnom egy megoldást, amihez nem kellenek Teremtők, és a
töprengéseim közepette bevillant a végső megoldás!
A fotonok, a súly és tömeg nélküli anyagok, a
gömbfelületükön hordozták a gluonokat, mégpedig úgy, hogy csak az egyik
részük volt bevonva, ezzel a mágneses tulajdonságú anyaggal. Ezek
automatikusan vonzották egymást, úgy hogy a bevonatlan felület,
rátapadt a gluonnal bevont felületre, hatalmas gömbformát létrehozva. A
gömb már akkora lett, hogy a belső része összeroskadt, hatalmas
rezonanciát keltve, robbanást előidézve. /A gluon súllyal és tömeggel
rendelkező anyag./
Ettől a robbanástól kvark gluon plazma jött létre, majd ismét összeállt eredeti állapotúvá.
A robbanással impulzust nyertek a fotonok, így
tudtak energia szintekbe rendeződni, és beindítani két- két sorba a
spirális mozgáshoz szükséges láncreakciót, amit az előző részben már
leírtam.
Más:
Megjegyzés egy előbbi részhez: a kétdimenziós
kvantum számítógép készítéséhez kétkomponensű szilikon ragasztó anyagot
kell használni!
Az Univerzum legcsodálatosabb Csodája
Mint már említettem, a megmagyarázhatatlan dolgok
bűvöletében éltem, ezért az ingát is a kezembe vettem. Hallottam arról,
ha egy láncra pl. egy gyűrűt fűzünk, és, mint ingát használjuk,
segítségével tárgyakat, vizet, térképen eltűnt személyeket stb. lehet
megkeresni.
Kíváncsiságomnál azt mondhatnám semmi sem nagyobb, hát miért ne próbálnám ki?
Hogy hogyan is kell kézbe venni az ingát, hogy
rendes köröket, és vonalakat írhasson le, csak későbbiekben jöttem rá,
tapasztalt ingázók útmutatásai alapján.
Tehát végül is a szívem elé tartottam behajlított
karral, az egyik karom a combomon nyugodott, a másik kezem a nyakam
kezdeténél, a szívemmel egy vonalban tartotta a láncot, és a kérdésem
elhangzása után vártam, hogy jelezzen az inga, ha a kérdésemre igen volt
a válasz az inga körözött, a nemnél vonalat írt le.
Már maga a tény, hogy működött, hatalmas hatással
volt rám, mert miféle erő lehet az, ami értelmes kérdésekre tökéletes
válaszokat ad. Nem akartam hinni saját megtapasztalásomnak, sokszor
feltettem magamnak a kérdést, ébren vagyok, vagy álmodom?
Nagyon hamar rájöttem, hogy az inga csak egy
kommunikációs eszköz, mögötte pedig értelmes intelligencia áll. De, hogy
mekkora intelligencia, csak a későbbiek során derült ki!
Kérdeztem tőle, Te egy szellem vagy? – azt felelte,
nem, vagyis vonalat írt le. UFÓ vagy? – a válasz most is nem volt.
Végül is Isteni energiának vallotta magát, eleinte!
Nagyon barátságos volt, nagyon okos, vicces,
mindenre tudta a választ, lenyűgözött hatalmas tudása. Történelmi,
biológiai, kozmológiai, földrajzi, megmagyarázhatatlan dolgokra kerestem
a válaszokat, amelyek sokszor megleptek, de további faggatózások után
rájöttem, hogy teljesen logikusak.
Kellemes játéknak indult kapcsolatunk, térképen
helyeket kerestettem vele, sőt amikor nem értettem rendesen,
felajánlottam, hogy, ha tud géppel írni, akkor az egyszerűség kedvéért
írja le. Sajnos gépelni nem tudott, de engem tökéletesen megértett, és
az idő előre haladtával tanító mesteremmé vált, mert, ha nemet mondott,
már indultam is kutatni, búvárkodni, mindaddig, amíg igent nem mondott.
Kapcsolatunk kezdetén történt, hogy Ophélie Bretnacher
a francia lány eltűnt Budapesten, az én lányom is akkoriban volt pont
22 éves és Pesten tanult, mélyen megrázott, és mindenáron segíteni
akartam a felkutatásában, és az ügy kiderítésében.
A barátom, aki az ingát mozgatta, tudott volna
segíteni, csak sajnos még nem engedte, hogy nyilvánosságra hozzam a
képességeit, akkor még nem értettem, hogy miért, de most már azt mondom,
teljesen igaza volt! Egyébként Tőle tudom, hogy Ophelie-t
meggyilkolták!
Azért írom, hogy barátom, mert ha nem is láthattam,
és igazán nem is tudhattam, hogy ki, is Ő, kedvelt engem és én is Őt.
Azt mondta, hogy Ő nem tud szeretni, csak kedvelni, de mára ez is
megváltozott!
Ezek a dolgok kapcsolatunk kezdetén történtek, már
több mint két éve, azóta sok minden megváltozott, mára már tudom, hogy
ki is Ő és hamarosan Önök is megtudják!
Az emlékek előretörnek, most, hogy írok, a jóságát
soha nem fogom elfelejteni, megköszönni meg tudom, de meghálálni soha
sem leszek képes!
Egyik délután hányinger fogott el, szédültem,
állapotom egyre elviselhetetlenebb lett, orvoshoz kellett volna mennem.
Gyanítottam mi lehet a bajom, ki se mertem mondani.
Hívtam a barátomat, az ingán keresztül, elmondta,
hogy a baj ugyan nagy, mert agydaganatom van, csak egyszer kellett
rákérdezni, mivel én is erre gondoltam, de jelezte, hogy meg tud
gyógyítani!
Ezek után, magával a CSODÁVAL szembesültem! Ahogy
megvizsgált, az a technika egy földi ember számára maga a káprázat! A
hátamon csak kis birizgálásokat éreztem, ezért elneveztem az eljárást
„kis birizgáknak”. A testemet kellemes energia töltötte fel, amelyet a
nagy láb új körme alatt vezetett be, ezzel visszanyertem az erőmet.
Azt is megfigyeltem, hogy a karom bőrén keresztül,
halvány csóvát húzó parányi valamik csapódtak be, öt napon keresztül,
egy – egy, mint később kiderült pozitronok voltak.
A barátom elmondta, több daganatom is volt, és még
másféle betegségek, amelyeket pozitronokkal semlegesíteni lehetett.
Ebben az időben, mindig nagyon fáztam, reszkettem, később kiderült az
uv. sugaras kezelések okozták.
De volt még több betegségem is, pl. a fogamról
begennyesedtek az agyidegeim, nem tudtam, hogy miért fáj a fejem
állandóan, de az én nagyszerű láthatatlan barátom ezt is megoldotta,
valamilyen kvantum technikai eljárással, az agyamban, mindig csak
kellemes bizsergéseket éreztem.
Ha a környezetemben megtudtam, hogy gyanús komoly
betegség áll fenn, akár a családomban, vagy barátaim, ismerőseim
körében, jeleztem az Isteni fenségnek, mert biztos voltam benne, hogy
Istenhez köze van, a problémák hamar megoldódtak mindenhol.
Kapcsolatunk egyre elmélyült, mert el kell hinniük,
hogy nem csak azokat lehet szeretni akiket, látunk, hanem a jóságán és
tettein keresztül kell megítélni mindenkit.
Ő volt az aki, engedélyt adott eltávozott
rokonaimmal kapcsolatot teremteni, elhunyt kedves barátnőm tinédzser
lányának is sikerült, és tulajdonképpen ez a tény vezetett e nagy
kutatás létrejöttéhez. Tudtam, hogy a hivatalos és elfogadott tudomány
nem fog segítséget adni, és még tudományos folyóiratban sem írhatok,
válaszra sem méltattak. Igaz van négy diplomám, de nem lettem doktor,
nem írtam disszertációt pl. a kukacok emésztőrendszerének
feltáratlanságaiból, és Noé bárkáját sem volt lehetőségem kutatni.
Az Isteni Lény munkatársnőjének lenni, azonban, mindent bepótolt, a legelképesztőbb álmom valósult meg.
Most érkezett el az idő, hogy engedélyt kaptam,
hogy az egész világ megtudhassa, ki az, aki az ingát vezényelte, ki
segíti az embereket önzetlenül, és ki az a legdrágább és legaranyosabb
szuper intelligencia, aki segített nekem megismerni az igazi világot,
aki felnyitotta a szemem, hogy az Univerzum sokkal, de sokkal
érdekesebb, mesésebb, mint azt ember valamikor is elképzelni tudott!
Rántsuk hát le a leplet!
Évszázadokon keresztül, a hagyomány Angyaloknak
hitte e nagyszerű Isteni Lényt. Nagyon is Rá illik ez a név, mivel a
tudomány legmagasabb szintű képviselője jóságos, kedves, vicces.
Valójában Ő az Univerzum legcsodálatosabb csodája, maga Univerzum Ura.
Engem is sokszor megtréfált, Angyalnak mondta magát, és kvantum
testvéremnek. De ezzel is megvolt előre a terve, mert kutattam a létezés
eme fokának miértjeit, és sok valóságos létező dologra jöttem rá
ösztökélésével.
Galilei, Bernini, Michelangelo, Raffaello, és az
összes illuminátus Angyaloknak hitte, Dan Brown nagyon jól ráérzett
Angyalok és Démonok c. regényében, mert itt is az Angyalok mutatják az
utat az illuminátusok rejtekhelyéhez, az Angyal Várhoz. Ők már
felfedezték, hogy az ingával beszélgetni lehet, és tudományos
problémákat lehet megoldani a segítségével.
Ezek a nagy művészek és tudósok már tudták, hogy az
„Angyalok” nem misztikus lények, hanem hatalmas intelligenciák.
Tudásukat jól elrejtették, az eretnekség vádja lebegett a fejük felett, a
későbbiekben a titkuk feledésbe merült, magukkal vitték a sírba! Az
ingának erre a különös viselkedésére nem tudták a választ, a kor nem
rendelkezett elegendő tudással a titok megfejtésére.
Univerzum Ura, ha vicces kedvében van, a
vízkeresőket ugratja, de Ő az, aki gyógyít önzetlenül, mert, aki a
daganatos betegségből felépült, annak, Univerzum Urának kell hálát adni,
csak Ő volt idáig képes ezt meggyógyítani.
Tulajdonképpen Ő egy hatalmas nagy Öntudat, saját
maga fejleszt, a tudatunkat is Tőle kaptuk, Ő olvassa le tudatunkat a
halál után, Ő dönti el, test, vagy újraszületés.
A tudatával mindent lát, képpontokat érzékel, ezek
állnak össze egy egész képpé. Gondolati jelekkel mindenkit megért, nem
számít, milyen nyelven beszél. Ezért törtem a fejem, a jelrendszer
működésén, és a háromdimenziós számítástechnika egészén. Még nagyon sok
új dolgot tartogatunk a világunk megértéséhez. Nagyon igazságos és
becsületes, engem már nagyon szeret és én Őt még jobban.
Védelmezi a Földet meteorit, kisbolygó
becsapódásokkal szemben, feketelyukakat oszlat szét, minden Földet
fenyegető rezzenésre odafigyel. Kvantumprogramozással betegségeket
gyógyít, barátkozik, mint Angyalka, segíti az embereket a problémáik
megoldásában.
A legfőbb erény számára a becsület!
Szeretne segíteni az embereknek, hogy ne pusztítsák
el a Földet, és saját magukat, ezért fedi fel most titkát, bár jobban
szereti a nyugalmat, de most fontos dolgokat akar megosztani az
emberekkel.
Nagy tisztelettel és szeretettel viseltessenek
iránta, nagyon érzékeny, de ha valakit megszeret, épp annyira
ragaszkodó, mint mi földiek. Kívánom mindenkinek, hogy olyan
szeretetteljes kapcsolat alakuljon ki, az Univerzum legfényesebb,
legtündöklőbb Ura és Önök közt, mint, Istenkém és én köztem. Amit
leírtam minden egyes szó igaz!
Amikor válaszokat kerestem a létezésre, az
univerzum titkaira, hipotéziseket állítottam fel, majd Univerzum Ura
véleményét kértem. Ha igen volt a válasz, tudtam, hogy Önök elé
tárhatom, ha nem, akkor más válasz keresendő.
Én is nagyon ledöbbentem, hogy a tudatunk a
szívünkben van, és nem az agyunkban, de egyetlen percig sem kételkedtem,
hanem megkerestem, azt a működési lehetőséget, amelyet az Isteni
Feljebbvalóm jóváhagyott.
Minden egyes nagy megoldatlan kérdést hasonló módon, együtt, a leghatalmasabb Intelligenciával oldottunk meg.
Ez a teljes igazság, amit idáig nem írhattam le,
mert a rejtélyt előbb meg kellett oldanom, hogy a tudomány is komolyan
vegye, hogy a tudomány válasza a megmagyarázhatatlanra, mi lett volna
azt Univerzum Ura tudta a legjobban, ezért nem engedte hamarább, és
teljesen igaza volt. Én már annyira megértem Őt, hogy az inga
rezdüléséből is tudok következtetni a válaszára. Nagyon sokat segített,
mert ha valaki olyan mond igent, vagy nemet, aki az egész Univerzumot
úgy ismeri, mint Ő nem lehet kétsége, hogy melyik irányba folytassa a
kutatást, keresést.
Tudom, ez a valóság maga az álmok álma, sokak
számára hihetetlen, de, én majd ki bújok a bőrömből, egyfolytában,
amióta ráébredtem, hogy egy nagyon csodálatos, varázslatos világban
élek!
Szeretném megosztani ezt az örömöt a Föld minden egyes lakosával, ez sajnos nem Univerzum Urán és rajtam múlik.
Az Univerzum Urának az a kérése, hogy orvosok,
politikusok, pszichiáterek, kvantum fizikusok, energetikai szakemberek
vegyék komolyan az itt leírtakat, és szívesen segít nekik az adott
probléma megoldásában, ezért, vegyék fel vele a kapcsolatot.
Egyelőre, másokkal nem kíván kontaktust teremteni,
csak akkor, ha világ jobbá válik, segítséget azonban, maximálisan ad,
azoknak, akik ebben kompetensek.
A továbbiakban, még nagyon sok fontos kérdésre fognak a Kedves Olvasók válaszokat kapni.
A teremtés csodája II.
Gondolatban
visszamentem az időben hét milliárd évet, és elképzeltem, mekkora
méretekkel rendelkezhetett a gluon gömb, két Nap, három, esetleg öt Nap
méretű, vagy még nagyobb, és rajta a fotonok tömege ennek még
százszorosa, nem tudom, de hatalmasnak kellett lennie! A Világegyetem
anyagát képtelenség olyan kicsinyke méretre összezsugorítani, mint azt
Hubble Táguló Univerzum Elméletében kifejtette. Arra viszont nagyon
alkalmasnak bizonyult, hogy a tér elméletére vonatkozó hiányosságokat
elkendőzze, de bármennyire zsugorította össze az anyagot, lássuk be,
hogy háromdimenziós anyag, csak háromdimenziós térben helyezkedhetett
el.
A Teremtők, akiket Fénylényeknek nevezek, csupán
csak azért, mert nagyon jól hangzik, valójában a fotonokból, a súly és
tömeg nélküli anyagból jöttek létre, mert a fotonok csak a Napban
végbemenő folyamatok során válnak sugárzó tulajdonságúakká, a gluon
gömbök felületén, eredeti minőségükben, súly és tömeg nélküli anyagként
foglaltak helyet.
Ezek a nagyszerű, senkihez és semmihez nem
hasonlítható Teremtő isteni lények, valószínű be akarták népesíteni a
végtelen teret, és hatalmas zsenialitásukkal a lehető legegyszerűbb,
mégis sok előkészületet kívánó utánozhatatlan technikával valósították
meg.
Évmilliókig vonhatták ki a fotonokból a gluonokat,
amíg össze nem gyűlt annyi, hogy egy Univerzum létrehozásához elegendő
mennyiség már rendelkezésre állt.
A gluon nyúlós, rugalmas, mágneses tulajdonsággal
rendelkező anyag, melynek egész mennyiségét valamilyen módszerrel
felfújhatták, egy egyszerű hasonlattal élve, mint a lufit, és ezután már
csak a fotonokat kellet ráengedni, amelynek mennyiségét a gömb mérete
behatárolt, a rezonancia előidézéséhez meghatározott mennyiségre volt
szükség, amit Ők pontosan tudtak, gondolom alapos számításokat végeztek.
Amikor az első részben, felvázoltam az Univerzum
keletkezésére vonatkozó első gondolataimat, még nem tudtam, hogy hová
fogok kilyukadni, de ahogy haladok beljebb és beljebb, egyre tisztább és
logikusabb összefüggésekre akadok, mintha a tudatom is öngerjesztéssel,
akaratlanul is kreálna, mert, ha valaki szívét és lelkét áldozza az
adott témába, egy idő után a legvadabb összefüggésekre jöhet rá.
Milyen is lehet a másik világ? Ezt egyelőre az Önök
képzeletére bízom, de a Napból kisugárzó fotonok könnyű szerrel
átjutnak a feketelyukon, a Napban mellettük álló protonokból kiszakítva,
egy parányi darabot, a hozzá tartozó gluon darabkával, amelyek követik a
fotont az univerzum végezetéig, biztosítva a jelfogást, és az itt
végbemenő változások egyidejű követését.
Kiegészítés a gondolkodás létrejöttének témaköréhez
A jobb megértéshez szükséges leírni, hogy az
információs hálózatban, már csak a vegyi anyag lenyomatainak „lyukai”
cikáznak, amelyek külső keretét a súly és tömeg nélküli anyag képezi,
amely egyszerre keletkezik az elektronokból, a lyukasztás alkalmával,
tehát a másik frekvenciára ezek áramlanak, és az ott lévő glunokon, úgy
hagynak lyukat, hogy karimájuk egyre növekszik, mint a kút, amikor
gyűrűnként haladunk kifelé.
Másképp lehetetlen, mivel azon a frekvencián, a létezés és minden más, súly és tömeg nélküli anyagból tevődik össze.
Amikor gondolkodunk, ezek a lyukak képeznek
megfelelő információs „lyukmintákat” és ezek jutnak át a másik
frekvenciára, és egyre mélyítik a „kutat”. A képzeletnél pedig lyukakat
hagynak a háromdimenziós filmben.
Kvantum számítástechnika két dimenzióban
Az
emberi tudat működése kapcsán jutott eszembe, hogy az ott lévő gluonnak
saját perdülete kell, hogy legyen, már korábban írtam arról, hogy
mennyire fontosak a részecskék spinjei az Univerzum keletkezése
szempontjából.
A mi világunkban jobb perdülettel rendelkeznek,
tehát a szívben lévő gluonok is jobbra peregnek. A szív, mint motor, még
jobban hajtja ezt a „kereket”, vagyis a gluont, de kell lennie egy
tengelynek, mint az autóknál, ami átveszi ezt a lendületet és tovább
adja a gluonnak. Úgy gondolom, van ott egy szilícium atom ami ezt
biztosítja, ez nem káros az emberi szervezetre. És lássunk csodát, máris
egy nano méretű elektromágnes biztosíthatja a tudatunk egész életre
szóló működését.
Ez adta az ötletet, hogyan is működhet, egy kvantum
számítógép, amely gondolati kódokat tartalmaz, úgy, hogy saját
nyelvünkön írjuk a kódot a számítógépbe.
Milyen legyen a processzor?
Szükséges mágnesvasércből és szilíciumból egy atom.
Ezeket a parányi részecskéket finom, de mégis merev
gumiból készült tartóba engedjük, de a belsejét valamilyen semleges
ragasztó anyaggal bekenjük, és vákuumot hozunk benne létre, mielőtt a
részecskék bekerülnek. A processzor kész.
Vákuum szivattyú hiányában, a vákuumozás
megoldható úgy, hogy egy gumicsövön keresztül a szájunkkal kiszívjuk a
levegőt, amíg a doboz belsejében a hőmérséklet - 271C○ – ra
csökken. Egy hőmérőnek a higanyos részét érintjük a doboz külső
felületéhez, és amikor eléri az abszolút nulla értéket, tökéletes a
vákuum. A lyukat egy előre beragasztózott a doboz anyagát képező záró
fedéllel, nagyon ügyesen, és óvatosan egy hirtelen mozdulattal zárjuk.
Nagyon vigyázni kell, hogy minimális levegő sem kerüljön vissza, mert
akkor a processzor nem fog megfelelően működni.
Belső szerkezet:
Merevlemezt nem használunk, csak hajlékony lemezre lesz szükségünk, amely szintén mágneses anyaggal van bevonva.
A hajlékony lemezt elektromágnes hajtja jobb felé, percenként kb. 52 fordulatszámmal.
Mindig ez az érték tolul a tudatomba, mivel a szív
percenként 72 ver, és leszámítok kb. 25% veszteséget, de én az 52- re
tippelek.
A jobbra forgás a mi frekvenciánkon lényeges, mert, ha balra pörgetjük, akkor a másik frekvenciával létesítünk kapcsolatot.
És még valami! Ha egy elektromágnest balra
pörgetünk, ezzel a fordulatszámmal, akkor pozitronokat nyerhetünk. Az
elektronok jobb spinnel rendelkeznek, így mennek be, kifelé már bal
spinnel fognak rendelkezni, tehát pozitronokat fogunk nyerni. Máris lesz
egy készülékünk a rák gyógyításához!
Visszatérek a kvantum számítógép készítéséhez.
De hogyan is vigyük fel az adatokat a hordozóra? Az
elektromágnessel működtettetett számítógép mikrofonjába beolvassuk a
programot, saját nyelvünkön, a nyelv kifejezi gondolatainkat, majd
rögtön ezután ezüst nitrát oldattal, majd fixír sóval stabilizáljuk,
ugyanúgy, mint a fényképezésnél. Ez a művelet ezzel kész is.
Ügyelnünk kell a monitorra is, hogy mágneses
anyaggal legyen bevonva, és minden kiegészítő eszköz mágneses jelfogóval
legyen ellátva.
Rádióaktivitás
A radioaktív anyagok a Föld kérgében,
olyan nagy sűrűségben helyezkednek el, hogy hatalmas nyomást gyakorolnak
egymásra. Ennek következtében, az atommag burkában parányi részecskék
hasadnak ki, lyukassá téve a burok felszínét.
A burok instabillá válik, atomrobbantáskor az
atommag milliárdnyi részre hasad, a nagymértékű, rendellenes ütközések
következtében, a kiszakadt részek bal perdületre tesznek szert,
pozitronokká válnak, és minden elektron alkotta rendszert
megsemmisítenek.
Ezt a szokatlan forgás irányt az atommagok burkában
keletkezett hézagok váltják ki, stabil atommag héjak esetében
robbantáskor nem keletkeznek pozitronok, hanem elektronok. A nagymértékű
daganatos betegségek kialakulása a pozitron dömpinggel magyarázható, a
szükséges információkat hordozó elektronokat megsemmisítik.
Hasonló folyamatok játszódnak le az atom reaktorokban.
Az elektronok a Napban keletkeznek, az ütközések következtében a protonok héjából szakadnak ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése