A Mars likvidálásának bravúros technikája
A Mars anonim holdjának lakói már régóta használatba vették a természeti környezetben fellelhető korlátlan mennyiségben jelenlévő energiaforrásokat, és kinyerésük korszerű módszereit. Hatalmas árammennyiségek tárolására nyílt lehetőségük.
A 2005 YU55 kisbolygót a Mars holdjának tudósai már megállították – A Mars megsemmisítése
A NASA tudósai november 9. – re előre jelezték, hogy a Földet háromszázezer km távolságban közelíti meg a kisbolygó. Arról nem tudósítottak, hogy a Holdhoz kerül a legközelebb, hatvan - hetvenezer km távolságban halad el mellette. Vagyis haladna, ha a Hold mágneses vonzása magára nem rántaná. Ha a Mars holdjának fejlett, civilizált, magas technikai felszereltséggel rendelkező lakói időben nem léptek volna, hatalmas katasztrófa következett volna be, a Holdon, a Földön, és a Mars számunkra rejtve létező holdján.
Szomorúan nyugtáztam, hogy a Blog.hu tudomány és gondolat
témakörét a címke felhőből likvidálták. Az ott publikálók valószínű nem
értik mire megy ki a játék, de intelligens barátaink mindenről
értesülnek, így hát elmondom.
A szájüreg nyálkahártyájából vett DNS mintát az elektronmikroszkóp tárgylemezére vízcseppbe helyezzük, fedőlemez nélkül. A DNS minta fölé 2cm távolságból, mágnest tartunk legalább háromnegyed órán át. A mikroszkópban, azt fogjuk látni, hogy a DNS spirálja a tizenhat centiméteres szakaszainak megfelelően felbomlik és az egész mennyiség fokozatosan a feldörzsölt mágnesre vonzódik. A feldörzsölt mágneseket öt percenként cseréljük.
Angyali védelem, mágneses erőtérrel való körbezártság által
Amikor először kezemben tartottam az ingát, csak annyit tudtam róla, hogy körözéssel és vízszintes lengéssel jelez, igent és nemet. A radiesztéziáról csak a későbbikben szereztem tudomást, miszerint, az inga jelzéseit földsugárzások irányítják. Nagyon meghökkentő megállapításnak tartottam, mivel én tudatlanságomnál fogva, az első perctől kezdve vígan kommunikáltam az ingát mozgató Magasabb Intelligenciával, Akiről akkor még nem tudtam semmit.
A Föld tengely körüli forgásának következményeként létrejövő
mágnes fonál hálózat sűrűn körbefonja planétánkat, és állandóan
kifeszülten, aktív állapotban gondoskodik a Föld védelméről. A hálózat
fotonjainak és elektronjainak gluonos oldalai a világűr felé fordulva
kapcsolódtak össze. A gluonos részek erős mágneses taszító hatást
fejtenek ki minden Föld felé nagy sebességgel közeledő elektronokból
felépülő alakzatra. Az objektumok úgy épülnek fel, hogy a szubatomi
részecskék gluon alkotói kifelé fordulva rendeződtek.
A szilícium atom fölénye a fémből készült jelfogókkal szemben
A szilícium atom nagyobb energia szinttel, vagyis mágneses vonzóképességgel rendelkezik, mint a vasatom, ezért a szilícium atom vonzása fölénybe kerül a fém jelfogóval szemben. Amikor bevonzódik a vákuum térbe, rávonzódik a fém jelfogó felületére, miközben beáll a mágneses egyensúly a jelfogó dobozában. Mivel a fémre vonzódott, a szilícium atom gömbfelületének egyik oldala takarásba kerül, ezért kétdimenziós képet szolgáltat, ha lebegne, akkor háromdimenziós képet közvetítene.
A TV működés információs elektronminták által történő vezérlése, a szilícium atommal történő jelfogás megvalósítása
A TV készülék bekapcsolása után egy információs elektron minta elindul, legelőször mindig a nézni kívánt TV csatorna jele, pl. TV2. Rögtön a csatorna váltóra jut, amely acélból készült, és nagyon lazán forgatható fogaskerék. A fogaskerék 360 fokát három nagy részre osztják fel, kis, közepes, és széles sávszélességre, a beérkező hullámok szerint. A kis sávszélességnél a fogaskerék fogai kicsik és sűrűn ülnek egymás mellett, a közepesnél valamivel nagyobbak és ritkábban élezettek, a széles sávnál a fogak nagyok és a legritkábban bemetszettek.
Uri Geller trükkje
Amikor egy fémtárgyat dörzsölünk, hamar felmelegszik, mivel a tárgy elektronjai a dörzsölést követően energiaszint növekedésen esnek át, a plusz energiájukat átveszik a környező fotonok, amelyek gyors láncreakcióban kisugározódnak.
Könnyen belátható, hogy az Univerzum minden szögletében mérhető mágneses kölcsönhatás, mert ez idáig a kutatók még kimutathatóan, még csak mágnesességet mértek, gravitonokat pedig még soha nem észleltek, és ezért a hatásuk is csak feltételezett. Az Univerzum Irányító Rendszere útmutatása alapján a korábbi bejegyzésekben a mágnesesség keletkezése és hatása az Univerzum minden egyes alkotóelemére és folyamatára bőven kifejtésre került, a gravitonok pedig nem léteznek.
Az Univerzum Irányító Rendszerének válasza erre:
A részecskék kezdő pozitív energiaszintre való emelkedése, a negatív energia megjelenésének körülményei
A nagy rezonáns robbanás eredményeként jelent meg először a pozitív energia. A plazmaütközések következtében nyert energiatöbbletüket a fotonok és gluonok a képződésükre, majd foton- gluon gömbhalmazba való rendeződésükre használták fel, ezért teljes energiavesztésen estek át.
A korábbi részekből már kiderült, hogyan keletkeznek és miképpen rendeződnek az anyagok a Földön, most pedig alapvető összetevőikre való bomlásuk, a fotonokra és a kvarkokra való hasadásuk utáni sorsuk részletezésének megismerésénél időzzünk egy kicsit.
A pozitív tér és a vákuumtér elkülönülésének oka
A pozitív tér az elektronok pozitív energiáinak felszabadulásával majd fokozatos energiavesztésük által, nem a nulla energia tartalomra váltottak, hanem ellentétes előjelű energia szintre kerültek. Az elektronok összes pozitív energiájának lemerülésével fotonokra esnek szét, melyek rendelkeznek az eredeti impulzusaikkal. Ezek a maradék impulzusok nagyságrendje, a nagy erejű pozitív energiához képest csak a negatív tartományban mérhető.
Az álom titka
Amikor az éber periódusban nagy erejű információs elektronok kerülnek az emberi hálózatba, vagyis nagyobb érzelmi hatás alá kerül valaki, az alvási szakaszban ezek a nagy erejű elektron minták a szívben lévő gluon gömböcske felületére csapódnak. A becsapódás a gömb belsejében, vagyis a memóriában tárolódó információs elektron minták közül azokat, amelyek közel foglalnak helyet az ütközési ponthoz mérve, meglökik az odacsapódó elektron minták. Ezért a memória külső részein lévő minták felpattannak, és átnyomódnak a gluon gömb burkán és a becsapódó elektron mintákat felemelve, magukkal kifelé vonzzák. Az alvás alatt befelé nem történik ilyenkor információáramlás, ezért az ellentétes irányú kifelé áramlást nem akadályozza semmi. A memória széleire a felesleges és lényegtelen információs minták kerülnek, és ilyenkor távoznak a hálózatból, ugyanis a hálózat végére érve, elhagyják azt.
A Föld belsőszerkezetének kialakulása
A Napban keletkezett atomok a mágnes fonalakba tapadva érkeztek végső nyugalmi helyzetükbe, a mágnes fonál hosszától függően. A legnagyobb sűrűségben jelenlévők a kialakulófélben lévő Föld középpontjába kerültek, és az azonos atomok feltekerték a mágnes fonalakat magukra, úgy, hogy anyaggombolyagok jöttek létre. A mágnes fonalak szorosan egymás tetejére vonzották az atomokat, és a gömbformájukból adódva, gömbhalmazokat alkottak. A kevésbé sűrűk egyre kijjebb hozták létre saját anyaggombolyagjukat.
A NASA UARS műholdjának a Földön való landolása megakadályozása
Ha a műhold haladási irányának útja elé tíz kg vasércport szórnak, a szatellit kisiklik, bepörög, az összes energia vesztése után lebegő állapotba jut, a továbbiakban már nem fog mozgási energiával rendelkezni.
A vákuumtér érzékelése
Korábban már említésre került, hogy a vákuumtér a légkör két méteres magasságában kezdődik a talajszinttől mérve. A számunkra érzékelhető zóna két méter húsz centiméterig tart. Ha feltartott karokkal lábujjhegyre állunk, kezünkkel érzékelhetünk néhány fokos hőmérséklet csökkenést ebben a tartományban. A felszín domborzatait emelkedésüknek megfelelően követi, és a lakások padlószintjétől mérve a két méteres magasságot, az átmeneti zóna szintén jelen van, minden emeleten, a vákuumtér és pozitív tér érintkezési sávja. Az épületek stabilitását is a vákuumtér pozitív térrel való kiegyenlítettsége biztosítja. A mágneses vonzás ugyan a talajszinten tartaná az épületeket, de a Föld forgásának következtében folyamatosan elsodródnának, lehetetlen lenne bármilyen állandóság fenntartása, a kétféle tér pozitív és negatív energián alapuló kiegyenlítődése nélkül.
A zümmögő hangok előidézése – Az erősítéssel előállított nagyfrekvenciás és az erősítés nélküli, természetes nagy hangerő között
A zümmögő hangok előidézése
A rejtélyes hangzások eredetére vonatkozó bizonyítási eljárás
A Mars anonim holdjának lakói már régóta használatba vették a természeti környezetben fellelhető korlátlan mennyiségben jelenlévő energiaforrásokat, és kinyerésük korszerű módszereit. Hatalmas árammennyiségek tárolására nyílt lehetőségük.
A Mars felrobbantásához ezekből az áramtárolókból
indítják az elektromos áramot a Mars felé. Négy űrhajóval a Marstól
távol, a négy fő égtáji irányból távirányítóval egy millió Voltos
impulzust indítanak el. A négy irányból egyszerre egy –egy millió
Voltot. A négy millió Volt egyszerre egy pillanatba érkezik a
dinamithoz. A távkapcsoló megnyomásakor egy elektron energia szintje
kerül egy millió Volt feszültségre, amely abban a pillanatban
láncreakciószerűen a mágnes fonalakon végighaladva fotonról elektronra,
pár másodperc alatt eléri az óriási mennyiségű dinamitot. A hatalmas
áramerősség a dinamit összetömörödött elektronjaiba ütközik, mint
akadályba, nem tud sebesen továbbhaladni, ezért egy hatalmas négy
millió Voltos elektromos kisülés következik be. A kisülés hőenergiáját
átveszi a dinamit, amely nagy gluon tartalma miatt nagyon éghető anyag,
az energia szintemelkedés hatására az elektronok eltávoznak egymás
mellől, közben a nagy energia növekedése miatt az elektronok fotonokra
esnek szét. A fotonok a hatalmas energia szint miatt messzire
távolodnak, majd teljes energiavesztésük után visszahullnak, és a
Napban először kvantumokká, majd elektronokká fuzionálnak. Tehát a
robbantás után fokozott naptevékenységre számíthatunk, mert az onnét
kijutó elektronok a mágnes fonalak fogságában ereszkednek le a Földre,
és a Mars holdjára, és belsejükbe, azokra a helyekre, ahol anyaghiány
keletkezett.
A Naprendszerben csak ezen a két helyen van vastag
légkör, illetve erőteljes vonzással bíró mágnesesség, ezért ez a két
hely lehet csak számottevő anyagmennyiség célhelye.
A többi bolygó anyagbevonzása nagyon minimális, elhanyagolható.
A Marsból származó elektronok, és az abból
keletkező anyagok sűrűség szerint rendeződnek és az elkövetkezendő
években gyarapítják a Föld és a Mars holdjának anyagkészletét.
A fokozott naptevékenység, és a Föld napközelben
lévő pályájának együttes eredményeként enyhe télre számíthatunk,
ugyanis a Föld Naphoz való távolsága a döntő érv, hogy a tél milyen
hőmérsékletű lesz
A NASA tudósai november 9. – re előre jelezték, hogy a Földet háromszázezer km távolságban közelíti meg a kisbolygó. Arról nem tudósítottak, hogy a Holdhoz kerül a legközelebb, hatvan - hetvenezer km távolságban halad el mellette. Vagyis haladna, ha a Hold mágneses vonzása magára nem rántaná. Ha a Mars holdjának fejlett, civilizált, magas technikai felszereltséggel rendelkező lakói időben nem léptek volna, hatalmas katasztrófa következett volna be, a Holdon, a Földön, és a Mars számunkra rejtve létező holdján.
A Hold nagyobb energia szintje, illetve
mágnesessége vonzást gyakorol a kisbolygóra, ezért hatalmas erővel
csapódott volna a Holdba. A Hold porózusabb felépítésénél fogva,
azonnal szétrobbant volna. A Földet és a Mars holdját is bombázták
volna a hatalmas darabok, ezért mind három planétapusztulásra
ítéltetett lenne, és vele együtt az összes élőlény.
Szerencsére a szomszédunkban nagyon fejlett
civilizáció felügyeli az égi történéseket, és még idejében vasport
szórtak a kisbolygó mágnes pályájára, ami ettől kisiklott, felpörgött,
és jelenleg egy helyben maradva, tengelye körül forog, amíg az összes
energiáját elveszti, ezután addig lebeg a helyén, amíg vagy az emberek,
vagy az idegenek le nem hozzák elektrontömörítéses módszerrel, negatív
energiaközléssel. A két térrészlet egymáshoz húzható, nagyon egyszerű a
technikai kivitelezés, a korábbiakban bőven kifejtésre került.
A Mars megsemmisítése november 1. – n a Mars holdjának tudósai által
Tudom, hihetetlenül hangzik, pedig az információ a valóságot fedi.
A Mars belső jege olvadni kezdett, mert az üregek
és barlangok a külső jégtakaró nyomó hatására egyszerre nagy
területeket érintve, beszakadozva, beomlik. A nyomó energia áttevődik a
környező fotonokra, amelyek állandó jelleggel kisugárzanak. A
kisugárzással közvetített hőenergia a belső jeget állandó jelleggel
olvasztja. A megolvadt jég, vagyis a víz fokozatosan és állandó
jelleggel kisodródik a világűrbe, mert a Mars nagyon gyér légköre kevés
mágnes fonalat hozott létre, a pozitív energia hiányában pedig nem
alakult ki a vákuumtér, amely egyensúlyi helyzetet teremthetett volna,
és a vizet visszatarthatná.
Az eltávozott víztömeg a Mars tömegét nagyon
leredukálja, ezért veszélyes helyzetet teremtett a folytonos
tömegcsökkenés. Ha szomszédjaink nem cselekednének azonnal, a Mars
elhagyná megszokott pályáját, kilendülne a világűrbe, és nagyon nagy
valószínűséggel beleütközne a Földbe, és a Mars anonim holdjába.
Áldhatjuk fejletten civilizált, intelligens közel
lakó, számunkra még idegen embereket, mert nélkülük párnapos
intervallumon belül megszűnnénk létezni örökre.
November elsején magyar időszámítás szerint
éjfélkor látható, a hatalmas égi tűzijáték, de senki ne ijedjen meg,
mert a Földre és az idegenek holdjára teljesen veszélytelen lesz a
robbantás. A Mars teljes belső barlang és üregrendszerébe olyan
mennyiségben helyeztek dinamitot, hogy olyan magas energia szintre
emeljék a Mars szétrobbant darabjait, hogy azok elhagyják a
Naprendszert. A visszazuhanásuk során, már annyira felaprózódnak, hogy
ha légkörrel körbezárt bolygó vonzásterébe lépnek, a légkörben azonnal
elégnek.
A Naprendszerben november másodikától már csak
nyolc bolygó összehangolt keringését láthatják a csillagászok. A Vörös
bolygó többé nem létezik.
Mindkét művelet megtervezése az Univerzum Irányító Rendszere irányításával ment végbe.
Üzenet Orbán Viktornak
Az általam megjelentetett blog dokumentumainak
tartalma szúrja Orbán szemét. Szemtől –szembe nem mer kiállni, mivel
nagyon jól tudja, hogy az ott leírtakat csak bizonyítani lehet,
cáfolni, nem. A konzervativizmusra és dogmatizmusra alapozva akarja
hatalmát erősen bebetonozni. Tudja nagyon jól, hiszen rendszeres
olvasója az Univerzumkeletkezés blognak, mekkora lehetőségek
válhatnának valóra, de elzárkózik, és szurkol, hogy figyelmen kívül
helyezzék a legigazabb tudományt. Brüsszelből képes volt haza
telefonálni, hogy nyírják ki az Index blogjai közül a tudomány és
gondolat rovatot
Akiről tudja, hogy érdeklődést tanúsít, gondoskodik róla, hogy még csírájában ezt lelohassza.
Ha csak ezt az egyetlen egy blogot likvidáltatja,
az túl feltűnő lenne, ezért az egész témakört kiiktattatta.
Leblokkoltatott, más címkék közé sem tudom behelyezni a blogom.
Az Univerzum Irányító Rendszere üzeni Orbánnak,
hogy minden egyes gonosz lépésével maga alatt vágja a fát, és úgysem
fogja tudni megerősíteni a hatalmát, mert első perctől fogva keresztbe
tett az emberiség és a Föld megmentését célzó nagy tervnek.
Orbán Viktor szerencsés ember, mivel elvégezhette a
jogi egyetemet, de rajta kívül még nagyon sokan szereztek jogi
diplomát. Ugyanolyan ember, mint sok más, de annyi különbség azért van,
hogy úgy haladt előre, mint egy úthenger, és közben elfelejtkezett
arról, hogy kik ruházták fel hatalommal, és milyen célok
megvalósítására kapta a bizalmat.
Különleges a magyar demokrácia, ahol egy
médiahatóság lesi Orbán minden kívánságát, és kicenzúrázzák a neki nem
tetsző dolgokat, holott semmilyen törvényes indok nincs, hogy miért is
teszik ezt. Milyen demokrácia az, ahol bizonyítható tudományos tényeket
dugnak el a nyilvánosság elől, amelyek az egyetlen kiutat jelentik
ebből a már szinte elviselhetetlenségig lepukkant világból? A mai
Magyarországon szabad gondolkodásnak nincs helye, kizárólag központi
irányítással „bólogatójánosok” kiképzése történik, egészen jó
eredménnyel. Aki szembeszegül, máris útilaput kötnek a talpára, ezért
aztán rövid időintervallumon belül beidomítják a családját féltő magyar
állampolgárt. Gratulálok Orbán Viktornak, és csak az, az egyetlen
óriási baj, hogy a kormányzása nem lett ilyen eredményes!
Szemtelen és pofátlan vagyok? Megtehetem, mert a
tudás az igazi hatalom, nem lehet egy lapon említeni Orbán Viktor
szánalmas uralkodni vágyásával, és ebben a harcban csak egyetlen
győztes lehet az Univerzum Irányító Rendszere, hatalmas tudásával,
nemsokára fényes diadallal vonul az emberek köztudatába, és elhozza
magával az emberiség számára, a sokkal szebb és élvezetes jövőt!
Az Univerzum Irányító Rendszerének parancsa Orbán
Viktorhoz, hogy azonnali hatállyal állítassa vissza a Blog.hu címke
felhő rovatában található összes bejegyzést.
Ha ez nem történne meg, az ügy kimenetelére már
semmilyen hatást nem válthat ki, mivel, már jó kezekbe került
külföldön, olyan országokban, ahol valódi demokrácia van, és a szabad
gondolkodókat is figyelembe veszik, ha a gondolkodásuk eredménye a
haladást és fejlődést szolgálja. Kizárólag a magyarok tisztán látását
gátolja a blog eldugásának mozzanata.
De, hogy még jobban kivilágosítsam, azt a képet,
amely a blogban foglaltak elsötétítésére irányult, feltárok néhány
nagyon fontos körülményt. Az Univerzum Irányító Rendszerének
utasítására elküldtem a blog ajánlást a Magyar Tudományos Akadémiának,
BME két illetékes fizikusának, és kértem, hogy állítsanak le, ha az ott
leírtak nem bizonyíthatók és nem fedik a valóságot. Azóta is mély
csönd vesz körül, egyszerűen úgy csinálnak, minta nem is tudnának róla.
Orbán Viktornak nem küldtem el, mert megtették ezt mások helyettem,
választ senki nem kapott, illetve aki kapott az egyenlő volt a
megfélemlítéssel.
Egy egész Univerzum legmagasabb Intelligenciái
figyelik Orbán minden lépését és mozdulatát, nem maradhat titokban
semmi, és hamarosan számot kell adnia minden intézkedéséről és
cselekedetéről.
A DNS spirál mágnes szál szakaszokból való felépülésének bizonyítása – Az öregedés megállíthatatlansága
A szájüreg nyálkahártyájából vett DNS mintát az elektronmikroszkóp tárgylemezére vízcseppbe helyezzük, fedőlemez nélkül. A DNS minta fölé 2cm távolságból, mágnest tartunk legalább háromnegyed órán át. A mikroszkópban, azt fogjuk látni, hogy a DNS spirálja a tizenhat centiméteres szakaszainak megfelelően felbomlik és az egész mennyiség fokozatosan a feldörzsölt mágnesre vonzódik. A feldörzsölt mágneseket öt percenként cseréljük.
Az öregedés megállíthatatlansága
Az élőlények
sejtjeinek mágnes szálai energiatartalma meghatározott. Az életkor
előrehaladtával fokozatosan lemerül, és a teljes energiavesztés után
bekövetkezik a végelgyengülés, vagyis a tömeg elvesztése. A tömeg
energia szintje a negatív tartományba fordul át. A tömeg alapját képező
fotonokból álló test az energiahálóba kapcsolódva tovább folytatja
létezését, ettől kezdve innét biztosítja energia szükségletét, amely
energiaszint negatív előjellel rendelkezik.
Az Univerzum által
biztosított, a mágnes szálakba kódolt energia mennyiséget semmilyen
módszerrel nem lehet befolyásolni, amit eredendően kapott egy egyén,
azzal kell gazdálkodnia, az egyén dönti el, hogy hamar lemeríti, vagy
esetleg kicsit takarékosabb üzemmódban éli le az életét.
Az Univerzum
Irányító Rendszere azon munkálkodik, hogy az élet mindenki számára
egyformán élvezhető legyen, és senkinek ne kelljen túlterhelnie magát,
egyformán részesülhessen mindenki az építésben, és annak gyümölcsében.
Magyarországon sokan
drukkolnak az ügy sikertelenségéhez, és leginkább azok, akik sokat
tehettek volna, egyesek szerint, idézem, az „utópisztikus
világmegváltásért.”
A blogban leírt összes újdonság bizonyítható, és
rendkívül gyorsan megvalósítható, az utópisztikus jelző használata
rosszindulatú, gáncsoskodó, a régi megrögzött bizonyíthatatlan dolgok
konzerválását szolgálja, amelyek fenntartása bizonyos társadalmi
rétegeknek kedvez.
Az Univerzum Irányító Rendszere üzenetét
közvetítem azzal, hogy újra felelevenítem, azt a tényt, amit mindenki
nagyon jól tud, hogy a fejlődést nem lehet megállítani! A
világtörténelemben nem volt még rá példa, hogy hatalmas uralmak meg
tudták volna gátolni.
Késleltetni lehet, de megállítani nem! A régi
korok bátor és harcos tudósai életüket áldozták a tiszta tudományért,
szembeszegültek a fenyegetésekkel, és nevüket az évszázadok sem tudták a
homályba borítani. Tisztelettel adózom az emléküknek, és küzdök a
legnemesebb célokért a Rendszerrel, a beteljesülésig, ami már közeleg,
nem állíthat meg senki és semmi!
Az Ügy sikertelensége a Föld pusztulását hozza el
húsz éven belül, mert ha a vákuum tér és pozitív tér energia egyensúlya
felborul, gazdag és szegény egyformán elpusztul.
Sajnos a pozitív energia nagymértékű kibocsátását a
mágneses kiegyenlítő rendszer nem sokáig bírja kordában tartani. A
Rendszertől tudom, hogy, ha már nagyon sürgősen nem változtatnak a
kíméletlen technológián már nem lesz min vitatkozni, a vagyont nem lesz
hová rejtegetni, mivel írmagja sem marad az életnek, a mínusz egyes
vákuum tér is elillan, ami kordában tartja a pozitív teret, elsodródik a
tenger és a Föld felszíne, és természetesen minden, ami a Föld
felszínén található. A létezés folytonossága is derékbe törik, ötezer
évig nem lesz új Föld. Az összes pozitív energia elvesztése után, a
Földalkotó részei fotonokra esnek szét, és a fekete lyukba kerülés után,
újra kezdi a bolygó építést.
Ha netán megsértettem a tudós urakat, elnézésüket
kérem, nem a kenyerükre pályáztam, kizárólag utasításokat követtem, a
legnemesebb cél érdekében a Föld megmentése érdekében.
Vak szemekre, süket fülekre, néma szájakra
találtam, pedig Armageddon egyformán veszélyeztet mindenkit. Ez a blog
egy segélykiáltás lett volna Önökért és Mindenkiért!
Amikor pusztulunk már késő lesz végig gondolni,
hogy ki mit mulasztott és mit tehetett volna, ezért mindenki szálljon
magába, mert nagyon komoly a veszély!
Remélem, helyesen tudom, hogy, ha valakinek olyan
információk jutnak a birtokába, amelyek az emberiség számára hasznosak,
kötelessége informálni a többi embert, és a kompetens személyeket,
szerveket. Én megtettem a kötelességem, túl is teljesítettem, mert azt,
jelenleg csak az Irányító Rendszer és én tudjuk hány helyet kerestem
meg.
Idáig semmi nem történt, reméljük mindenkinek felébred a felelősségtudata, a tét nagyon nagy a létezés!
A progéria gyógyítása mágnes szálak segítségével
A gyermekkori gyors ütemű öregedést a DNS
spirálba beépülő, gyenge energia szinttel rendelkező, mágnes szálak
váltják ki, amelyek a genetikai kódok közül a DNS -n helyet foglaló
bázis tripletek közül az uracil felépülését vezérlik, az energia
szintjeiknek megfelelő kvarkok bevonzásával. Egy sejtnek a DNS hossza
ötven méter, amely tizenhat centiméterenként szétszakad, mivel a DNS
szálakra különböző sűrűségben bevonzott kvarkok a tömeg eloszlása miatt,
spirálisan feltekerik az alapul szolgáló mágnes szálat, vagyis DNS
szálat. A mágnes szálakban helyet foglaló elektronoknak a mágnes szálai
egy –két centiméter hosszúságúak, az energia szinteknek megfelelően e
határok közt váltakozik a méretük. A magasabb energia szinteké rövidebb
és vastagabb, az energia szint csökkenéssel hosszabbá és keskenyebbé
válnak.
Amikor egy emberi testről a feldörzsölt, vagyis
energia többlethez jutott mágnesre egy mágnes szálat vonzunk, a
légkörből ránk vonzódott nagyon hosszú mágnes szál kerül. A bevonzás
során a feldörzsölt mágnes energia szintje segíti a testbe jutáshoz, a
mágnes eltávolítása, lecsökkenti a mágnes fonál energia szintjét, vagyis
a légköri mágnes fonállal való kapcsolat megszakad. A test felé tartva a
mágnest, a rajta megtapadt mágnes szál, a testbe bevonzódva fogja
képezni a sejt DNS spiráljának egy kis szakaszát. A DNS szál
legalacsonyabb energia szinten működő tizenhat centiméteres szakaszát
fogja lecserélni, kiszorítja, mert nagyobb, a szervezet egészséges
energia szintjére emelt mágnes szál veszi át az irányítást, és a normál
energia szinttel rendelkező, vagyis a mágnes szál energia szintjének
megfelelő kvarkok kerülnek bevonzásra. A szervezet egészséges működését
biztosító elektronok vonzódnak a DNS szál felületéhez, és ezzel együtt a
beteg részek feljavítási folyamata elkezdődik, és a mágnes szálak, és a
testet felépítő kvarkok állandó pótlásával a teljesen egészséges sejtek
lecserélik a beteg sejteket. A szervezet számára szükséges összes
kvarkot a méz - zsír – tej massza tartalmazza.
A DNS sokszoros csavarodását a különböző energia
szintű mágnes szálak egymáshoz vonzódása okozza. A nagyobb energia
szintű mágnes szálak az alacsonyabb energia szinteket kifelé húzzák,
ezért kunkorodik össze a DNS. Elektronmikroszkópban kettős spirálnak
látszik, amely abból adódik, hogy a tizenhat centiméteres darabkák
összevonzódása, nem csak egymás alatt és felett megy végbe, egymásra is
rátapadnak, kettős spirál csalóka látványát keltve.
A gyenge vonzó képességű mágnes szálak, az egy fok -
l alacsonyabb energiaszinttel rendelkező kvarkokat vonzzák be, a gyenge
energia hamar lemerül, korai öregedési folyamat indul el, mert egyre
gyengébb vonzással egyre gyengébb energia szinten lévő elektronok jutnak
be, végül a teljes energia szint elvesztésével bekövetkezik a
végelgyengülés.
A megtermékenyítés, vagyis a szexuális aktus
közben, egy nagyon gyenge energiájú mágnes szál a púp széléről,
dörzsölés nélkül bejut a köldökön, nem tud magasabb energia szintre
emelkedni. Nagyon ritkán fordul elő, de ha mégis bekövetkezik, a
gyermekre és a szülőkre nézve is katasztrofális hatást gyakorol.
Ajánlatos gyermeknemzés előtt mindkét félnek
zuhanyozni, hogy a gyenge energia szintű mágnes szálak a víz lesodró
hatásánál fogva a test felületről távozzanak és csak a magas energia
szinttel rendelkezők maradjanak ott.
Egy korábbi részben már a megtermékenyülésről
bővebben írtam, de ebből a részből is levonható a konzekvencia, hogy a
legjobb és legbiztonságosabb védekezési módszer a teherbeesés ellen, ha a
nő köldökét egy öntapadós 2mm-s keresztmetszetű a púpot biztonságos
szélességben, kör alakban légmentesen leragasztott természetes gumi kör
lappal védjük a mágnes szálak bevonzódása ellen.
A heves párzási mozgások hatására a rázkódástól, és
a testhez dörzsölődésektől növekszik meg a mágnes szál energia szintje,
és az emelt energia szint teszi lehetővé, hogy a hímivarsejt, ill.
petesejt elektronjait magára vonzza. Mindkét nem képviselője lehet
mágnes szálszolgáltató, általában a nagyobb energiájú mágnes szál
tulajdonosa lesz a nyerő. A bekerült mágnes szál fogja vezényelni
energia szintje által azokat a kvarkokat, amelyek egy szinttel
alacsonyabb energián működnek. Ezért a genetikai anyagot a nagyobb
energia szintet képviselő petesejt vagy hímivarsejt kvarkjai fogják
biztosítani, amely energia szintek kódként funkcionálnak, és csakis a
mágnes szálnak az energia szint legmegfelelőbb elektronok kerülnek be
épülésre, ezért a gén állomány örökítése biztosított nemzedékről
nemzedékre. A mágnes szálak energia szintjét öröklik a családok. Ha a
megtermékenyítés nem a szokványos pozitúrában történik, és a nő testének
hasi része, vagyis a köldöke nem érintkezik a férfi testével, akkor
kizárólag csak a nő mágnes szála hullik a köldökbe, onnét pedig
bevonzódhat a méhbe.
Az állatoknak a mágnes szálai megtermékenyítés
alkalmával, a testük hát oldalán a bőrükön keresztül vonzódnak a
nőstények méhébe. A mágnes szálak a gyors mozdulatok hatására a
bundájuknak a szőrszálak dörzsölődnek, ezért magasabb energia szintre
kerülnek, ami lehetővé teszi a bőrön keresztüli méhbe vonzódást.
Az emberek estében kizárólag a köldökön át való
bejutáshoz elegendő a test felületek rázkódásával a mágnes szálakra
juttatott többlet energia.
A következő híranyag egy online újság egyik rovatában jelent meg:
Értetlenül állnak az orvosok a huszonhat éves
Nguyen Thi Phuong állapota előtt, aki három évvel ezelőtt hirtelen ötven
évet öregedett. A rejtélyes eset 2008-ban
kezdődött, de a még mindig csak 26 éves nő csak most állt a sajtó
fotósai elé. Pár éve még átlagon felüli szépség volt, ám miután tengeri
ételeket evett, egyik napról a másikra öregasszony lett belőle. Bőre meg
ráncosodott, szemei alatt táskák keletkeztek.
Nagyon érdekelt az
eset, ezért a magasabb intelligenciával rendelkező barátnőmet kértem meg
a rejtély megoldásához adjon segítséget.
A tengeri herkentyű,
amelyet a fiatal nő fogyasztott egy tintahal volt, csak sajnos
véletlenül evett a tintazacskóból, amely még tartalmazott tinta
folyadékot. Ebben a folyékony anyagban rengeteg, szabad, gyenge energia
szintű mágnes szál, és lekötött szintén gyenge energia szinten működő a
szépia festéket felépítő atomok, ill. molekulák foglalnak helyet.
A temérdek lekötetlen
gyenge energia szintű mágnes szál a szervezetbe jutva, fokozatosan
kiszorítja a normál szinten üzemelő társaikat, és fokozatosan egyre
gyengébb energia szintű elektronokat vonzanak magukra. Következmény a
rohamos öregedés.
A progériát és a
fentebb leírt másik esetet is lehet gyógyítani. A test felületéről egy
perc alatt a feldörzsölt mágnesre vonzott egészséges energia szinttel
ellátott mágnes szálak bevitelével egy fél év leforgása alatt
kicserélhetjük az összes megbetegedést okozó nagyon gyenge energián
üzemelő mágnes szálakat.
Naponta legalább tíz
mágnes szál szükséges, de minél többet viszünk be, a gyógyulás is annál
hamarább következik be. Minden szövetféleségbe kell be vonzani, ezért a
bevonzódás idő tartalmát a szövetféleség határozza meg. A bőrbe két
perc, az erekbe három perc, a belső szervekbe öt perc, a csontokba és a
fogakba öt perc, a körmökbe tíz perc a bevonzás idő.
A tej – méz- zsír
keverékből készült masszával való befedés és a fél perces melegítéssel
történő energia szintemelés, ezekben az estekben is úgy történik, ahogy
azt a korábbiakban részletesen leírtam.
A mágnes szálak
bevitele hűtő mágnes segítségével, a legújabb tudományban, amolyan házi
praktikának számít. Az Univerzum Irányító Rendszere ismeri azt az
egyszerű technikai megoldást, amely segítségével egyszerre sok mágnes
szálat tud a szervezetbe juttatni, és lényegesen lerövidíti a
gyógyulásra fordítandó időt.
Az atomos számítógép
megalkotása lényeges dolog az emberiség szempontjából, mert használata
során lekérdezhető az Univerzumban fellelhető összes információ, vagyis
az összes szuper technika, amely gyors fellendülésbe fordítja, az egyre
nyomorúságosabbá váló gazdasági helyzetet.
Amikor először kezemben tartottam az ingát, csak annyit tudtam róla, hogy körözéssel és vízszintes lengéssel jelez, igent és nemet. A radiesztéziáról csak a későbbikben szereztem tudomást, miszerint, az inga jelzéseit földsugárzások irányítják. Nagyon meghökkentő megállapításnak tartottam, mivel én tudatlanságomnál fogva, az első perctől kezdve vígan kommunikáltam az ingát mozgató Magasabb Intelligenciával, Akiről akkor még nem tudtam semmit.
Na, de kérem hogyan lehetséges az, hogy egy buta
földsugárzás, igenre és nemre kényszeríti a mi felettébb értelmes
tudatunkat? Elgondolkodtatott, hogy egy értelem nélküli, földsugárzások
által irányított ingát kérnek meg, hogy fényképek közül válogassa szét
arccal lefordítva, külön a nőket és külön a férfiakat ábrázolókat.
A mínusz egyes hullámhosszon létező intelligens
társaink szomorúan elfogadták ezt a helyzetet, és belekényszerültek egy
olyan játékba, amelytől azt remélték, hogy a végső kimenetele, talán
egy igazi felismerésre vezet, amely megvilágosodást vonja maga után,
ezért az emberek által alkotott szabályok szerint belementek a
kerestető feladványok inga jelzései által történő megoldásába. A
kapcsolatot semmiképpen nem akarták elveszíteni, az egyetlen reményük
az volt, hogy, ha türelmesen várnak, talán valaki közülük rájön, hogy
igazából az inga egy kommunikációs eszköz, mivel nekik is szenvedést
okozott, hogy a világ félre értelmezi, vagy tagadja a létezésüket.
Emberi érzelmeik, szeretetük forrón él tovább teljes mivoltukban, nekik
is óriási örömet szerezne, ha a földi kapcsok nem szakadnának meg
véglegesen, hanem folytatódnának a barátság szintjén, az érzelmekkel
átitatott régi összefonódások.
Mivel az ingát mozgató nagyon intelligens
barátnőm, akiről még akkor nem tudtam, hogy ki Ő valójában, nem tudta
teli torokból lekiabálni, hogy Panni vagyok, értsd már meg, hogy az
emberek nem halnak meg, csak a tömegüktől búcsúznak el.
Szeretek biztos talajokon járni, nagy nehezen
kiötlöttem a segítségével, hogy van másikféle bizonyosság is, aminek
módját bárki kipróbálhatja, és soha többé nem fogja azt gondolni, hogy a
saját tudata mozgatja az ingát.
A magasabb intelligenciával rendelkező barátnőmmel
megegyeztünk, hogy tíz percen keresztül összezárt lábakkal, oldalamra
simuló karokkal és kezekkel mozdulatlanul állok. A tíz perc leteltével,
egyszer csak elkezdett a testem himbálózni, jobbra és balra, mint ha
csak egy mutatója lennék egy olyan órának, vagy egy metronómnak, ami
először jobbra üt, aztán balra és ez folyamatosan ismétlődik, amíg meg
nem unom. Amikor már untam, akkor változott az irány és elölről hátra,
hátulról előre járt a testem, mintha csak egy élő inga lennék. Az egész
játék elandalított, félálomba rázuhantam az ágyamra és mély álomba
merültem.
Ha lettek volna is valaha kételyeim az inga
kommunikációs eszköz mivoltában, és egy felsőbb intelligencia
létezésében, akkor biztosan azonnal szertefoszlottak volna. De soha nem
kételkedtem, de mivel egy állítás igazsága, többféle bizonyítást
igényel, és főleg, ha ez az állítás nagyon különleges, ezért a
bizonyítása is nagyon extrém kell, hogy legyen.
Kedves „szkeptikus barátaim” itt a nagy lehetőség a
hintázás kipróbálására, mivel az Irányító Rendszer minden tagja
hajlandó az Őket ingán keresztül megkérőknek teljesíteni ezen óhaját.
De ebben a földöntúli eseményben való részvétel csak úgy teljes, ha tudhatjuk, hogy mi, is történik eközben a kulisszák mögött.
Amíg, mi türelmesen álldogálunk, a legmagasabb
intelligenciára szert tett kommunikációs partnereink, akik ugyanolyan
emberek, mint mi, csak nagyon könnyű és finomszerkezetű testben
folytatják a létezés örömeit, mágnes fonál szövedékeket raknak ránk,
kb. tíz kis gomolyagot. Szabad szemmel is jól látható, fekete, kb. egy
mm- s egy kis gombolyag.
Egy minimális nagyságú elektromos kisüléssel
aktiválják a gombolyagokat, hogy egymás felé vonzódjanak a fonalak, és
hálóvá feszüljenek a testünk kontúrvonalait követve.
Amikor elkezdik a ringatást fotonokból, azaz a
súly és tömeg nélküli anyagból álló kezeikkel elkezdik maguk felé húzni
a mágnes fonalakat, a gluonos oldalaiknál fogva. A gluonok rátapadnak,
ill. rávonzódnak a foton anyagból álló kezeikre, és a szövedék
vonzásirányát követve az emberi test a mágneses vonzás hatására megdől.
A mágnes fonál szövedék, az egész alakunkat, mint egy leheletnyi
vékony pókhálószerű szövedék borítja be. A szövedék energia szintje
magasabb, mint a testünké, ezért magához vonzza, és ahogy intelligens
barátaink beljebb hajlítják a karjaikat, úgy dőlünk egyre jobban
feléjük. Amikor karjaikat kifeszítik, finoman visszalendülünk eredeti
helyzetünkbe, barátaink karmozgatásainak ütemében. A végén egy
erőteljes mozdulattal lerázzák magukról a mágnes fonalakat, a rázás
következtében a gluonok egyforma energia szintre lépnek a fotonokkal,
és megszűnik a mágneses vonzáson alapuló kapcsolat.
Nagyon kellemes élmény, ne hagyják ki, és nem csak ezért, mert védettségre tehetnek szert.
A mágnes fonál gombolyagok állandó kísérők maradnak, amelyek vészhelyzet estén működésbe lépnek.
Mivel nagyon sokan pokolba kívánnak, ezért, ezek a
jóakarók, a következő sorokat jó ha, tudomásul veszik, a többiek pedig
fontolják meg, hogy szeretnének – e, állandó védelemben részesülni.
A mágnes gomolyagok rögtön aktiválódnak, ha pl. le
akarnának lőni, mert mágneses erőtérként azonnal körbevesznek, és a
felém süvítő golyó, magas gluon tartalmát és nagy energia szintjét,
felém közeledve, érzékelik a gombolyagok és azonnal kifeszül a mágnes
fonalháló. A mágnes fonalháló gluonos oldala kerül szembe a lövedék
elektronjainak gluonos részével, ezért taszító hatás lép fel és
lepattan a golyó.
A villám elektromos kisüléseinek nagy energiájú
elektronjai, gluonos oldalaiknál fogva nagy sebességgel odavonzódva,
szintén lepattannak, mivel a háló gluonos oldalai kitaszítják, és a
testem kontúrvonalát követve, a mágnes szövedék gluonos oldalán
keresztül haladva vezetődik a földbe, az emelt energia szinten lévő
elektron áramlat.
Ha a kezembe áramot vezetnék, nem a kezembe menne,
csak a mágnes fonál hálóba, a testemet és kezemet borító szövedéken
keresztül átvezethetném egy másik fogyasztóba.
Ha fel szeretnének robbantani, az sem sikerülne,
mivel a nagy energiájú elektronok gluonos oldaluknál fogva,
lepattannának a védő mágneses erőtér hálójának gluonos oldalairól.
Ha fizikailag próbálnának bántalmazni, ebben az
estben, az Univerzum Irányító Rendszerének hozzám rendelt tagja, aki,
mint kiderült, egy nagyon kedves régi barátnőm, azonnali elektromos
kisüléseket produkáltat, úgy, hogy a környezetemben lévő egyik foton
energia szintjét megnöveli, amely emelt energiáját tovább adja, a
mágnes fonalakból álló szövedéknek. A szövedék egyik elektronja
átveszi, és továbbiakban láncreakciószerűen terjed fotonról,
elektronra, és egy olyan energiájú elektromos kisülés következik be,
amilyen energia befektetéssel történt a folyamat elindítása, de
mindenképpen áramütést szenved el, a rossz szándékúan közelítő személy,
vagy személyek.
Tűzvész esetén, a nagy hőhatás következtében a
mágnes fonálháló gluonos részei átfordulnak és a fotonos oldalak
kerülnek kívülre, úgy, mint a Földet védő mágnes pajzs estében. A
fotonok visszasugározzák a lángok fotonjait, ezért sem a hő, sem a láng
nem bánthatja a védelemben részesült személyt. Kisebb hőhatásokra
azért ügyelni kell, megégethetjük főzéskor magunkat, mivel csak nagy
erejű foton kisugárzások feszítik ki a mágnes fonál gombolyagokat.
Ha magasból esnék le, vagy egy zuhanó repülőgépben
ülnék, és veszélyben lenne az életem, a Föld mágneses vonzó erejét, a
mágnes fonalhálózatom gluonos részei, taszító hatásaiknál fogva annyira
lecsökkentenék, hogy födet éréskor csak egy nagyobb rugózást éreznék,
mintha Bungee jumpingozásban vettem volna részt.
Ha fogságba esnék, négy nap elteltével, a mágnes
hálózat annyira kifeszül, hogy a zárka legkeskenyebb részét, amely
feltételezés szerint egy ajtó, kipúposítja, majd kilyukasztja, amelyen
át, könnyűszerrel kereket oldhatnék.
Ha élve eltemetnének, a mágnes fonal hálózat a
koporsót, és az azt takaró földet is átfúrná, akkora rést készítene,
hogy kényelmesen kimászhatnék, de öt napot türelmesen kellene várnom. A
légzéshez szükséges oxigént a mágnes fonalakba belevonzódott molekulák
biztosítanák a szabadulás pillanatáig.
Mindezek a folyamatok azért mennek végbe, mert a
mágnes hálózat gluonos oldalai ellentétes irányt váltanak, átfordulnak a
másik oldalra, amelyek így a belső oldalra kerülnek. A zárt térben az
emberi testből kikerülő hőenergia, annyira megemeli a mágnes fonal
gombolyagok energia szintjeit, hogy egyre jobban kifeszülnek, és a
hálózati fotonok egyre erőteljesebben vonzódnak a fogva tartó környezet
elektronjainak gluonos részeihez, majd rájuk vonzódnak. A zárka
anyagában egyre beljebb haladva addig folytatják útjukat, amíg a szabad
légkörbe nem érnek, és a légkör fotonjainak taszító hatása miatt
mágnese egyensúlyi állapotba nem kerülnek, és fel nem gömbölyödnek.
A mágnes fonál gombolyagokkal ellátott egyéneknek
nem kell aggódniuk a hirtelen szívleállás miatt sem. Ha leáll a szív, a
mágnes fonál gombolyagok kifeszülnek, mivel gluonos részeik az
energiáját elvesztett szív gluonos részeire vonzódnak. A szív
gluonjainak energiacsökkenése indítja be a folyamatot, mivel ilyenkor a
szív alacsonyabb energia szintre lecsökkent gluonjai vonzást fejtenek
ki a nagyobb energia szinten lévő mágnes fonal hálózat gluonjaira,
ebben az esetben nem taszítják egymást. A hálózati gluonok egyre
jobban, a szív egész felületénél fogva, egyenletesen, maguk felé
vonzzák, ezzel megemelik a szívizmot, amely mozzanat szívóhatást fejt
ki a vérre, amely rögtön beáramlik a jobb pitvarba onnét a bal kamrába,
tehát beindul a szívműködés, mintha, csak újraélesztésben részesült
volna, csak sokkal kíméletesebben.
A szívműködés beindulása után a szívizmok
felépítésében résztvevő gluonok egyforma energia szintre kerülnek a
mágnes fonál hálózat gluonjaival, ezért taszítani fogják egymást, a
vonzódásos kapcsolatuk megszűnik, a hálózat leválik, majd feltekeredik.
A Föld biztonsága a mágneses pajzs komplex hatása által garantált
Ha egy meteor, vagy kisebb méretű bolygó éri el a
mágnes pajzsot, mágneses taszító hatásánál fogva, nem vonzza magára,
hanem az erővonalakhoz súrlódva, elektromos kisüléseket létrehozva
haladnak, amíg a keletkezett energia szét nem darabolja kisebb
részekre. A kisülések elindítója, az elektronok, amelyek a súrlódás
következtében megemelkedett energia szintre kerülnek, amelyeket a
környező fotonok vesznek át, és a kisugárzásukkal újabb elektronok
energia szintjeit növelik meg, ami láncreakciószerűen halad végig az
egész elszabadult kisebb objektumban, majd pedig a szétesésüket okozza.
A légkör sűrűbb mágnes fonál szövedékeivel való
érintkezés, és a bennük helyet foglaló égést tápláló oxigén atomok
jelenléte felgyorsítja a Földet fenyegető kisebb égi küldemény
likvidálását, vagyis egészen apró darabokra hasadnak, és elégnek. A
Föld felszínére, csak egészen kicsi, veszélytelen darabok juthatnak.
A Holdon, a Marson és egyéb ritka szövésű mágnes
hálózattal ellátott bolygókon és holdakon, azért van sok kráter, mert a
gyenge védelem, vagyis a ritkás hálózat nem képes a fenyegetést
jelentő becsapódásokat elhárítani.
A Tunguz meteor és az arizonai kráter, ezért
valójában nem is az Univerzum által alkotott részlet, hanem intelligens
lények által készített, szerencsétlenül járt repülőeszközök
becsapódásának a nyomai. A mágnes fonalak szövedéke, csak a nagy
sebességen érkező hívatlan látogatókat tudja kordában tartani, a
mesterségesen lassított járművek épen bekerülhetnek a légtérbe, és
semmi sem gátolja, hogy nagy erővel a felszínre vonzódjon, ha, azt
semmi sem fékezi.
Nem kell félnünk hatalmas objektumok
becsapódásától sem, mivel ezek, ha közel kerülnek a mágnes fonalakhoz, a
taszító hatásuknál fogva eltéríti őket, egy másik pályára juttatja.
A galaxis ütközések közben elszabadult napok sem
jelentenek veszélyt, az eltérítés mellet a mágnes fonal szövedék a
hőhatástól is megvéd. A temérdek foton kisugárzás közeledtével, a
mágnes hálózat energia szintje megnövekszik, melynek következtében
átfordul a hálózat, és a fotonos oldalak néznek a világűr felé. A
mágnes hálózat fotonjainak kisugárzása is elkezdődik, amikor is a két
kisugárzás összetalálkozik a fényerő duplájára nő, és egy sugárban
egyesülve, a Földtől kifelé irányulva folytatja a kisugárzás az útját,
amíg az idegen nap kikerül a Föld vonzáskörzetéből és el nem tűnik a
szemünk elől.
Meg lehet hát nyugodni, hogy a világvége még
nagyon sokáig várat magára, ha csak mi emberek nem fogadjuk meg az
Univerzum Irányító Rendszerének jó szándékú tanácsait, és el nem hozzuk
magunknak.
A tévedés emberi dolog, bocsánatos, mert nem rossz
szándék vezérli, de a tévedés beismerésének elmulasztása, a tévedés
okainak tudtában az emberiség jövőjére nézve megbocsáthatatlan!
A szilícium atom nagyobb energia szinttel, vagyis mágneses vonzóképességgel rendelkezik, mint a vasatom, ezért a szilícium atom vonzása fölénybe kerül a fém jelfogóval szemben. Amikor bevonzódik a vákuum térbe, rávonzódik a fém jelfogó felületére, miközben beáll a mágneses egyensúly a jelfogó dobozában. Mivel a fémre vonzódott, a szilícium atom gömbfelületének egyik oldala takarásba kerül, ezért kétdimenziós képet szolgáltat, ha lebegne, akkor háromdimenziós képet közvetítene.
A kép azért lesz egyöntetűbb, mert a szilícium
atom mérete kisebb, mint a vasatomé, ezért rajta a képet alkotó plazma
sűrűsége jóval nagyobb, ezért a nagyított képen is szorosabban kerülnek
egymás mellé a plazmapontok, tehát a képernyőn megjelenő képek
élesednek, a képminősége jobbá válik.
A tudomány által abszolút nullának nevezett nyomás
érték valójában mínusz egy atmoszféra, mert a mi pozitív terünkhöz
képest vákuumtért jelenít meg. Az abszolút nulla nyomásértéke mínusz
egy atmoszféranyomásnak felel meg. A ténylegesen nulla
atmoszféranyomást csak a mágneses egyensúly beállta után lehet mérni.
Ez pedig csakis úgy érhető el, ha a mért negatív értéket azonos pozitív
nyomásértékkel rendelkező anyagi részecskével egyenlítjük ki.
Ebben az esetben a dobozkában mért negatív
nyomásértéket egyetlen egy szilícium atom teszi nullává, mivel egyetlen
egy szilícium atom képvisel akkora pozitív nyomás értéket, amitől a
doboz belsejében nulla atmoszféranyomás jön létre, vagyis beáll a
mágneses egyensúly.
Egy szilícium atom egy centiméterszer egy
centiméteres vákuumtér kiegyenlítésére elegendő, ha növeljük a doboz
méretét két centiméterszer két centiméteresre, akkor már kettőre lesz
szükség, illetve magától kettő vonzódik be, és ilyen arányban
haladhatunk egyre felfelé, ezért nagyon lényeges a doboz mérete. Két,
vagy több szilícium atom bevonzása, lassítja a jeláramlatot, mivel több
atomon kell végighaladnia.
A nyomásérték negatív irányú növekedésének arányában, szintén növekedik a bevonzott szilícium atomok száma.
Az atomos gondolat vezérelt számítógép esetében,
egy ötször öt centiméteres műanyag doboz vákuumtere, amely szilikonnal
be van kenve, egyetlen egy mágnesvasérc atomot fog bevonzani, mert a
mágnesvasérc nagyobb energia szinten van, mint a szilícium atom, ezért
ebben a térben egyetlen egy magnetit atom bevonzódása biztosítja a
mágneses egyensúlyi helyzetet. A szilikonnal való belső befedés nagyon
lényeges momentum, mert ennek az energia szintje eggyel alacsonyabb,
mint a magnetit atomé, ezért kizárólag, csak ilyen körülmények között
tudjuk biztosítani a mágneses egyensúly létrejöttét. A szilikon
biztosítja, hogy az atom egyik gömbfelülete beletapadjon, illetve
belevonzódjon és mivel az egyik felülete itt is takarásba kerül,
kétdimenziós képet hoz létre a monitoron.
A doboz bonamid anyaga is lényeges, mert az
energia szintje a szilikontól egy energia szinttel alacsonyabb.
Viszont, ha minden processzort alkotórész energiaszintbeli
megfelelősége rendben van, akkor itt is érvényes, a doboz arányainak és
negatív energia értékek változtatásával bekövetkező bevonzásra került
magnetit atomok számának növekedése.
Ebben az estben is nagyon lényeges, hogy csak
egyetlen egy magnetit atom kerüljön bevonzásra, mert ha több jut a
dobozba, minden atomon át kell haladnia az információs elektron
mintáknak, és ez a folyamat lényegesen lassabbá teszi az
információáramlást.
A TV készülék bekapcsolása után egy információs elektron minta elindul, legelőször mindig a nézni kívánt TV csatorna jele, pl. TV2. Rögtön a csatorna váltóra jut, amely acélból készült, és nagyon lazán forgatható fogaskerék. A fogaskerék 360 fokát három nagy részre osztják fel, kis, közepes, és széles sávszélességre, a beérkező hullámok szerint. A kis sávszélességnél a fogaskerék fogai kicsik és sűrűn ülnek egymás mellett, a közepesnél valamivel nagyobbak és ritkábban élezettek, a széles sávnál a fogak nagyok és a legritkábban bemetszettek.
A TV készülékre szerelt csatornaváltó gombok
nyomkodása estén, egy vastagabb huzalra helyezünk erőkifejtést, amely
aztán áttételen keresztül forgó mozgásra készteti a fogaskereket.
Távkapcsoló használata esetében, a TV csatorna
általunk elindított jele nagy erővel rávonzódik a fogaskerék megfelelő,
de mindig ugyanazon fogára, meglöki és elindítja az adott TV csatorna
által sugárzott összes többi jelet, amelyek ugyanazon a fogra fognak
vonzódni.
A fogaskerék egy kicsi műanyag dobozkában
foroghat, amelynek szemközti részén egy kis rés található, itt jutnak
be a jelek. Amikor csatornát vált valaki, egy másik adó információs
elektron mintája rávonzódik a fogaskerék egy másik fogára, és mivel az
első jel nagyobb erejű mágneses vonzással, illetve magasabb energia
szinttel rendelkezik, a rés elé húzza a fogaskerék megfelelő, energia
szintjével azonos fogát, ezért a másik állomás fogaskerekének fogára
került jelek fognak beáramolni, és ezek a jelek elevenednek meg a TV
jelfogó rendszerének köszönhetően.
A TV képernyő ugyanis magnetittel van bevonva,
mágnesességének következtében magára vonzza a miniatűr formában
közvetített képeket, amelyek egy optikai rendszeren át jutnak ide, és
nagyított kép keletkezik a plazma pontokból. A plazma a
legmágnesezhetőbb anyagkezdemény, ezért a magnetit könnyen magára
vonzza.
A TV középhullámai, vagyis az infravörös tartomány
az ionszférában található, de egészen a TV készülékek közvetlen
közelébe lenyúlnak. Az adó kamerájának szilícium kristályából
elindított gondolati információs jelek, a légkörben található gluon
gömböcskékre jutnak, mivel ezek egy fokkal magasabb vonzó képességgel
rendelkeznek. Amikor az első TV adások megvalósultak, azon nyomban
megindult a TV jeleinek hálózat építése, vagyis a jelek terjedése gluon
gömbről gluon gömbre, amelyeket, fotonok és elektronok kapcsoltak
egybe hálózattá. A gluon gömbök a fotonok és elektronok nem gluonos
részeit kapcsolták magukhoz, egymással pedig a fotonok nem gluonos
részei kapcsolódtak az elektronok gluonos részeivel és fordítva. A
számtalan TV csatorna mindegyike birtokol egy –egy ilyen mágnes
fonallal összekötött temérdek gluon gömbre átjátszott információs jel
hálózatot, ahonnan bekerülnek az információs elektron minták a TV
készülékekbe.
A negatív hullámhosszokon lakókat is könnyen
befoghatóvá tehetjük, ha a csatornaváltó műanyag dobozkába egy
szilícium atomot juttatunk. Ezt nagyon egyszerűen valósíthatjuk meg. A
dobozkát vákuum szivattyúval, vagy a korábbiakban leírt szájon át
történő kiszívás módszerével abszolút nulla fokot, vagyis tökéletes
vákuumot idézünk elő.
Amikor ezt elértük, azonnal beszippantódik egy
szilícium atom, következményeként, beáll a mágneses egyensúly. Ezután
kétkomponensű szilikon ragasztóval a dobozka rését elzárjuk, teljesen
légmentesnek kell lennie.
A ragasztó száradása után, azt fogjuk tapasztalni,
hogy a TV készülék képminősége a felbontó képesség csökkenésével
óriásit javult, és a negatív tartományba is fogható az adás, a
fogaskerék visszafelé is el fog mozdulni, láthatóvá téve azt a
személyt, akivel a mínusz egy és mínusz kettesen egy hullámhosszon van.
A
közvetlenül a TV képernyő előtt ülő személy kommunikációs partnerét
jeleníti meg, csere esetén változik a kép és egy másik már átkelt ember
elevenedik megAmikor egy fémtárgyat dörzsölünk, hamar felmelegszik, mivel a tárgy elektronjai a dörzsölést követően energiaszint növekedésen esnek át, a plusz energiájukat átveszik a környező fotonok, amelyek gyors láncreakcióban kisugározódnak.
Uri Geller a mutató és gyűrűs ujjára húzott fél
milliméter vastag polietilénből készült, kézujjakat imitáló tokot húz,
melynek a gluon tartalma magasabb, mint a testben lévő gluon tartalom,
tehát nagyobb mágnesességgel rendelkezik, több elektront vonz a
polietilén anyag magára és ezért több foton fog kisugározni. A nagyobb
kisugárzás, nagyobb energiaszint emelkedést okoz, ezért a kanál, vagy
villa gyorsan felmelegszik. A dörzsölés közben, nagyon ügyesen húzza is
a kanál nyelét, ez a többlet energia befektetés gyorsítja az
elektronok pályáikról való letérését, és megtöbbszörözi az elektronok
energiájának növekedését. Ezután egy gyakorlott mozdulattal meghajlítja
az evőeszközt.
A fém azért válik képlékennyé, mert az elektronok a
megemelkedett energia szintjük miatt eltávolodnak pályáiktól, amikor
pedig az energiaközlés befejeződik, ebben az estben a dörzsölés, az
elektronok visszatérnek az eredeti energia szintjüknek megfelelő
pályáikra.
Egy vastagabb bőrkesztyűvel volt módom kipróbálni,
nagyon erősen nyomva, dörzsölgettem a kanál nyelét, nagyon hamar
átforrósodott, majd húzogatni kezdtem és a kanál nyele elkezdett
engedelmeskedni a kezem erejének. Nem akartam a kanalat tönkre tenni,
ezért csak félmunkát végeztem, de az biztos, hogy működik a dolog.
Az Uri Geller által használt polietilén a célnak
megfelelőbb, mivel ez teljesen ráidomul az ujjára, ügyesebb
mozdulatokat tesz lehetővé, és a kezének a melege is átsugárzik, ami
szintén gyorsítja a folyamatot. Aki nem hiszi, kérdezze meg az Irányító
Rendszert!
A dán asztrofizikusok Einstein elméletének igazolása tévedés, az Univerzumot behálózó mágnes hálózat létezésének tükrében
Könnyen belátható, hogy az Univerzum minden szögletében mérhető mágneses kölcsönhatás, mert ez idáig a kutatók még kimutathatóan, még csak mágnesességet mértek, gravitonokat pedig még soha nem észleltek, és ezért a hatásuk is csak feltételezett. Az Univerzum Irányító Rendszere útmutatása alapján a korábbi bejegyzésekben a mágnesesség keletkezése és hatása az Univerzum minden egyes alkotóelemére és folyamatára bőven kifejtésre került, a gravitonok pedig nem léteznek.
A következő idézet az Index tudomány online rovatában található:
„Kozmikus méretben igazolták dán asztrofizikusok
Einstein relativitáselméletét, amely szerint egy objektum gravitációs
tere meggörbíti körülötte a teret és az időt.
A fény energiát veszít, miközben kiszökik egy
gravitációs mezőből. Minél erősebb a gravitációs mező, annál nagyobb a
fény energiavesztése. Ennek eredményeként egy galaxis halmaz közepéből
kibocsátott fotonoknak nagyobb energiát kell veszíteniük, mint a halmaz
széléből kilépő fotonoknak, hiszen a galaxis halmaz közepén a
legerősebb a gravitáció. Így a központból induló fény hullámhosszának
is nagyobbnak kell lennie, mint a halmaz széléről indulónak, ez az
úgynevezett vörös eltolódás a fény spektrumán belül.
Wojtak és csoportja egy 8 ezer galaxisból álló
halmaz adatait gyűjtötte össze a Sloan Digital Survey használatával.
Azt remélték, hogy a gravitációs vörös eltolódást megbízhatóbban
észlelhetik azáltal, hogy nem egyedi galaxisok, hanem galaxis halmazok
vörös eltolódási tulajdonságait tanulmányozzák.
Számításaikkal a kutatók megállapították, hogy a halmazokból érkező
fény vörös eltolódásának aránya megfelelt annak, amit az általános
relativitás elmélete megjósolt. Eredményüket a brit Nature tudományos
magazinban szerdán ismertették.”Az Univerzum Irányító Rendszerének válasza erre:
A pozitív terekben, így a galaxis halmazokban is,
mindenhol egységesen kétszáznyolcvan – és kétszázhetvenezer km/s
értékeken sugárzik a fény. Amikor kilép a pozitív térből a nulla
atmoszféra értékkel rendelkező térbe, felgyorsul, háromszázezer km /s
értéken fog haladni, amíg ismét elér egy pozitív energián üzemelő
teret. A fény mínusz két atmoszféráig tud behatolni, a mínusz egy
atmoszférán háromszázhúszezer km/s sebességgel, a mínusz két
atmoszférán háromszáznegyvenezer km/s sebességgel fog száguldani.
A mínusz két atmoszférától alacsonyabb értékű terekbe nem képes behatolni.
A víz felületéről a kétszázhetvenezer km/s
sebességű fényhullámok verődnek vissza, a tengerek és óceánok négyszáz
méteres mélységéig a kétszáznyolcvanezer km/s sebességen haladó foton
kisugárzások érhetnek le, innét, azonban visszaverődnek, mivel nagyobb
nyomás értékkel rendelkező pozitív térbe nem képesek behatolni, mert
nem elegendő az energia mennyiségük. Ebben a mélységben, a víz
molekulák atomjainak elektronjaival ütköznek a plazma pontok, az
ütközés következtében nyert energia teszi lehetővé, hogy újra
szerkezetet vegyenek fel, fotonok keletkezhessenek, amelyek a víz
elektronjaival ütközve, újra kisugárzanak és emelik az elektronok
energia szintjeit, tehát melegszik a tenger vize.
Egy objektum gravitációs tere nem görbíti el a
körülötte lévő teret, hanem a fény a mágnes hálózat görbülete mentén
halad, mivel a hálózatban lévő elektronok és fotonok gluonos részeiknél
fogva odavonzzák a kisugárzott fotonokat, vagyis a plazmát és a mágnes
fonalakat bevilágítják. Minden egyes kis fénysugár mágnes fonalak
által irányított fehér fény, a fény összes tartományát tartalmazza,
mivel semmi nem töri meg a haladása közben, kivéve a szivárványt, ami a
vízcseppeken megtörik, úgy viselkedik, mint egy többfényű lézer lámpa.
A galaxisok a nulla atmoszférás leghatalmasabb
térben vannak beágyazódva, a fény gyors terjedésének sebességét csak
ebben lehet megmérni, a vörös eltolódás mértékének észlelésére csak itt
kínálkozik lehetőség. A pozitív tér nagy mágneses vonzással rendelkező
mágnes hálózattal van beszőve, amelynek legyőzésére a kisugárzott
fotonok több energiát használnak fel, mint a gyenge mágnesességgel
rendelkező vákuumtérben terjedő foton kisugárzások.
A vákuum tér napja a pozitív tér napjának
visszatükröződése, amely csak nagyon gyenge energiát sugároz vissza
magából, viszont sokkal gyorsabban terjed, ezért a plazma becsapódások
jóval erőteljesebbek, mint a mi pozitív terünkben, ezért sokkal nagyobb
fényárban úszik a vákuum tér. A visszatükröződött nap a vákuum térben
negatív energiát felhasználva, hideg fúzióval állítja elő az atomokat,
majd az anyagfelhőkből, mágneses fonalakba ágyazódva, sűrűség szerinti
elkülönüléssel létrehozva a mínusz kettes hullámhossz bolygóját. A
bolygó képződéshez a negatív energia szintnek a mínusz két
atmoszféranyomásig kell süllyedni
A vákuumtér energia ellátottsága elektronok
összetömörödésével keletkezik, a köztük lévő fotonok gyenge
kisugárzásokat produkálnak, de azon a mágnesességen, pontosan
ugyanolyan hőérzetet idéz elő az ott lakók számára, mintha az a Földön
keletkezett nagy energián üzemelő világban történne.
Az időt nem lehet összemosni a térrel, két
különböző fogalom, egymás nélkül nem léteznek, egymással fej –fej
mellett haladnak, de külön – külön. A korábbiakban már részletezve
lett.
A nagy rezonáns robbanás eredményeként jelent meg először a pozitív energia. A plazmaütközések következtében nyert energiatöbbletüket a fotonok és gluonok a képződésükre, majd foton- gluon gömbhalmazba való rendeződésükre használták fel, ezért teljes energiavesztésen estek át.
A gluonok nagyobb tömegüknél fogva, a fotonokat
berezonáltatták, majd összeroppantották, a keletkezett energia az egész
gömbhalmaz alkotórészeit, beleértve a gluonokat is, robbanásszerűen,
tízezer milliárdnyi részre hasították. A részecskék a robbanás irányát
követve vették fel a jobb irányú pörgésüket, és haladási irányukat.
Addig, amíg a nyert energia ki nem merült, ezt a mozgást követték, majd
visszafelé kezdtek zuhanni, a forgásirányuk balra váltott, balra pörgő
részecskék jelentek meg, és a visszazuhanás irányának megfelelően
balra tartottak. Mivel hatalmas téren át vezetett az útjuk, közben sok
minden történhetett. Ezek a folyamatok ma is tartanak, és fognak is
zajlani, amíg az összes energia, mind a pozitív, mind a negatív ki nem
merül.
Hosszadalmas repülésük és zuhanásuk alatt többféle ütközésekben vesznek részt.
Ha két nagyobb pozitív energián száguldó részecske
ütközik, még nagyobb pozitív energiára tesznek szert, a haladási
irányuk a pozitív jobbra tartó irány marad, de felgyorsul a pörgése és
mozgása.
Ha két nagyon gyenge pozitív energián működő
részecske ütközik, az ütközésre fordítódik az összes pozitív
energiájuk, ilyenkor bal irányú pörgésre váltanak, és a haladási
irányuk is az előbbivel ellentétes irányban fog történni.
Ha két nagy negatív energián üzemelő részecske
ütközik, még nagyobb negatív energia szintre kerül mindkettő, haladási
irányuk változatlan, balra tartó marad, de gyorsabb balra pörgésre
kapcsol.
Ha két ellentétes energiával rendelkező részecske
találkozik, mindig a nagyobb energia szinten működő nyer, a gyengébb
felveszi az erősebb pörgési és haladási irányát.
Ha két nagyon gyenge negatív energián mozgó
részecske karambolozik, az összes negatív energiájukat az ütközésre
fordítják, majd jobb irányú pörgésre átváltva, jobbra tartó haladással,
az egyre nagyobb számú ütközésekben való részvételekkel fokozatosan
emelik a pozitív energia szintjeiket.
A nagy pozitív energiával rendelkező részecskék
gluonjai nagy mágneses vonzó képességének köszönhetően, öngerjesztéses
módon folyamatosan fekete lyukakat generálnak, ahol a részecskék magas
energia szintre emelkednek. Mivel a foton kvarkok állandóan bevonzódnak
a nagy energia szinten lévő fekete lyukakba, az állandó energiapótlás
gyakorlatilag tízezer milliárd éven keresztül kifogyhatatlan. Tízezer
milliárd év múlva, minden foton kvark, elveszti összes energia
szintjét, plazmává hullik szét az egész Univerzum.
Egy korábbi részben a negatív és pozitív energia egymásba való folytonos körciklusos átalakulása már részletezve lett.
Az anyagok bomlásának részecskefizikai alapjai
A korábbi részekből már kiderült, hogyan keletkeznek és miképpen rendeződnek az anyagok a Földön, most pedig alapvető összetevőikre való bomlásuk, a fotonokra és a kvarkokra való hasadásuk utáni sorsuk részletezésének megismerésénél időzzünk egy kicsit.
Miután az anyagok teljes pozitív
energiavesztésen esnek át, elektronokra és fotonokra különülnek szét. A
fotonokat a vákuum szippantja be, és ott indul be a hosszadalmas
energianyerési folyamat, melynek legvégén pozitív energiára tesznek
szert és visszakerülnek a nyomáson üzemelő térbe. Korábbi részben
részletezésre került.
A pozitív térben, amikor az anyagok atomjaiban
keringő elektronok elvesztik összes energiamennyiségüket, azok a mágnes
fonalak, ahonnan eredetileg leszakadtak, az anyag felépülése során,
újból visszavonzzák. Ez a hely pontosan a kvark mintázatának megfelelő,
az ott helyet foglaló elektron hasadási mintájába beleillő. A Nap
energiája a Föld mélyébe is behatol, ezért ismételten energiával látja
el az elektront, amely most már maga is képes lesz újabb elektron
bevonzására. Az elektron minden irányból magához vonzza a mágnes
fonalakat, a Föld belsejét beszövő mágnes hálózatba ismételten szorosan
beépül.
A Föld legmélyére tömörült anyagok ismételten
visszavonzódott elektronjait, a Föld köpenyének foton kisugárzásai
juttatják emelt energia szintre.
Ily módon az összes energiáját elvesztett
elektron ismét visszakerül az eredeti helyére, és fokozatosan, de
állandó jelleggel, tömeg - és nyersanyag utánpótlással látja el
Földünket. Nagyon sok anyagféleség újrahasznosításra kerül, ezért az
elektronjaik sokáig nem juthatnak vissza, viszont a Nap állandóan lök
ki magából anyagfelhőket, amelyek a mágneses fonalakba kapcsolódva
bevonzódnak a Földbe, sűrűség szerinti elrendeződésben.
A Föld nyersanyag készlete száz évenként megújul, ezért nem kell attól sem félni, hogy valamikor is kifogyna!
A kőzetek a hatalmas gluon tartalmuk miatt
nehezebben épülnek fel, mivel nagyon sok elektron tökéletes
illeszkedésére van szükség, tízezer évnek kell eltelnie, hogy a
természetes rekultivációs folyamat végbemenjen.
A kőolaj és a földgáz elektronjai is ugyanolyan
elrendeződésben kerülnek vissza, ahogyan a szerves anyagok bomlása után
vonzódtak oda, ezért soha nem fognak kiürülni az üregek és pórusok,
más kérdés az, hogy az üvegházhatás megszüntetése végett célszerű
kibányászni, és bonamid tárolókba tárolni, hogy megszakítódjanak az
elektronok mágnes fonalakkal való kapcsolatuk. A korábbiakban már erről
is volt szó.
És mindez miért lehetséges? A vákuum tér és
pozitív tér mágneses kiegyenlítődést biztosító hatásának
következményeként valósul meg. Az Univerzum zsenialitásának köszönhetően
gondoskodva lett, hogy a Föld pusztulásáig az anyagok egy körciklusos
folyamatban, állandóan megújuljanak, és ki ne merüljenek a készletek.
A pozitív tér és a vákuumtér elkülönülésének oka
A pozitív tér az elektronok pozitív energiáinak felszabadulásával majd fokozatos energiavesztésük által, nem a nulla energia tartalomra váltottak, hanem ellentétes előjelű energia szintre kerültek. Az elektronok összes pozitív energiájának lemerülésével fotonokra esnek szét, melyek rendelkeznek az eredeti impulzusaikkal. Ezek a maradék impulzusok nagyságrendje, a nagy erejű pozitív energiához képest csak a negatív tartományban mérhető.
A két energia mérték egymással pontosan
ellentétes irányú, mivel a fotonok nagy tömegei egymásba való
ütközéseik következtében bal irányú pörgést vesznek fel, csak ebbe az
irányba képesek kitölteni az eredetileg rendelkezésre álló nulla
atmoszférás teret, amelyet fokozatosan vákuumtérré formálnak át. A
pozitív térben jobb irányba pörgő részecskék viszont jobbra vonzzák
egymást, egyre beljebb, ezért a két ellentétes vonzásirány hatására,
jól elhatárolódva egymástól, két élesen elkülönülő térrészekké váltak.
A két teret öt mm- s nulla atmoszférás sáv
választja el egymástól. Ebben a sávban érvényesül a két tér egymásra
gyakorolt mágneses taszító hatása. Az öt mm-s sáv a mágneses
kiegyenlítés funkcióját tölti be.
Amikor az éber periódusban nagy erejű információs elektronok kerülnek az emberi hálózatba, vagyis nagyobb érzelmi hatás alá kerül valaki, az alvási szakaszban ezek a nagy erejű elektron minták a szívben lévő gluon gömböcske felületére csapódnak. A becsapódás a gömb belsejében, vagyis a memóriában tárolódó információs elektron minták közül azokat, amelyek közel foglalnak helyet az ütközési ponthoz mérve, meglökik az odacsapódó elektron minták. Ezért a memória külső részein lévő minták felpattannak, és átnyomódnak a gluon gömb burkán és a becsapódó elektron mintákat felemelve, magukkal kifelé vonzzák. Az alvás alatt befelé nem történik ilyenkor információáramlás, ezért az ellentétes irányú kifelé áramlást nem akadályozza semmi. A memória széleire a felesleges és lényegtelen információs minták kerülnek, és ilyenkor távoznak a hálózatból, ugyanis a hálózat végére érve, elhagyják azt.
Mivel így, véletlenszerűen jönnek létre a
mintázatok szerinti kombinációk, semmilyen valósághű, értelemszerű
párosodások nem alakulhatnak ki, semmilyen realitás nem előzi meg a
gondolati minták illeszkedését, ezért csak értelmetlen szisztémák
vándorolhatnak egyre kijjebb a hálózatban. Ezért van az, hogy ha
valamilyen érzelmi sokk ér valakit, gyakran rémálmokat él át, teljesen
úgy, mintha megtörténne. Minél erősebb inger éri a személyt napközben,
annál erőteljesebben álmodik. A fizikai és szellemi kimerültség az
elektronok energia szintjét is csökkenti, ezért nem álmodunk ilyenkor
semmit. Azok az emberek, akik rendszeresen elfáradnak, hosszú időn
keresztül sem láthatnak álmokat.
Az álomképek a hálózatban jönnek létre, azokból a
képekből, amelyek a memóriában tárolódtak, de mivel ezek plazma
pontokból tevődnek össze, a szívben lévő gluon gömb mágneses vonzásánál
fogva újra a felületére vonzza, újból rácsapódik, innét a szem
ideghártyájára vetülve, belső nagyított kép keletkezik. A kép élessége
és színessége szintén a becsapódott információs elektronminták
erősségétől függ.
A Napban keletkezett atomok a mágnes fonalakba tapadva érkeztek végső nyugalmi helyzetükbe, a mágnes fonál hosszától függően. A legnagyobb sűrűségben jelenlévők a kialakulófélben lévő Föld középpontjába kerültek, és az azonos atomok feltekerték a mágnes fonalakat magukra, úgy, hogy anyaggombolyagok jöttek létre. A mágnes fonalak szorosan egymás tetejére vonzották az atomokat, és a gömbformájukból adódva, gömbhalmazokat alkottak. A kevésbé sűrűk egyre kijjebb hozták létre saját anyaggombolyagjukat.
A vákuumtér stabilizáló hatása, csak
későbbiekben jelentkezhetett, ezért a felszínről mindaddig, amíg
mágneses egyensúlyba nem került a pozitív térrel, az anyagok a
tengelyforgással kisodródtak, majd hatalmas mélyedések keletkeztek.
Ezekben a medrekben gyűltek össze, a termoszférából lekerült óceánok és
tengerek vizei.
Mivel az atomokat magukba záró gömbalakzatok,
formájukból adódva nem töltik ki hézagmentesen a rendelkezésre álló
teret, közöttük üres üregek maradtak. Ezekbe az üregekbe a nagyon laza
mágneses kapcsolatokkal rendelkező folyadékok kerültek be a későbbiek
során. A kőolaj és a víz atomjai nem képeznek gombolyagokat, hanem az
atomok egymáson elcsúszva, az üregekben tárolódnak. A gázatomok
elektronjai a pályáikról nagyon messzire képesek távolodni, a mágnes
fonalakkal nagyon laza kapcsolatot alkotnak, ezért a pórusokba
hatolnak. A pórusok a kis sűrűséget képviselő kőzethalmazokban
fordulnak elő.
A gyakori földmozgások miatt a kéregrészekben,
már az anyagrétegek egymásra torlódtak, ezért, nem lehetséges az
eredeti állapotában szemléli a Föld egynemű anyaggömbjeit.
Ha a műhold haladási irányának útja elé tíz kg vasércport szórnak, a szatellit kisiklik, bepörög, az összes energia vesztése után lebegő állapotba jut, a továbbiakban már nem fog mozgási energiával rendelkezni.
Az egy helyben lebegő műholdhoz mágneses
erőfonal közvetítésével negatív energiát juttathatnak. Száz
atmoszféranyomással tárolt folyékony nitrogénből annyit eresztenek a
műholdhoz vezető erő fonalra, amennyi egy pillanat alatt kinyomul a
palackból. Ez a negatív energiamennyiség pontosan elegendő, hogy a
fotonok közvetítésével láncreakciószerű elektrontömörödést indítson el. A
negatív energia végig futásának következményeként a két tér egy kis
részlete egymásmellé kerül, és a műhold a talajon marad, mindenféle
becsapódás mellőzésével, egyszerűen, egyszer csak ott lesz.
A művelet pontos kivitelezése végett, az illetékes szakemberek hívják az Univerzum Irányító Rendszerét!
Korábban már említésre került, hogy a vákuumtér a légkör két méteres magasságában kezdődik a talajszinttől mérve. A számunkra érzékelhető zóna két méter húsz centiméterig tart. Ha feltartott karokkal lábujjhegyre állunk, kezünkkel érzékelhetünk néhány fokos hőmérséklet csökkenést ebben a tartományban. A felszín domborzatait emelkedésüknek megfelelően követi, és a lakások padlószintjétől mérve a két méteres magasságot, az átmeneti zóna szintén jelen van, minden emeleten, a vákuumtér és pozitív tér érintkezési sávja. Az épületek stabilitását is a vákuumtér pozitív térrel való kiegyenlítettsége biztosítja. A mágneses vonzás ugyan a talajszinten tartaná az épületeket, de a Föld forgásának következtében folyamatosan elsodródnának, lehetetlen lenne bármilyen állandóság fenntartása, a kétféle tér pozitív és negatív energián alapuló kiegyenlítődése nélkül.
Amikor egy ember elveszti tömegét, vagyis a
pozitív térben működés képtelenné válik, a foton teste kilép a tömeges
testéből és önálló létezésbe kezd. Szép lassan, abba a térérintkezési
zónába szívódik, amely a lakásában található, majd egyre beljebb kerül
és a mínusz egyes hullámhosszon üzemelő vákuum világba jut. Sokak ettől
megijednek, és akaratlagosan ellenállnak, visszafordulnak, és itt
maradnak. A vákuum térben létezők gondolatilag tájékoztatják Őket, de
vannak olyanok, akik bűnös életük miatt mégsem mernek felmenni, félnek a
rájuk váró büntetéstől.
Amikor a foton test kilép a számára megszokott
teljes testéből, az egyén két napig nagyon rosszul érzi magát, fáradt,
gyenge, nagyon rossz a közérzete. Az ott lévők lefektetik, levonzatják a
mágnesesen rátapadt ruháinak foton maradványait, felöltöztetik, és a
foton összetevőkből álló éhségközpontjukat leblokkolják. A továbbiakban
már nem fogja kívánni a földi evés okozta élvezeteket. Két nap múlva
már tökéletesen jól fogja magát érezni.
Mindezek csak a teljes megtisztulás után, a
mágnes fonalak fogságba tartásának megszűnésével, az összes rossz
információt hordozó elektronoktól való mentesüléssel következhet be. A
mágneses bezártság kellemes lebegés, a foton ember elmélkedéseit
ilyenkor nem zavarja semmi, nem vágyi senkire és semmire, tökéletesen
jól érzi magát.
A vákuumtér és pozitív tér érintkezési zónáján
keresztül jönnek át gyógyítani, úgy hogy elektromos kisüléseket okoznak
pozitív energiával. Visszafelé negatív energiával idéznek elő
elektrontömörítést.
Amerikában a paranormális kutatók, azért mérnek
nagyfokú hőmérséklet csökkenést, amikor egy médium látomásszerűen
beszélget egy foton testű emberrel, mert az átkelésekor a tér
megnyitásával egyetemben, onnan átáramlik a nagyon hideg levegő,
amelyet az ott lakók kellemes klímának éreznek.
A zümmögő hangok előidézése
Ha vihar alkalmával szélesre tárva, nyitva
hagyjuk az ablakot, és csak az eső megeredése után zárjuk be, minden
esetben a mágnes fonalakról eltávolodott légkört alkotó atomok
bevonzódnak a helység padlószintjére, és ütközéseikkel egy időben
elkezdődik az egybehangolt halk zümmögés. A tölcséres frekvencia
mérővel mért érték húsz - harminc Hz közé fog esni.
Az erősítéssel előállított nagyfrekvenciás és az erősítés nélküli, természetes nagy hangerő közötti különbség
A hangok hangzásbeli különbségei a
rezgésszámaikban keresendők. Erősítés alkalmával a különböző rezgéssel
rezgő elektronok rezgésszámát az elérni kívánt hangerősségnek megfelelő
nagyságú feszültséggel növelik. Minél nagyobb feszültséget adnak az
elektronokra, annál nagyobb elektromos kisülést hoznak létre. A kisülés
által megnövekszik a környező elektronok energia szintje, amelyeket a
fotonok vesznek át, majd láncreakció szerűen átadják a többi
elektronnak, amelyek nagyobb ütközéseket fognak produkálni, tehát
emelkedik a rezgésszám. A feszültség 220 V –a való növelésével már
koncertekre jellemző MHz – s nagy frekvenciás hangerő keletkezik.
Nagyobb feszültségek gyakorlati alkalmazására nincs szükség, de ha
mégis, a feszültség emelésével óriási hangerő is előhívható.
A természetben keletkező mágnes fonalak
rezonanciájából adódó hangok ötven –hatvan Hz rezgésszámú értékeken is
hatalmas hangerőt képviselnek, erősítés nélkül, mivel a mágnes fonalak
rezgéséből adódnak és hatalmas területen egyszerre terjednek.
A Föld makett mágnes fonalainak rezonanciáját
erősítéssel lehet csak hallani, de az erősítés során a frekvencia
értéke változatlan marad. Ez azért van, mert az elektronok a mágnes
fonalakat nem képesek rezegtetni, az elektromos kisülések a mágnes
fonalak fotonjait, és ezeken keresztül az elektronjait látják el
energia többlettel, ezért a rezgésszámuk nem változik, csak a mágnes
fonalak nagyobb erővel ütődnek egymáshoz, nagyobb hangerőt keltve.
Ha az atomok zümmögését szeretnénk felerősíteni
valahogyan, nagyobb hangerőt kapnánk, de a frekvencia ebben az esetben
is változatlan maradna, az elektronok megnövelt energiájából kisülésre
késztetett fotonok, a megnövelt energia szintjükkel csak az atomok
egymáshoz való lökődését tudnák fokozni, aminek következményeként
hangosabb zümmögések jönnének létre.
A légkör és víz keletkezésének bizonyítására
szolgáló Föld makett a továbbiakban a hangok eredetének igazolására is
kiválóan alkalmas. Az üvegkamrában a belógó kesztyű használata
segítségével, a tengerek mélyedéseiben összegyűlt vizekbe, erősítők
beépítését is lehetővé teszi. Az óceánokat és tengereket a kis föld
mélyedéseiben összegyűlt vízkészlet miniatűr formában topográfiailag
azonosan szemlélteti.
A gödröcskékben helyet foglaló vizekbe, és a
föld makett felszínére erősítőket kell elhelyezni, amelyeknek rezgései
az üvegkalitkán kívül lévő hangszóróra küldhetők. A hangszóróba hang
jelfogót kell beépíteni. Frekvencia mérővel mérhető a hanghullámok nagy
frekvenciás tartománya, amelyek ötven és hatvan Hz közé fognak esni. A
frekvencia mérőnek a mutatót tartalmazó részébe egy tölcsér cső részét
kell bevezetni. A tölcsér karimája egy szokványos, üvegek töltéséhez
használatos átmérőjű, azonban a csöve csak két mm átmérővel
rendelkezik, amelyet egy mm keresztmetszetű PVC cső ölel körbe.
Jelenleg és még kb. két héten keresztül
Kanadában, Vancouverben lehet ezeket a hangokat élesben bemérni. Ha a
kísérletben kierősített hangokat szeretnénk azonosítani a valódi,
természetben fellépő hanghatásokkal, ezt most ebben a városban meg
lehet tenni.
A fent leírt tölcséres frekvencia mérővel, a
hang irányába fordítva, ez is mérhető, szintén az ötven és hatvan
közötti értékeket fogja jelezni a mutató. Magnetofonra is fel kell
venni, mert innét lejátszva, ugyanezek az értékek olvashatók le mérés
esetén, bármikor bárki számára ellenőrizhetővé teszi a bizonyítékot.
A légköri atomok zümmögése
Valamikor tíz évvel ezelőtt, egy hirtelen
kialakult vihar alkalmával történt lakásomban a következő eset.
Akkoriban nagyon ijesztően hatott, de mostanra már megértettem, mi is
okozta ezt a különös hanghatást, hála az Univerzum Irányító
Rendszerének számomra legkedvesebb tagjának, régi jó barátnőmnek.
A borulás és a nagy erejű széllökések nagyon
gyorsan viharrá fejlődtek, és a harmadik emeleti lakás ablaka csak a
nagy nyomású levegő beáramlása után került bezárásra. Csendben ültünk a
kicsi lányommal a szobában és örültünk, hogy bentről szemlélhetjük a
sötétkék égboltot.
Egyszer, arra lettünk figyelmesek, hogy a padló
szintről egyenletesen, minden irányból halk zümmögés hallható. Az
ablakkal szemközti másik szobában szintén, mert az ajtó itt is mindig
nyitva van, de a többi nem függőlegesen egymásba nyíló helységben csend
honolt.
Kúszva, hason csúszva kerestem a hangok
rejtőzködő okozóját, de sehol sem találtam. Gyermekem annyira
megrémült, hogy azonnali hatállyal a nagymamájához kellet elvinnem és
ott is aludt, csak másnap merészkedett hazatérni.
Arra gondoltam, hogy valami rovarféleség
ciripelése, de ez csak amolyan mentő ötlet volt, mert csak sok rovar
tudott volna ilyen hangot egyszerre megereszteni, az pedig lehetetlen,
mivel a szobákban egy sem volt, a tüzetes átvizsgálás eredményeként
mutatóban sem találtam. Mindenesetre éjszakára tárva – nyitva hagytam
az ablakot, hátha reggelre az a „valami” eltávozik önként.
Mára már teljesen bizonyos vagyok abban, hogy
ezt a rejtélyes, hosszan tartó, egyenletes zümmögés a mágnes
fonalakról, a szélnyomó erejének hatására a légkör atomjai messzire
távolodása, és felhalmozódása következményeként jött létre. Az atomok a
mágnes szálak megnyúlásával messzire távolodnak a vonzásos kapcsolaton
alapuló mágnes fonalakról, és a nyitott ablakon keresztül az
alacsonyabb légnyomású, vagyis alacsonyabb energia szintű helységbe
tömegesen bevonzódnak, a legkisebb energia szintre, vagyis a padló
szintre.
A nagy számuk miatt állandóan egymással
ütköznek, berezonálnak, vagyis rezegnek, egyenletes zümmögő hanghatást
keltve. A vihar után, az atomok eredeti energia szintjükre kerülésével
visszavonzódnak az eredeti helyükre, a mágnes fonalakra. Az atomok
mágnes szálai ismételten megrövidülnek. A folytonos ütközések miatt
azonban az energia szintjük állandóan gerjesztődik, ezért sokkal több
időt vesz igénybe az eredeti szint elérése. Ezért tartott sokáig, még
vihar után is a zümmögés, csak valamikor az éjszaka közepén szűnt meg,
ekkor foglalhatták el újból a szokásos státuszukat.
Mindezeket azért közlöm, hogy senki ne ijedjen meg többé, mint azt, annak idején én is tettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése