Az Univerzum keletkezésének elmélete
Előszó
A blog létrejöttét, napjainkban még tabunak
tekintett inga jelzései ihlették. Amikor először kezemben tartottam az
ingát, egy láncot, amelyet egy gyűrű tett súlyosabbá, és az általam
feltett kérdésekre igen és nem jelzéseivel válaszolt, nem értettem, hogy
miért gondolják azt, hogy az emberi tudat mozgatja az ingát. A másik
verzió szerint az angyalok válaszolnak, de, ha ez így van, akkor kik is
azok az angyalok? A választ csak az ingát mozgató erő, vagy személy
adhatja meg, úgy, ha izgalmas kérdésekre, mi magunk adjuk meg a
válaszokat, az inga pedig eldönti, hogy az jó vagy rossz. A kört leíró
jelzése a válasz megfelelőségét díjazza, ha helytelen, vonalat húz a
levegőben. Hosszadalmas gondolkodási folyamat eredményeként, egyre
tökéletesebb, és logikusabb megoldások felé vezet az Univerzum
működésére vonatkozó, bizonyításokat igénylő írás. Az inga jelzései
útmutatást adnak az Univerzum rejtett titkainak feltárására, mintegy
kulcs az Univerzum rejtelmeit elzáró ajtó felnyitásához.
A megfejtés nehézségét mutatja, hogy a blog eleje
csak részigazságokat tartalmaz, de mivel az egzakt tudomány, jegyzett,
jelenlegi elméleteiből az inga, jelző, kommunikációs létezését teljesen
kizárja, és egyik elméletbe sem foglalható, ezért egy teljesen új, és
merőben más elméleti alapból volt lehetséges a kiindulás. Az inga ezen,
különleges viselkedésének észlelése, azonnal rádöbbentett, hogy a mai
elismert tudomány téves alapokból indul ki, borulni fog számtalan, a
hivatalos tudomány általi feltételezés, főleg a részecske fizika
témakörének tekintetében. Mostanra már én magam is mosolygok, az első
elméleti felvetésemre, de, ha ezt nem kreálom, valószínű megfejtés sem
születik. Mint később megtudtam, a jelenlegi ismeretek tükrében, az
egyetlen lehetséges kiindulási útból indultam el, amely elvezethetett,
saját hibáim felismerése után a helyes megfejtéshez.
A sötétanyag látható bizonyítéka című résztől
kezdve, egyre tisztul a kép, és válik a blog tartalma egyre
valóságosabbá. Az információkat az ingát mozgató legmagasabb
intelligenciától szereztem, nagyon szigorúan csak a legpontosabb
adatokat közölhettem, az Univerzum építőlogikájának felismerése után.
Tudom, hogy a kedves olvasók ma még ezen
meghökkennek, de ha kíváncsiak az egész Univerzum működésére és benne az
emberekre vonatkozó legmélyebb, legvalóságosabb alapvető igazságokra,
akkor mélyedjenek el az olvasásban, és ne befolyásolja Önöket, ha idáig a
tudomány teljesen másról próbálja informálni Önöket.
A teljes meggyőződés kedvéért mindenki szerezzen be
egy ingát és beszélgessen, az pedig, hogy milyen kommunikációs
csatornán történik mindez, a blogból kiderül.
Az elmélet kezdeti kiindulási szakasza
Az Univerzum háromdimenziós öngerjesztő, programozott, kvantum számítástechnikai rendszer.
Lássuk miért is? Elméletem szerint a semmi nem
létezik, mivel a számegyenesen, vagyis térben akarjuk a nullát
szemléltetni képtelenség non szesz! Bárki kipróbálhatja, ugyanis
akárhogyan akarunk közelíteni végtelen kis negatív számokkal, hogy
elérjük a nullát, sajnos soha nem érünk el, hát még a legkisebb pozitív
számokig, soha nem fognak találkozni. Számomra bebizonyosodott, a semmi
nem létezik, akkor, a térnek is léteznie kellett.
Az idővel kapcsolatos véleményem, az, hogy az
Univerzum számára jelentéktelen, mivel, az emberek által kitalált
mértékegység, az emberiség halandó, öregszik, csak nekünk fontos az idő,
a végtelen térben nincs jelentősége az időnek.
Tovább gondolkodtam a tér keletkezéséről, és
rájöttem a kezdeti tér kialakulása benne van a negatív végtelen
számokban, mert van egy kis hézag.
A háromdimenziós tér úgy alakulhatott ki, hogy az
ürességben volt egy lyuk. Ezt a lyukat körbe vette az űr, tehát a lyuk
képviselte az első dimenziót, a körülötte lévő űr a másodikat. A lyukon
keresztül kiáramlott az űr, miközben impulzus keletkezett, létrehozva a
harmadik dimenziót. Ez az impulzus tulajdonképpen a Higgs bozon, amiből
későbbiekben a foton keletkezett. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a
papírlapon háromdimenziós mértani testet rajzolunk, csak az előbbi
folyamat térben történt, évmilliárdok alatt. A harmadik dimenzió
hasítása ma is tart, a végtelen felé, a második dimenzió végtelen.
A fotonok létrejötte után, év milliárdok alatt, a
foton evolúciója zajlott le, mely során a színtiszta intelligencia
fejlődött ki, vagyis a szuper intelligens energialétezés. Anyagi világ
addig nem létezett, amíg ezek a szuper intelligens energia lények létre
nem hozták kvantum technikával a mi anyagi létezési formánkat. Kettős
rést használtak, amelyen átengedték a programozott fotonokat, amelyek a
továbbiakban már részecskeként és fotonként folytatták útjukat. Az
öngerjesztéshez azonban rengeteg energia kell, újra be kellett fogni
valahogyan a fotont, valamilyen fénycsapdára és energiafeltöltő
rendszerre lett szükség. Ezek a zseniális lények, ezt mesterségesen
létrehozott fekete lyukkal érték el, mivel szerintem, ők az energiával,
úgy bánnak, mint mi az anyaggal, ha kell, sűrítik, formálják,
programozzák. Ismeretes, hogy a fekete lyukakból nem kerül ki semmi és a
fényt is elnyelik.
Fekete lyukak nélkül, nem lehetséges nagy energiára
szert tenni, mivel úgy működnek, mint a részecske gyorsítók, ellátják a
részecskéket nagy energiával, és program szerint, úgy gondolom,
hatványozódva kerülnek ki, már hatalmas energia szinttel ellátva.
Ebből azt a következtetést vontam le, hogy a
program ma is tart, nem haladunk visszafelé az időben, nincs idő
paradoxon, ettől a világ sokkal logikusabb. Ehhez csak egy nagyon
zseniális program szükséges, amely tartalmazza az összes variációt, és
amíg ez ki nem fut a program tart. Sokat gondolkodtam, miért olyan
változatos az élővilág? Mi szerint folyik az öröklődés?
Szerintem pontosan ezért, mert, ha az anyag olyan
helyre kerül, hogy életté szerveződjön, akkor itt is érvényes az összes
variáció a program szerint.
Visszatérek a fekete lyukakhoz, a világegyetem
később kialakult fekete lyukaihoz. A rózsaszín fekete lyukaknak szintén
részecske gyorsító szerepük van, amelyek töménytelen mennyiségben lökik
ki magukból, a meghatványozódott, energiával feltöltött részecskéket, a
fotonok pedig, átkerülnek a tiszta értelem dimenziójába. A láthatatlan
fekete lyukak, pedig a kuka szerepét töltik be, illetve újra
felhasználhatóvá teszik, az összeomlott csillagokat, bolygókat, még
pedig úgy hogy újra szubatomi részecskék keletkeznek, amelyek ismét
hatványozódva, energiával feltöltődve az Univerzumba kerülnek, és újra
felépülnek. A kvazárok olyan fekete lyukak, amelyek egész
naprendszereket tesznek újra hasznosíthatóvá, véleményem szerint, a
program lefutási ideje meghatározott, a kvazárok segítségével tartható
be a programra fordítható idő. A tudósok által sötét energiának nevezett
energia, egyáltalán nem sötét, hanem egy hatalmas intelligenciává
szerveződött, aki az egész Univerzum irányítását ellenőrzését ellátja,
minden tudás birtokosa. Emlékeztetésként, újra közlöm, a kettős résen
való áthaladáskor a foton is programozva volt, és az anyagi részecskével
párhuzamosan szerveződött a program szerint, szuper intelligens
irányító, ellenőrző rendszerré, teljesen öngerjesztéses módon, egy
hatalmas Isteni erővé. Az Ő irányítása, hatalmas tudása teszi számunkra
lehetővé, hogy létezhessünk, az Univerzum összes bolygója, csillaga, és
berendezése összehangoltan működhessen. Az irányító szuper intelligencia
nélkül, csak káosz lehetne, a bolygók keringése és forgása, ekkora
tökéletességgel, elképzelhetetlen.
A tudomány által sötét energiának nevezett, és az ismert anyag mennyisége 50%- 50 %.
Mi emberek, szintén e rendszer részei vagyunk, mint
egy élő hardver, egy öngerjesztéses önreprodukáló kis számítógép.
Véleményem szerint, a szoftvert a párhuzamos tiszta értelem
dimenziójából kapjuk. Azért jutottam ere a következtetésre, mivel úgy
gondoltam, hogy az én tudatom a szívemben van. Ért már sok lelki
megrázkódtatás, és érdekes módon, soha nem az agyam fájt, hanem a
szívem, mintha rögtön ki akarna szakadni. Épp ezért megvizsgáltam, azt a
kevéske EKG képet az interneten, beleértve az angol nyelvű
szakirodalmat is, ami számomra hozzáférhető volt, és azt láttam, hogy a
majomnak, a kutyának, a macskának, és még egy- két emlős álltnak eltérő a
szinusz ritmusa az emberétől. A Q hullámnak nincs negatív amplitúdója
az állatoknál, míg az embernél, jól kivehető a negatív irányba való
eltérés. Ebből már megint levontam egy következtetést, mi van akkor, ha a
tudat a szívben van, és egy hullám, ami végtelen kvantum byttal
rendelkezik, ami soha nem pusztul el, csak az Univerzummal együtt, a
program végén, hogy aztán, kezdhesse elölről az egész programot?
Meglátásom szerint egy teljesen racionális világban
élünk, ahol minden zseniálisan működik, ahol nincs paranormális,
hiszen, ha a tudat egy hullám, igaz az, akik visszajöttek a halál
mezsgyéjéről, megtapasztalhatták azokat az élményeket, amelyekről
beszámolnak. Az átlagemberek tapasztalatai ugyanolyan fontosak, és nem
lebecsülendők, mint a tudósoké! Mivel minden a tökéletesedés felé halad,
úgy gondolom, a Hatalmas Intelligencia, nevezzük, az Univerzum Urának a
feladata leolvasni minden ember tudatát, és aki nem felelt meg a
magasabb létezési szint követelményeinek, annak újra kell születni,
mindaddig, míg meg nem felel? Véleményem szerint ezt a háromdimenziós
öngerjesztős kvantum számítástechnikai rendszert 0, 1, 2, számokkal le
lehet írni, minden kémiai anyagot vissza tud kódolni a tudatunk, és
örökre elraktározza. Ezért a hipnózis is érthetővé válik, ha az agyat ki
tudjuk iktatni, marad a tiszta értelmes tudat, ami még az értelmi
fogyatékosoknak is teljesen ép, csak az agy sérülése miatt kevesebb
információ jut be.
És még valami! Belenéztek már úgy kutatva a
levegőbe, mélyen, kicsit felfelé, nem túl napos és havas, vagy esős
időben? Ha áthatóan megvizsgálják a levegőt, kis áttetsző csatornák
összekapcsolódva kis központokkal, mint egy áttetsző idegrendszert
megtapasztalhatják az igazi való világot, mert már a levegő sem, az,
aminek látszik. Véleményem szerint, a tudatunk információit gyűjtik
össze, egy háromdimenziós film készítése céljából, amely egy másik
frekvencián láthatóvá válik. A sok kis ember tudatával összegyűjtött
információ egy nagy globális filmet eredményez. Ha a frekvenciaváltás
legyőzhetővé válik, az időutazás is, mert mióta az ember tudatot kapott a
film íródik. Mivel önreprodukáló rendszer, a tudatot az ős- ember
kapta, azóta reprodukálódik, újraszületésnél az irányító intelligencia
avatkozik be, mivel szerintem létezik a tudatháló, hasonlóan, mint az
internetnél. Az emberek csak azt tudják utánozni, ami már a természetben
megvan, ezért nagyon is logikus, az, amit a fentiekben leírtam.
Kérem, gondolkodjanak el ezen egy kicsit!
Az emberi tudatról bővebben
A mai modern világ megkívánja az emberektől az
óriási ismeret halmazokban való eligazodást. Rendszerszemléletű
gondolkodást várnak tőlünk a tevékenységek minden területén, a
megismerési folyamatokban, a felgyorsuló fejlődés miatt e nélkül már
átláthatatlan sokrétű tudásanyag. Minden összetettebb dolgot próbálunk
rendszerbe helyezni, észrevenni a bennük rejlő összefüggéseket, és
megkönnyíteni ezzel saját munkánkat.
Ha valaki, megtanult rendszerben gondolkodni,
könnyen rájöhet, hogy az Univerzum is egy logikai alapon felépíthető
rendszer, csak öngerjesztéssel hozza létre a benne uralkodó rendet.
Az univerzális kapcsolatot a tudatunk jelenti az
Univerzummal. Az Univerzum keletkezése részben már leírtam, hogy a tudat
egy hullám, feltételezhetően a szívben található. Nagy pszichológusok
Freud és Jung feltételezte a tudat összetett voltát. Mindkét tudós
felismerte a tudattalant. Jung szerint az emberek a rosszat, a nem
kívánatosat a tudattalan árnyékrészébe száműzik. Véleményem szerint a
tudatnak ez az árnyék része, vagyis a tudattalan, az emberi tudatnak a
lomtára. Mivel feltételezésem szerint, az embereknek szabad akaratuk
van, az ember maga dönti el, hogy mit ürít a kukába, és mit nem. Ettől
válik jó, vagy rossz emberré. Az agy és a szem begyűjti az információt,
majd a tudat szelektál, és megőrzi, illetve elmenti a lényegeset,
szükségeset, a többit pedig kikukázza. Hangsúlyozom, hogy az egyén
dönti, el mi marad, és mi mehet. A lomtárból hipnózissal minden dolog
előhívható. A tudat hullám természete biztosítja, hogy testünk halála
után egy magasabb létezési szintre kerülhessen, ami jutalom értékű,
tehát nem lehet rossz. A tudati fejlődés azonban megkívánja, ha
valakinek nem sikerült elérnie a követelményeket, pl. embert ölt, vagy
nagyon sokat ártott embertársainak, újra kell születnie, mindaddig, amíg
nem sikerül teljesítenie az Univerzális törvények által előírt
szabályok betartását.
Évezredeken keresztül, számtalan emberi tapasztalat
bizonyítja, hogy rengeteg megmagyarázatlan esemény, dolog történt, és a
hit ebből született. Ezeket a tapasztalatokat nem szabad lebecsülni,
mert minden egyes picike ember az Univerzum szempontjából egyformán
lényeges, hiszen az Univerzum Urától kaptuk tudatunkat, neki tartozunk
elszámolással. A hosszú évezredek során nem született egy igazán
elfogadható magyarázat az ember különleges voltára. Megpróbáltam
magyarázatot adni, remélem, akik olvassák ezt az írást, kicsit
elgondolkodnak.
Nem tettem mást, csak logikai sorrendbe állítottam a tudomány által már bizonyított tényeket.
A felismerés engem is nagyon megérintett, bízom benne, hogy Önöket is.
A tudat zavarairól
A tudatzavarok által okozott emberi tragédiák
sorozata késztetett ismételten tovább gondolni a tudat működését. A
zavarok által okozott tudatbeli problémák nem ellentétesek az eddig
leírtakkal. Mivel egy nagyon érzékeny hullám lehet, ezért ha rosszul
kukázzuk ki a tartalmakat, működésbeli problémák állhatnak fel. Mivel az
ösztönök sokszor rosszat sugallhatnak, vagy az élethelyzetek hoznak
számunkra elfogadhatatlan dolgokat, azok az emberek, akik a jó iránt
kötelezték el magukat, és önbecsülésük is megfelelő, nem okoz problémát,
az ilyen tartalmakat a kukába helyezik. Azok az egyének, akik
bizonytalanok, gyenge az egójuk, vagy túl kevés, vagy túl sok, vagy
esetleg foltokban juttatják lomtárba a tartalmakat, tudat zavarok
jöhetnek létre. A kukába véleményem szerint, részecske, vagyis kvantum
állapotba kerülnek az információ hullámok, vagyis a fotonok, ezért a
gyógyításuk is kvantum technikai eljárással lehetséges. Gondolok én egy
nagyon új megoldásra, valamilyen emberi szervezetre nem káros lézer
sugárra, amelyet a jobb pitvarkamrai csomóra irányítva, néhány percig,
többször megismételve, valószínűleg elérhető, hogy a részecskék újra
hullámformába kerüljenek, és megfelelően üzemeljenek. Természetesen az
orvostudomány feladata kipróbálni, tesztelni, kísérleteket végezni. Ezt
az ötletet azért írom le, mert hiszek benne, mert hatásos gyógyítása a
tudatzavaroknak ez idáig nem volt. Nagyon szeretném, ha a jövőben, ilyen
hatásos gyógymódokat vezetnének be. Tudom, nagyon merészek a
gondolataim, de ha csak egy kicsit is segíteni tudok vele, már megérte!
Kiegészítés a tudatról:
Mivel engem szinte bűvöletbe ejt a
megmagyarázhatatlan, ezért ismét elgondolkodtam. Számtalan ember
megtapasztalta már az un. „paranormálisat”. A lakásokban kopogások,
tárgyak elmozdulása, rosszabb estekben energiavesztés, depresszió,
tudatzavar bekövetkezte, olyasmi, mintha skizofrénné válna. De még se
SKIZOFRÉN! Igen is lehetséges!
Elméletem szerint, lehetnek a földhöz kötődő tudati
hullámok. Amikor elveszti a testét, vagyis meghal valaki és rájön, hogy
van egy másik létezési forma, akkor rájön arra is, hogy Isten is van!
Rengeteg gaztett nyomja a tudatát, ezért nem mer átmenni ahová, már
tartozna, hanem itt marad és tovább folytatja, a bűnözést. Ijesztget,
rosszabb esetben elveszi egy élő ember energiáját, irányítja, tönkre
teszi. Rossz cselekedeteket sugall, átveszi az egyén feletti irányítást.
Ma az orvostudomány az ilyen eseteket nevezi a legsúlyosabb
skizofréniának, amikor a beteg már fel se kel, rosszabb esetben
gyilkolászik. Az ilyen esteket lézerrel nem lehet gyógyítani, médiumokra
van szükség, igazi médiumokra, nem csalókra, akik tényleges kapcsolatot
tudnak létesíteni a másik frekvenciával. A médiumok úgy is mondhatnánk,
jobb típusú kis élő számítógépek, ők már képesek más frekvencián
lévőkkel kommunikálni.
Ebben nincs semmilyen tudománytalan, elméletem szerint teljesen racionális.
A hebephrenia és a heboidophrenia nem tartozik a
lézerterápiával gyógyítható betegségek közé, véleményem szerint nem a
tudat zavara váltja ki a tüneteket.
A heboidophrénia tüneteit, ha alaposan szemügyre
vesszük, főleg az aktivitás csökkenésével jellemezhetnénk, úgyis
mondhatnánk, hogy a fiatal, lusta, nem szeret tisztálkodni, furcsa
megnyilvánulásai vannak, eleinte fel sem tűnik, hogy betegség
kialakulását eredményezheti.
Későbbiekben, mikor már hebpehréniáról árulkodnak a tünetek, ilyenkor már a gondolkodás
is lassúvá válik, amelynek eredményeképpen több
szokatlan viselkedési minta is kialakul. A változatos tünetek közül, a
leglényegesebbnek a lassulást látom.
De mi is okozhatja, ha nem tudati betegség? Az
ingerület átvivő anyag, vagyis az acetilkolin neurotranszmitter nem
megfelelő mennyisége. A heboidophréniánál már kialakult a csökkent
szint, a hebephréniánál pedig egyre erősödik az acetilkolin hiánya.
Azért gondoltam erre, mert a betegség egyre
erőteljesebbé válik, jól elkülöníthető a skizofréniától, hatásos
gyógymódjáról nem tudok, viszont ha az orvostudomány kipróbálná,
megkeresve a megfelelő adagolást, valószínű eredményesebbé válhat
ezeknek a betegségeknek a gyógyítása.
A kómáról
A kómások tudata részecske állapotban szunnyad,
vagyis teljes mértékben kikukázódott, ilyen esetekben is lézeres
gyógyítás a segítség.
Az éber kómások tudata viszont, az ijedségtől elhagyta a testet, más frekvenciára került, többé már nem tér vissza.
Ami még kimaradt a tudat zavarai által keltett betegségek köréből
Feltételezésem szerint, az autizmust, a Münchausen
szindrómát, a pedofiliát, a skizoid személyiségzavart is lehet lézer
segítségével gyógyítani, mindegyik betegség a tudat zavarára vezethető
vissza. Az autista valószínű, nem akart újra születni, megakadt a
tudatába ez, az ellenállás, mint amikor a lemez oda-vissza újra játssza
ugyanazt a taktust, mert elakadt, az autista tudatába is lehetséges egy
megakadás, amit lézer segítségével fel lehet szabadítani.
A pedofilok valószínű gyerekként haltak meg, és
újraszületéskor nem képesek a tudatukat felnőtt tartalommal megtölteni,
ezért vonzódnak a gyerekekhez. Azok, pedig, akik később lettek
pedofilok, valamilyen szexuális korlátozásnak lettek kitéve, ezért
szintén tudatzavar következett be. Az ilyen esetek kezelésére is
alkalmas a lézer technika. A Münchausen szindróma, és a skizoid
személyiségzavar, szintén tudatzavar tehát alkalmas lézeres gyógyításra.
A homoszexualitás szintén tudatzavaros betegség,
pl. nőként élt előző életében, és valahogy itt is megakadt a tudata,
elzárkózik a férfi testtől, és fordítva is lehetséges a férfi zárkózik
el a női testtől. Az ilyen esteket lézerrel nem hiszem, hogy lehetne
kezelni, de a pszichológusok, pszichiáterek ismételt terápiás
elbeszélgetések során, ahol tudatosítják velük betegségük eredetét,
valószínű megszüntethetik azt az érzést, hogy nem érzik jól magukat, a
testükben.
A kényszer betegségek (OCD) szintén a tudatzavarára vezethető vissza.
Remélem a lézeres kvantum technika megoldást ad
számos tudat zavaraiból eredő megbetegedéseknek. A homoszexualitás,
pedig megszüntethető lesz a pszichiáterek által, jól kidolgozott
terápiák által. A fent említett módszerek a pszichiáterektől még nagyobb
odafigyelést kíván, hogy a betegség ne jöjjön többé elő.
Nagyon remélem, hogy ezekkel az információkkal élni fognak, és segítségére lehettem ezekkel a tünetekkel küzdő betegeknek.
Az információ bejutása a tudatba, a rosszindulatú daganatos betegségek ellenszere
Arról már írtam, hogy a tudat feltételezhetően a szívben, hullám formában található.
De hogyan is jut ide az információk halmaza?
A kémiai anyagokat három kód variálásával lehet
leírni, hasonlóan, mint ahogy a számítógép programozók teszik ugyanezt a
programok szerkesztésénél, csak Ők két számot használnak a 0-át és az
-1-et. A visszakódolást az elektronok végzik, vagyis minden információt
az elektronok hordoznak. Amikor az elektronok a hullámtermészetű
tudathoz érnek, maguk is hullámmá válnak, ez szintén kvantumtechnikai
törvényszerűség. Tudatunk ezért tud megbirkózni a rengeteg információ
halmaz tárolásával.
Amikor hibás információ keletkezik a
szervezetünkben, és kialakul egy daganat, az elektronok a hibás
információt kódolják vissza, úgy is mondhatnánk, rendszerhiba következik
be. Véleményem szerint, a pozitronok azok a részecskék, amelyek ezeket a
hibás elektronokat semlegesítik, vagyis megsemmisítik. A pozitronok
felismerik a kóros információt hordozó elektronokat, és
ártalmatlanítják. Tehát a pozitron emissziós tomográf, nem csak
felismeri a daganat, és betegségek helyét, gamma-fotonok kibocsátásával,
hanem meg is semmisíti a hibás információt hordozó elektront, ezzel
megállítja a daganat növekedését. Egy daganat megszüntetéséhez egyetlen
kis pozitron elegendő. A továbbiakban már nincs szükség, kezelésekre,
mert a daganat magától fel fog szívódni.
Kivétel az agydaganatos megbetegedés, mivel a tumor
felszívódási ideje méretétől függően legalább két-három hetet igénybe
vehet, ezért ajánlatos kimetszeni, hogy a beteg a szenvedéstől
mentesüljön.
A jó indulatú daganatok gyógyítására nem alkalmas a
pozitron, de az ilyen daganatokat is el kell távolítani, mert
rosszindulatúvá válhat, mert ott kialakulhat egy hibás információt
közvetítő elektron. A biztonságos gyógyítás érdekében, ilyenkor UV
sugárkezelést kell alkalmazni, mert ez hullámmá alakítja az elektront,
amely ezután ebben a formában eltávozik.
Gyógyítás pozitronokkal
A Pozitron Emissziós Tomográfról köztudott, hogy
felismeri a betegségeket, ilyenkor gammasugárzás jelzi, hol található az
adott betegség pontos helye. Véleményem szerint, ilyenkor a pozitron az
adott betegséget meg is szünteti. Gondolkodjunk el egy kicsit, ha a
pozitron nem lenne alkalmas rendszerhiba javítására, akkor fel sem
ismerné a betegségek helyét, mert indokoljuk már meg, hogy miért is
teszi ezt? Ebben a háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszerben,
nagyon is lényeges szerepet tölt be, mert a testünk élő anyagból
felépülő „szuperszámítógép” meghibásodásának esetére is gondoltak a
Teremtők, a pozitron, mint általános hiba kiküszöbölő adva van, csak fel
kell fedezni, hogy hogyan használjuk, és milyen készüléket
szerkesszünk, hogy az mindenki számára hozzáférhető legyen.
A daganatos betegségek kezelését már részletesen
leírtam, de kiegészítésre szorul, ha eredményesen akarjuk kezelni a
rákos megbetegedéseket. Rendszerhibát ugyanis többféle betegség okozhat,
ezt azért fontos tudni, mert annyi pozitront kell a beteg a
szervezetébe juttatni, ahány rendszerhiba okozta betegségben szenved. Ha
a páciensnek van három ilyen betegsége, akkor három pozitronra van
szüksége, mert nem tudni, melyik betegséget hatástalanítja leghamarabb.
Feltételezésem szerint hatásos lehet a következő betegségekkel szemben:
Szívritmus zavar, szívelégtelenség, vérrögképződés,
gyomorfekély, májfunkció zavar, asztma, szem hályog betegségek,
méhnyálkahártya rendellenességek, inzulintermelés normalizálása, vagyis
cukorbetegség kiküszöbölése, veseelégtelenség, az összes daganatos
betegség beleértve a leukémiás megbetegedést is.
Természetesen az orvostudomány feladata lenne
felkutatni, és kipróbálni, de a daganatos betegségek kezelése, ezen
ismeretek hiányában eredménytelen maradna.
Az Univerzum keletkezése blogban már leírtam, hogyan tesznek szert a részecskék nagy energiára, az elsődleges energiafeltöltő rendszerben. A második energiafeltöltő rendszer a Nap, ahová valamilyen szívóhatás következtében kerülnek be a kvantum állapotú, anyagi részecskék, ahol az ütközések révén, egyre nagyobb energiára tesznek szert, végül részekre hullanak. A szubatomi részecskék egyik csoportjából kialakulnak az anyagi részecskék a másikból a sugárzások.
Az anyagi részecskék keletkezése: Töltéssel rendelkező elektronok és protonok, neutronok, gluonok jelentősek ebből a szempontból. A protonok, neutronok és gluonok atommaggá egyesülnek, mégpedig úgy, hogy a neutron egy külső burok képzésben vesz részt, hogy ne tapadjanak össze az elektronokkal, mivel úgy gondolom az atommag döntő szerepet játszik az elektronok atommag körüli mozgásában. Erre később visszatérek. A protonok és neutronok az egyforma energiaszint, és geometriai illeszthetőség miatt kerülnek egymás mellé. A már töltéssel rendelkező elektronok felvett energia szintjük következtében kerülnek különböző elektron pályákra. Először egy magasabb energiaszintről esnek vissza egy alacsonyabb energiaszintre, ez adja a mozgáshoz szükséges impulzust. Nagyon fontos részei az atommagnak a gluonok. Minden atommagnak rendelkeznie kell glounnal, mivel ez a mágneses hatást biztosítja. Ez a mágneses hatás tartja atommag körüli pályán az elektronokat. Miután minden elektron elfoglalta az energia szintjének megfelelő helyet, tulajdonképpen befejeződött az anyag képződési folyamat Napra eső szakasza. Ma már ezek a folyamatok csak minimalizált mértékben mennek végbe, mivel a program bolygóképződési szakasza már lezárult, a protonok a Nap energiájának fenntartásában vesznek részt. A két folyamat egymás mellett, sokkal intenzívebb volt a bolygó képződés időszakában. Az anyagok a napfoltokon keresztül távoznak, kisebb súlyuk révén egyszerűen kipördülnek a Napból, ami a bolygók keletkezése idején sokkal nagyobb számban és méretben lehettek jelen a Napban. A gluonok pedig szerintem sugárzó szubatomi részecskék, amelyek úgy tudnak mágneses erővonalakba rendeződni, hogy fotonként sugárzik, egy másik gluon részecskére, amely ettől a hatástól fotonná válik, így egy részecske, majd egy foton keletkezik, és ennek a folyamatnak ismétlődésének eredményeként, egy foton és egy részecske egymásutániságából, sok millió év alatt mágneses erővonalakat hoznak létre. Számomra ez azért nagyon érdekes, mert én mindig úgy gondoltam, hogy légüres térben nincs tömegvonzás, a súlytalanság állapota nem biztosít semmilyen rendezett, impulzussal ellátott mozgásra lehetőséget. Úgy gondolom ez a mozgás egy egységes elvre épül, a mágneses erőtérre, és az ön gerjesztett mágnesességre. Ez érvényes atomi szinten és a bolygók mozgásainak szintjén egyaránt. Atomi szinten a gluonok, a bolygók mozgási szintjén, pedig a gluonokból létrejött mágneses erővonalak biztosítják a bolygók pályán haladását. Minden bolygónak rendelkeznie kell vasmaggal, amely biztosítja az összeköttetést a mágneses erővonalakkal, amelyek biztosítják a pályán való haladást. A bolygók impulzusát valószínű, hogy ugyanúgy, mint az elektronok esetében, egy magasan energia szintű helyen való elhelyezkedésről való lejjebb kerülés biztosította, vagyis az adott bolygó lejjebb esett egy magasabb pályáról, a mágneses fővonalak szerepe Ettől kezdve szabályozó erejű. A mágneses erővonalak a Napból indulnak ki, ma is keletkeznek, a protuberanciákban, a feladatuk a szabályos mozgások irányításán kívül a mágneses erőtér fenntartása, amely nélkül rendezettség elképzelhetetlen. A mágneses erőtér biztosítja, hogy rendezetten, mindig ugyanúgy helyezkedjenek el a bolygók, persze ezen kívül még véd a káros sugárzásoktól is. A Holdnak is rendelkeznie kell vasmaggal, mivel az árapály jelenségét is mágneses erőhatások idézik elő, nem pedig gravitációs hatás. A gravitáció véleményem szerint, csak légkörrel rendelkező bolygókon érvényesül, a világűrben nem.
Próbáltam elképzelni az Univerzum rendszerszemléletű megközelítését, a legkisebb önálló rendszertől az atomtól a Naprendszerig, megérteni, az általános törvényszerűségeket, az ismeretlenben rejlő lehetőségeket, a tudomány által még nem bizonyított tudással való óvatos bánásmódot, és alázatot.
Kiegészítésként, az egyszerű megérthetőség kedvéért a körhinta példát szeretném felhozni. A Nap saját perdületénél fogva, mivel a jobb spinű részecskék biztosítják a tengely körüli forgását, a mágneses erővonalak segítségével, mint a körhintánál a rudak, tartja pályán a bolygókat, a Nap pedig hajtja ezt a "ringispilt". A bolygók szintén jobb spinű részecskékből tevődnek össze, ez adja a bolygók saját perdületét. A Vénusz, amikor leesett az eredeti helyéről, hogy impulzust nyerjen, tett egy bukfencet, ezáltal visszafelé kezdett el forogni, ezáltal vesztett az energiájából, ezért végez sokkal lassabb tengely körüli forgást, mint a többi bolygó. Ha valaki észreveszi Univerzum működésének, nagyszerű logikáját, többé nem kételkedik, a zseniális tervezésben, és rájön, hogy nem valami véletlen egybeesések láncolata a mi világunk.
Anyagszerveződés a Napból való kilökődés után
A napokban olvastam az Index online oldalán, hogy a
kínai tudósok megfigyelték, hogy a koronát nagy sebességgel elhagyó, és
mágneses teret magával ragadó anyag egy lökéshullámot generál maga
előtt. A Napban való atomok keletkezése részben már leírtam, hogy a
gluonok, a mágneses részecskék, minden atomban jelen vannak. Amikor
kiperdülnek a Napból, a sok kis atom gluonjának mágneses tere
eredményezi ezeket a lökéshullámokat.
Tanultam kémiát, és vegyészetet, tisztában vagyok
az elektronok kötésekben való részvételének tulajdonított
jelentőségének. Most mégis egészen másról szeretnék írni.
Hogy miért is? Vegyünk egy olyan egyszerű példát, mint az =SO4 gyök.
Úgy tudom a S (kén 6 külső elektronnal rendelkezik) Ebben az esetben
már az oxigén 8 elektronnal kötődik, és még marad 2 szabad elektronja,
hogy kötést létesíthessen. Tehát az elektronok most miért viselkednek
így? (Tudom, hogy a magyarázat, erre az, hogy két oxigén atom közössé
tesz 2-2 elektront, amely egy laza kötést tesz lehetővé, ez könnyen
felszakadhat, és biztosítja a kémiai reakciókban való további részvétel
lehetőségét.)
A kérdésre a válasz szerintem, hogy nem az elektronok lényegesek a kötések létrejöttében.
A kérdésre a válasz szerintem, hogy nem az elektronok lényegesek a kötések létrejöttében.
A logikai menet a következő: A glunok minden
atommagban jelen vannak, ugyanolyan számban, mint a protonok, és az
atomok kapcsolódásában kizárólag ezek a mágneses részecskék vesznek
részt. A legegyszerűbb példaként említem a hidrogén molekulát H2.
Ha két hidrogén atom egymás közelébe kerül, az
egyik egy picikét beljebb kerül a másiknál, így a másik hidrogén
atommagjának gluonja veszi át az irányítást, vagyis a mágneses erőtere
bevonzza, ezáltal, egy gluon feleslege lesz, amivel kötést fog tudni
létesíteni. Ez minden elemi gáznál így történik, és azért légneműek,
mert mágnesesen taszítják egymást. Tehát hidrogén, oxigén, nitrogén stb.
molekula azonos molekulával nem lép kölcsönhatásba.
Ha megvizsgálunk ebből a szempontból egy víz
molekulát, akkor itt az oxigén molekula mágneses mezeje fogja be a
hidrogénatomokat, mivel nagyobb mágneses erőtérrel rendelkezik. Az
oxigénnek már két elektron pályája van a külsőn két szabad elektronnal. A
hidrogén viszont csak egy protonnal, egy neutronnal és feltételezésem
szerint egy gluonnal.
Mivel az oxigénnek már 2 glounja van, nagyobb a mágnesessége, ezért átveszi az irányítást.
Két gluon esetén a gluonok aszimmetrikus
elrendeződést mutatnak, ezért veszi fel a víz molekula a rá jellegzetes
térbeli elrendeződést. Ez az elrendeződés felelős a folyékony
halmazállapotért. A molekula a végénél, kissé elcsúszik, kissé lejt,
amelyen a többi molekulának lehetősége van tovább csúszni, biztosítva a
folyékony halmazállapot létrejöttét.
Ugyanez az elv biztosítja a többi folyékony
halmazállapotú anyag keletkezését. A szulfát gyök is érthetővé válik,
mivel a kén, és oxigén csak egy-egy gluonnal létesít kapcsolatot akkor
ebben az esetben a négy oxigén egy –egy gluonnal, és marad 2 szabad
gluon a további kapcsolatlétesítésre. A kénnek 6 elektronja kering a
külső elektron pályáján, a protonok száma megegyezik az elektronok
számával, és a gluonok számával.
A fém - és ionráccsal rendelkező elemek, vegyületek
esetében a molekulák közötti kapcsolatot a fémionok, illetve pozitív
illetve negatív töltésű részecskék kölcsönhatásai biztosítják.
Miután, ezt az elvet követve, létrejött az összes
lehetséges anyag variáció, a gluon molekulák mágneses erővonalakba
rendeződtek, úgy, hogy a gluonok, mindig egymás felett helyezkedtek el,
láncot alkotva biztosították a térbeli elrendeződést, ezáltal az egynemű
anyagféleség egymás mellé rendeződött, a kialakulófélben lévő Földön.
Az anyagi részecskék elrendeződését gluon
részecskékből létrejött mágneses erővonalak határozzák meg. Ebben az
esetben a gluonok részecske állapotban vannak egymással kapcsolatban.
Az, az általános elv érvényesül, hogy a nagyobb
mágneses erőtérrel, több gluonnal rendelkező atom veszi át az irányító
szerepet, és gluonok biztosítják a molekulán belüli kapcsolatot.
Nem értem, hogy a CERN miért nem találta még meg a
gluonokat, hiszen ezzel foglalkoznak, de se baj, majd az amerikaik, vagy
a kínaiak remélem, csak észreveszik!
A részecskék spinjei az Univerzum rendszerré szerveződése szempontjából
A kettős résen való áthaladás után, az elsődleges
feltöltő rendszerből, a fekete lyukból kilépve a foton bal spinnel,
baloldali irányú pörgéssel rendelkezve, átkerül egy más frekvenciára,
ahol szuper intelligens irányító rendszerré szerveződik, öngerjesztéses
módon a Hatalmas Isteni Erővé. Véleményem szerint, a fotonoknak ezek a
részei tartalmazzák a Higgs bozonokat, mivel a kezdetek- kezdetén ezek a
parányi részecskék mindig léteztek, és a folyamatos ütközések
következtében fotonokká szerveződtek, amelyek evolúciós fejlődésen
mentek keresztül, és létrejött a színtiszta intelligencia.
Az ütközések következtében, a jobb spinnel
rendelkező részecskék hozták létre a mi anyagi világunkat. Az itt
található fotonok, már a tömeggel rendelkező kvantumokból másodlagosan
jöttek létre, a Napban.
Úgy gondolom az Univerzum korai és jelenlegi
fejlődési szakaszait legfőképpen a programozott részecskék pörgés
irányai határozzák meg.
A bolygók szokatlan pályái
Az Origo online oldalán jelent meg egy hír,
miszerint hat távoli planéta "visszafelé" kering csillaga körül, és
közel kétszer ennyi bolygó egyéb, "ferde" helyzetű útvonalon halad. A
szokatlan felismerés nehéz próba elé állítja a bolygók születését
magyarázó modelleket.
Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy a bolygó pályákra
a mágneses erőterek fejtenek ki hatást, és jelen estben a bolygók olyan
mágneses erőtér befolyása alá kerültek, amely ellentétes irányba
keringeti a bolygókat már nem is lesz olyan érthetetlen a bolygóknak ez a
viselkedése.
A mágneses erőtér változása előidézheti a ferde bolygó pályákat és az ellentétes irányba való keringést!
A Galaxisok mozgása
Az Univerzum keletkezése részben már leírtam, hogy
véleményem szerint az ősrobbanás egy program indítása volt, és a program
ma is tart. Mivel a tér adott volt, mindig létezett, feltárandó
probléma, hogyan mozognak a galaxisok?
Tudjuk, hogy minden naprendszer közepén fekete
lyukak találhatók, amelyekben feltételezésem szerint hideg magfúziós
folyamatok zajlanak. Ez az energia bontja részeire a fotonokat, és teszi
lehetővé a fekete lyukak mozgását. Egy rakéta elven működő finoman
pulzáló előrehaladást biztosít, miközben a fekete lyuk örvényszerűen
kavarog, a spirális formába elrendezve a galaxisokat. A galaxisokon
belül és a galaxisok között az összetartást energiaháló biztosítja,
amely nem engedi széthullani a tagjait, rendszerbe foglalja őket. Ha egy
információ hullám éri az energiahálót, az a továbbiakban már nem
részecskeként, hanem fotonként fogja az információt továbbítani, tehát
információs hálózatként fog viselkedni.
Genfi CERN részecskegyorsítóról
Időközben tovább gondolkodtam, rájöttem, hogy Genfi részecskegyorsítóban, ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint a Napban. Az anyagi részecskék, már meghatványozódott energiával lépnek be, ebbe a második energiafeltöltő rendszerbe,egy anyagi részecske gyorsítóba, amely újra meghatványozódott energiával magfúziós folyamatokat indítanak be, tehát a proton hélium atommaggá alakul. Ha elérik a megfelelő nagyságú anyag és energia szintet, magfúzió valószínűsíthető
A Higgs bozonokat csak hideg fúzióval állíthatjuk elő, mivel a fekete lyukakban, hideg fúziós folyamatok mennek végbe.
A Napban, a tömeggel rendelkező részecskékből megy
végbe az anyagkeletkezési folyamat, ha, a Higgs bozonokat akarják
megtalálni, akkor egy mesterséges fekete lyukat kellene üzemeltetniük.(Lásd
részletesen: A Nap működési elve című részt) Ahhoz viszont, hogy a
gluon, atomban betöltött szerepére választ kaphassanak, nagyszerű
készülék. Amennyi ütköztetést már véghezvittek, nem értem miért nem
született eredmény?
A megmagyarázhatatlan magyarázata
Szeretném elmesélni Önöknek, hogyan fogant meg
bennem, az a gondolat, hogy a világ háromdimenziós programozott kvantum
számítástechnikai rendszer.
Hallottam, hogy írással lehet a „szellemekkel”
kommunikálni. Nagyon érdekesnek találtam, ezért rögtön ki is próbáltam.
Elővettem egy lapot és egy ceruzát, lazán tartottam a kezemben a ceruzát
a papíros felett, majd erősen koncentráltam, és hangosan kértem először
a nagymamámat, hogy írjon nekem valamit. Megdöbbenésemre a kezem
elkezdett magától írni, a nagyi írt nekem jó kívánságokat. Majd kértem
az édesapám, ezután a legjobb két barátnőmet, az apósomat, és mind írtak
és írtak az én kezemmel. Elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy nem
álmodom, nem képzelődöm, írtak nekem valahonnan, amit akkor még nem is
sejtettem, hogy honnan.
Akikről már régen lemondtam, azoktól kaptam pár soros üzenetet, a saját kezem által.
Az egész lényem belesajgott a meghatódásba, katarzis szerű állapot uralkodott el rajtam.
Nem hittem soha a babonákba, az okkultizmust pedig
olyan, középkori örökségnek tartottam, ezért nem nyugodtam tudni akartam
mi ez az egész? Rájöttem a világ nem csak annyi amennyit az emberek
tudnak róla. Ekkor ötlött az eszembe a felismerés, hiszen ez egy e-mail
volt, egy e-mail egy másik dimenzióból. Jeleztek, hogy jól vannak, hogy
léteznek, hogy nem mentek el örökre, mert csak a testük halt meg, de ők
valamilyen formába megvannak.
Mindegyikük másképp írt, az apósom írása teljesen
olyan volt, mint az életébe, volt, akinek kissé megváltozott, de
szeretetteljes üzeneteket küldtek.
Biztos voltam benne, hogy valamilyen kvantum
technika alkalmazásával jöhet létre a kapcsolat, nem szükséges külön
eszköz, mert mi vagyunk az élő hardver.
Ezek után Leonardo da Vincit kértem, hogy írjon
valamit, mert rajzolni nem akart, azt írta, hogy így nem lehet szép
képet csinálni. Kaptam tőle egy aláírást, ma is őrizgetem.
Nem régiben, hirtelen elment, kedves régi
osztálytársnőmmel is felvettem a kapcsolatot, annyit írt, hogy jól van,
már kezd megnyugodni, és megértette, amit én írtam, a családjával
kapcsolatban. Sajnos pár sortól többet valószínű nem szabad nekik írni,
és egy személlyel csak egyszer lehet kapcsolatot teremteni, ezért, ha
valaki ki akarja próbálni, csak lényeges dolgot kérdezzen, mert
másodszorra már nem fog sikerülni. A hozzátartozók szerintem alig
várják, hogy felfedezzék őket, jelezhessenek, hogy a létezés folytatódik
a halál után is.
Ők már kiérdemelték, hogy az Univerzum Urának irányítása alatt létezhessenek.
Azok a médiumok, akik átengedik a hangképző
szervüket a másik frekvencián lévő létezőknek, és látják is őket Ők úgy
üzemelnek, mint a skype.
Miután erre rájöttem, a levegőben észrevettem az
áttetsző információ felvevő hálózatot.(Akkor még nem tudtam, hogy mi
az!) Ahhoz pedig épp elég volt, hogy feltételezzem, hogy az Univerzum
háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszer.
Ezután hipotéziseket állítottam magam elé, de, hogy? és- miért? stb.
Hosszas folyamat eredményeként írtam le az előző
részekben foglaltakat. Sajnos a tudomány az emberek tapasztalatait nem
veszi komolyan, elutasítja, nem vizsgálja meg, egyenesen bolondnak
bélyegzi a megmagyarázhatatlan eseményeket átélő embereket.
Remélem sikerült bebizonyítani, hogy ezek a dolgok léteznek, és van rájuk magyarázat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése